Érett(len)ségi
„Nem mertem kinyitni azonnal, hisz van egy álmom, és az álmot csak úgy érheti el az ember, ha kis célokat kitűzve, azok elérésével egy utat kikövezve halad az álma felé…”
Ismét GLS vezetői konferencia Budapesten
2016. október 7–8-án harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a GLS (Global Leadership Summit) nemzetközi vezetői konferenciát.
A segélyszervezet 20 évéről szóló kiállítás a nemzeti emlékhelyen
Július 19-én, keddtől a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen látható az a kiállítás, amely a Baptista Szeretetszolgálat alapításától eltelt 20 évet, a külföldi missziókat, az intézményhálózat kialakítását, a különböző segélyprogramokat mutatja be a látogatóknak.
A Baptista Teológiai Akadémia tanévzáró és diplomaosztó ünnepi istentisztelete a Nap utcában
Július 2-án 10 órakor jeles esemény vette kezdetét a Nap utcai baptista imaházban, amely ez évben is helyszíne lehetett az immár 110 éves Baptista Teológiai Akadémia ünnepi tanévzáró és diplomaosztó alkalmának.
Piacevole – Murányi Anita dalestje
Murányi Anita éneklésében gyönyörködött a hallgatóság július 19-én este egyházunk székházának dísztermében. A családias hangulatú, közvetlen dalest első felében Schubert, Vivaldi, Bach és César Franck csodálatos egyházzenei alkotásaival telítődött a hallgatóság lelke.
Füredi Kamilla kosdi szolgálata
Hálaadónap volt a Kosdi Baptista Gyülekezetben 2015. 10. 18-án. Igét hirdetett: Füredi Kamilla misszionárius. Alapige: 145. zsoltár.



















