Caravaggio – mesterfokon

2472

A kis lombardiai település, Caravaggio szülötte volt Michelangelo Merisi, akit az utókor egyszerűen csak a településről elnevezve ismer.

Kalandos élete során sokszor került szembe a törvénnyel, gyakorta a szállásáért s a megélhetéséért festett. Azonban bármerre vitte is sorsa, mindig akadt értő szem, aki felfigyelt tehetségére, s felkarolta, a börtönből kimenekítette, megélhetését támogatta.

Az utókor nemigen tud a megannyi apró életrajzi momentumról, mint Mikes Balázs, aki évek óta megszállottan kutatja az életművét, s most elhatározta, hogy három estén át feltárja hallgatóságának mindazt a jót és mindazt a rosszat, amelyet egy halandó ember életéről illik tudni a végső megmérettetés előtt.

Nos, a művelt teológus és egyben grafikus olyan látással gazdagítja nézőit, amely révén szakavatottan tudja értékelni a fény-árnyék technikát, valamint azt a természetes látásmódot, amelyet eleddig vallásos témájú képeken nemigen mertek ábrázolni. Nevezetesen korának mondhatni egyetlen úttörőjeként Caravaggio a mindennapi életéből vett arcokkal igyekezett ábrázolni Mátét, Máriát, Bacchust, Jézus Krisztust. Olyan emberi kapcsolatokat festett meg, amelyek egy-egy élethelyzetben természetesebben hatottak, mint korábbi ábrázolóiknál (Sírba tétel).

Nem véletlen, hogy a pillanat művészének is tartották. Az emmausi vacsora (1601–1602) azt a másodpercet igyekszik festővásznon megörökíteni, amelyben kiderül Jézus személye. A vendéglős még nem sejti, hogy tulajdonképpen ki is a vendégük, a két tanítvány pedig amint rádöbben mesterük kilétére, már el is illan előlük Jézus alakja. A pillanatot úgy ragadja meg Caravaggio, mint még senki őelőtte. A fény ezen a képen is nagy szerepet játszik.

A gyümölcstálak ábrázolásában, a csendéletek vonatkozásában is nagyot lép előre a fény-árnyék megfelelő adagolásával a festő, minden eddiginél kívánatosabb, szebb, érettebb gyümölcsszemek tárulnak elénk, ugyanakkor minden kosárban megfigyelhetőek a túlérett gyümölcsrészletek, amelyek az elmúlást hivatottak ábrázolni.

Olyan előadások részesei lehetünk Mikes Balázs értő kalauzolása révén, amely megtanít érteni, látni, szakértőnek lenni egy olyan világban, amelyben amatőrnek hisszük magunkat.

A Megfestett evangélium (Best of Caravaggio) képei három szombaton kerülnek bemutatásra.

A váci Adullám Kávézó légköre meghittséget kölcsönöz a szép evangéliumi képek közötti kirándulásainknak.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!