„Ahol értékek születnek”

Egy éves a Görbe Bögre kávézó

3167
Fotók: Ceglédi Jana

Miközben ezt a cikket írom, épp javában zajlik Balatonszemesen a Baptista Ifjúsági Nagytábor. Sok-sok áldott programban, beszélgetésben van ilyenkor részünk, és egyvalamiben meg is egyezhetünk: barátkozni, eszmét cserélni, ismerkedni leginkább egy gőzölgő fekete kávé, forró csoki vagy valami jeges ínycsiklandó ital mellett lehet.

Ezt biztosítja számunkra a csak a mi kedvünkért ide települt Görbe Bögre Kávézó. Beszélgetőtársaim a két bájos alapító hölgy: Dobner Petra és Dobnerné Kocsis Emese.

„A saját kávézó nyitása nagyon régi álmunk. Körülbelül öt éve kezdtünk el róla beszélgetni” – kezdte el Emese.

Ezután Petra vette át a szót, és elmondta, hogy indult egy pályázaton, ahol végül nyert egy összeget a vállalkozás beindításához. Így érkeztek el a megnyitó pillanatához, ami 2015. június 27-én volt Budapest belvárosában, a Rákóczi tér közelében (Rökk Szilárd utca 3.).

Cégér
Cégér

„Ez egy nagyon jó hely. Könnyű megközelíteni. Így egyévesen már ott tartunk, hogy az emberek egymásnak ajánlják a helyet, és így terjed a hírünk, s lesz egyre több vendégünk” – árulja el büszkén Petra.

Aztán mikor a látogatottság felől érdeklődöm, hogy főleg keresztények vagy nem keresztények látogatják-e őket, lelkesen érkezik a válasz:

„Fele-fele arány. Alapvetően nem keresztény kávézónak tartjuk magunkat, bárkit szeretettel várunk. Jönnek természetesen keresztények is, sőt kisebb közösségek szokták itt tartani alkalmaikat, és erre a továbbiakban is nyitottak vagyunk, csak előzetes egyeztetés szükséges. De a törzsközönségünk másik fele nem keresztény: friss példa, nemrég nyílt mellettünk egy gyermekorvosi rendelő, s már onnan is átjönnek a családok, sőt még a doktorok is hozzánk.”

Kiszolgálás
Kiszolgálás

Ezen a ponton kényes témára terelődött a szó: a pénz, szolgálat, ingyenmunka feszültségéről Petra beszélt.

„Nagyon nem értek egyet azzal a felfogással, hogy dolgozzunk ingyen egymásnak, hisz keresztények vagyunk. Ez káros gondolkozásmód. Sok vállalkozó van a hívők között, és ha megfizetjük egymás munkáját, az csak előrelendíti a gazdaságot. Félreértés ne essék, mi is sok mindent vállalunk ingyen, szolgálatból, de efelől hadd döntsünk mi. Ne feledjük, hogy a Görbe Bögre egy profitorientált cég, ez a munkahelyünk.”

Végül az elmúlt egy év bánatairól és örömeiről faggattam a hölgyeket:

„Vannak nehézségeink, de azért ezek eltörpülnek a sok-sok öröm mellett, melyek az elmúlt egy évben értek minket. A lopások, betörések és az átverni akaró emberek elcsüggesztettek minket” – mondta el Petra.

„A gonosz, rosszakaratú emberekkel nem lehet mit kezdeni. Nekünk otthonunk lett ez a hely, és minden ellene irányuló támadást személyesnek veszünk. Itt mindent a két kezünkkel és a családunk segítségével végeztünk. Például tudtad, hogy én fugáztam a férfivécét?” – avat bele a kulisszatitkokba Emese.

PIC_01 001 070„Rengeteg örömteli eseményben lehetett részünk – vette át újra a szót Petra. – Boldogok vagyunk, mikor azt látjuk, hogy teljesen idegen emberek otthonra találnak itt. Sok jó érték születik itt, amit aztán magukkal vihetnek az emberek. Nekem az egyik legemlékezetesebb találkozásom egy lánnyal volt, aki csak beugrott inni valamit, de közben elmondta az élete problémáját öt percben, beszélgettünk, és nagyon hálásan távozott. Azóta nem láttam, de aznap biztosan történt vele valami jó. Számunkra az ilyen történetek nagy kincsek.”

PIC_01 001 055„Sok nehézség árán felépült valami jó. Megvalósult egy álom. S mi nagyon szeretjük ezt a kávéházat minden nehézség ellenére” – tette hozzá Emese.

A beszélgetés végén még megittuk az utolsó kortyokat a finom kávéból, majd a fotóssal együtt boldog születésnapot és Isten áldását kívánva távoztunk. De nem végleg. Hisz hetente térek be ide egy jó beszélgetésre, elmélkedésre, és a saját bőrömön tapasztalom az értékek születését.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!