2016. október 22-én különleges alkalmat tartottunk Csengődön. Ekkor került megrendezésre a „Glorious Day” elnevezésű dicsőítő koncert a kultúrház nagytermében.
Egyházunk Országos Tanácsának döntése alapján az ez évi karácsonyi célgyűjtésünkkel a kiskunfélegyházi baptista missziót támogathatjuk. A következőkben egy személyes hangvételű beszámolón keresztül nyerhetünk bepillantást kiskunfélegyházi testvéreink lelki életébe.
Első olvasásra talán furcsának tűnik ez a cím. Mitől első? Többször hallottunk híradást már tuzséri cigány testvérek bemerítéséről. Attól első, hogy eddig egyetlen baptista cigány imaházban van bemerítőmedence, ahol a bemerítés történt. A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió egy pályázat keretében teljesen felújította a tuzséri cigány gyülekezet imaházát, és a felújításkor egy bemerítőmedence is kialakításra került.
Újra várja a cipősdobozos ajándékokat a jótékonysági akciót tizenhárom éve életre hívó Baptista Szeretetszolgálat. Az évről évre egyre népszerűbb Cipősdoboz-akció központi bázisa a budapesti Deák téren található Cipősdoboz Vár, amelyet ünnepélyes keretek között nyitottak meg december 1-jén.
A budakeszi gyülekezet november 27-én a délutáni istentisztelet keretében Isten iránti hála lelkületével köszöntötte Ács András nyugalmazott lelkipásztor testvért, a helyi kis gyülekezet tagját, egykori lelkipásztorát 90. születésnapja alkalmából.
Debrecen és Nagyvárad között található Derecske városa, ahol 2016. november 23–27-ig evangelizáló és hitmélyítő napokat tartottak a baptista gyülekezet imaházában nagy érdeklődés mellett. A hét első felében id. Pocsai Sándor, a kárpátaljai Csongor település református lelkipásztora hirdette a megtérés igéit.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk