Kezdőlap Blog Oldal 674

Egy nap az emlékekért, a reményért

A beteg gyermekek és az érintett családok életminőségének javítására specializálódott, hazánkban különlegesnek számító, hatodik éve működő Tábitha gyermekhospice-ház fenntartását tavaly óta a Baptista Szeretetszolgálat végzi. Április 28-án, pénteken megható ünnepség helyszíne volt az intézmény.

Ez az a nap! 2017. május 27-én a Budapest Sportarénában

Május 27-én ismét megrendezzük a Kárpát-medencei hívők nagyszabású találkozóját a Budapest Sportarénában! Szeretettel hívunk benneteket, hogy közösen dicsőítsük Istent és átéljük a testvéri találkozás örömét. Idei eseményünk témája a tűz, a Szentlélek megjelenésének egyik szimbóluma.

Szja 1% – fontos információk

2017-ben a NAV készíti el az adófizetők jelentős részének szja-bevallási tervezetét, amelyet az ügyfél elfogad vagy módosít.

Négy iskolánk a nyertes pályázók között

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő négy iskola is támogatást nyert az Erasmus + elnevezésű programban, amely a „Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása” alcímet viseli.

Tóth Viktor Márk bemerítése

2017. április 16-án, húsvétvasárnap bemerítést tartottunk az orosházi gyülekezetben.

Teológiai nap a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióban

Április utolsó hetében Serafin József, a Baptista Teológiai Akadémia oktatójának vezetésével az intézmény hallgatói tapasztalatszerzés céljából ellátogattak a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióhoz.

Túra a Kancsendzöngától a legszebb hazai tájakig

Fotó: Tihanyi Tamás

Az ország minden részéről és a határokon túlról is kétszáznál több négyfős csapat jelentkezett arra a vetélkedőre, amelynek döntőjét a napokban rendezte meg a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és a Pelikán Erdei Iskola.

Bemerítés Balatonlellén

Balatonszemesen tartotta bemerítését húsvétkor a Balatonlellei Baptista Gyülekezet. 

A kereszténység és az államhatalom

Dr. Bukovszky Ákos igehirdetése a József Utcai Baptista Gyülekezetben.

A Kornya Mihály Missziós Konferencia előadásai

2017. március 25-én Bicskén szervezték meg az 1. Kornya Mihály Missziós Konferenciát a gyülekezetplántálók és a gyülekezetplántálás iránt érdeklődők részére.