Kezdőlap Blog Oldal 697

Tahi ebéd

Ismét sokan jöttek Tahiba

Férfi a pályán

Hello, nyár! – Rock the City!

Szeretettel köszöntünk benneteket a nyár közepén! Reméljük, jól telik a vakáció, és mindenkinek lehetősége nyílik a pihenésre, feltöltődésre! Ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni egy különleges zenei élménnyel. Gyertek, rázzuk fel a várost augusztus 17-én 19 órától az Akvárium Klubban. Vegyetek részt egy megismételhetetlen dicsőítő rendezvényen!

„Ahol értékek születnek”

Fotók: Ceglédi Jana

Miközben ezt a cikket írom, épp javában zajlik Balatonszemesen a Baptista Ifjúsági Nagytábor. Sok-sok áldott programban, beszélgetésben van ilyenkor részünk, és egyvalamiben meg is egyezhetünk: barátkozni, eszmét cserélni, ismerkedni leginkább egy gőzölgő fekete kávé, forró csoki vagy valami jeges ínycsiklandó ital mellett lehet.

Texasi tanárok tanítják a hatvani diákokat

Találkozó amerikai baptista vezetőkkel

2016. augusztus 1-jén megbeszélésre került sor a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat vezetői, valamint az American Baptist International Ministries (ABIM) vezetői között.

Hívő édesapák szerepe gyermekeik hitre segítésében

Az öregek koronája: az unokák
és a fiak ékessége az atyák.
(Péld 17,6)

A fenti igevers mindkét igazságát megtapasztaltam. Először azt, hogy büszke lehetek édesapámra, akkor is, ha a szocializmus idején nem a lelkipásztor édesapával büszkélkedtek, hanem amint József Attila „A proletár fiú verse” című művében írja, a fizikai munkás apával: „Az én apám reggeltől estig izzadva lót, fut, robotol. Az én apámnál nincs jobb ember, nincs, nincs sehol.”

Amerikai orvosokkal és ápolókkal Kárpátalján

Július 28-tól augusztus 3-ig Ukrajnában szegény kárpátaljai településeken dolgozott, dolgozik a Baptista Szeretetszolgálat csapata. A magyar segélymunkások amerikai egészségügyi szakembereket kísértek el a szomszédos országba, ahol egy héten keresztül segítették munkájukat a rászorultak között.

Aradon is megmozdult a víz

A képen balról jobbra, első sor: Balla Frigyes, Pap Csilla, Karda Tünde, Hegyi Anita, második sor: Kulcsár Barnabás, Pap Dániel, ifj. Simon András és Simon András.

Bemerítési ünnepre gyűltünk össze pünkösd első napján, május 15-én az Arad, belvárosi gyülekezetben. Hálásak vagyunk Istennek az öt fehérruhásért, akiknek életében láthattuk az ő drága Szentlelkének munkáját, és hallhattuk bátor bizonyságtételüket.

Fehér ruhás pünkösd Korondon

Gábor Rupi lelkipásztor a bemerítkezőkkel

Áldott alkalomban részesített az Úr mindnyájunkat pünkösd ünnepén a korondi roma baptista imaházban. Egy házaspár, Gábor Rupi és Gábor Katalin tettek bizonyságot a Krisztusban nyert új életükről, amit megpecsételtek a hitvalló bemerítés által.