A karácsonyi célgyűjtés elé

3027

Egyházunk Országos Tanácsának döntése alapján az ez évi karácsonyi célgyűjtésünkkel a kiskunfélegyházi baptista missziót támogathatjuk. A következőkben egy személyes hangvételű beszámolón keresztül nyerhetünk bepillantást kiskunfélegyházi testvéreink lelki életébe.

A feleségemmel 1996-ban házasodtunk össze és költöztünk Kiskunfélegyházára. Ebben az időben nem volt evangéliumi gyülekezet a városban, ezért Kunszentmiklósra jártunk egy másik, kicsi egyház helyi gyülekezetébe.

felegyhaza2Ott volt azonban a vágy a szívünkben, hogy a saját városunkban is lehessen hirdetni az evangéliumot. Isten segítségével 1999-ben kezdődtek el az első összejövetelek még a saját lakásunkon. Nem egyházi kezdeményezésre történt mindez, hanem Isten Lelkének a vezetése által. Az évek alatt néhányan megtértek, és mint kis szórvány éltük az életünket.

Egyházi kezdeményezésre 2004-ben imaház építésébe kezdtünk úgy, hogy a gyülekezet tagjainak száma 4 fő volt. Hihetetlen testvéri összefogással, Isten vezetése alatt három év alatt sikerült az építkezést befejezni, és 2007-ben megnyitottuk az imaházat úgy, hogy a költségvetés 70%-át a gyülekezet, illetve a vele szoros kapcsolatban álló testvérek adták össze.

Az építkezés alatt végeztem tanulmányaimat a Baptista Teológiai Akadémián. Ezt követően a gyülekezet életében nem változott túl sok minden, ma már azt mondhatom, hogy ezek voltak a szűk esztendők. 2010-ben azonban változás következett be, mert hirtelen többen jöttek a gyülekezetbe, és a létszám megsokszorozódott. Egyre többet szolgálunk a városban is különböző rendezvényeken, amelyeket vagy mi szervezünk, vagy társszervezőként veszünk részt rajtuk.

A gyülekezet létszáma nem nagy a mai napig sem, de a kezdetekhez képest megsokszorozódott, jelenleg mintegy 15 fő alkotja a gyülekezetet. 2014-ben egy közös gyülekezeti döntés után a gyülekezet a Magyarországi Baptista Egyház tagja lett, de az épület tulajdonosi viszonyai nem rendeződtek. Szeretnénk megvásárolni az imaházat, mert a városban mostanra már az emberek tudatába is beleivódott, hogy hol van a baptista imaház, illetve nagyon sok munkát, energiát és pénzt fektettünk már bele. Sajnos a saját forrásunk kevés, ezért szeretnénk kérni a testvérek segítségét.

Hostyánszki Péter

Kérjük a kedves testvéreket, adományainkkal segítsünk a baptistává lett fiatal kiskunfélegyházi gyülekezetnek, hogy imaházépületük is baptista tulajdonba kerülhessen. A célgyűjtés adományait erre a számlaszámra küldjük: Magyarországi Baptista Egyház, KDB Bank (Magyarország) Zrt. 13555555-11111111-11111111, közlemény: Kiskunfélegyházi imaházvásárlás.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!