2016. október elsején a Kálvin téri református templomban tartott zenés istentisztelettel vette kezdetét az idei reformáció hónapja rendezvénysorozat.
Főzőverseny a kisújszállási fesztiválon – illéssys sikerekkel
Nagyon vártuk már a főzőversenyt, mely ismét szeptember végi napsütéses időben zajlott. A pénteki előkészületeket a diákok, tanárok és kollégák által készített sok száz adag töltött és toros káposzta, és ugyanannyi meggyes, almás, túrós és káposztás rétes, a sátrak állítása, a padok, asztalok kihordása, díszítések jelentették. A munkák összefogója Márta István tanár úr volt. A négyféle rétes elkészítéséről Tóth László tanár úr és cukrásztanulóink gondoskodtak.
BTA-jubileum
A 2016. szeptember 26-i Mozaik vendége prof. dr. Almási Tibor volt, akivel Merényi Zoltán műsorvezető beszélgetett a közelgő teológiai jubileum kapcsán.
Fülbevaló Extra – Mező Misi és a Szikra díj
A Szikra díj, a GMA Dove Awards partnereként, a hazai keresztény könnyűzenei élet első és eredeti szakmai díja egy fiatalos progresszív csapat szervezésében. A Fülbevaló Extra vendége a szakmai zsűri egyik tagja, a Magna Cum Laude zenekar frontembere, a Baptista Szeretetszolgálattal is együttműködő Mező Misi. Vele beszélgettem hitről, zenéről és természetesen a most induló Szikra díjról. Hallgass bele, és ne feledd, a Baptista Rádió Neked Szól!
Műsorvezető: Csontos Kata



























