Kezdőlap Blog Oldal 672

Missziót előkészítő helyzetfelmérés Irakban

A Baptista Szeretetszolgálat háromfős szakértői csoportja a héten a moszuli offenzíva miatt kialakult humanitárius helyzetről tájékozódott a helyszínen. Megbeszéléseket folytattak a térségben létrehozott menekülttáborok vezetőivel, a nemzetközi segélyszervezetek helyi képviselőivel, pesmerga katonai vezetőkkel és az erbili magyar konzulátus illetékeseivel.

Megjelent a Szolgatárs legújabb száma

Ismét jelentkezik a Szolgatárs folyóirat, a frissen elkészült lapszámmal. Sokszínű lett ez a számunk. Épp olyan, mint amilyen most az őszi táj körülöttünk.

Linda Dillow – villáminterjú

Linda Dillow októberben járt Budapesten. Nekünk is volt lehetőségünk röviden beszélgetni vele.

Beszámoló az októberi Baptista Ifjúsági Országos Labdarúgó Kupáról

Tapasztalt játékos vagyok. Az októberi B.I.O.L.K. volt számomra a 8., ezen kívül részt vettem már két meghívásos teremtornán is, tehát mostanra átéltem ezen a jeles esemény sorozaton szinte mindent, amit lehetett. Volt részem kupagyőzelemben, vereségekben, drámákban, izgalmakban, csalódásokban.

Koncert a Nádor Teremben

Ribáné Horváth Enikő igazgatónő

A Baptista Művészeti Napok keretében 2016. október 27-én az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola szervezésében ünnepi hangversenyt adott több baptista fenntartású intézmény.

Hálás vagyok

Országos Baptista Hálaadónap képekben. Fotó: Martino Photography – www.martinophoto.com

A jubileumi esztendő oktatási, szociális és humanitárius díjai

A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Az elmúlt négy év során a mintegy háromezerből 153 munkatárs kapott díjat.

1956-os megemlékezés

Egyházunk elnöke is meghívást kapott Colleen Bell amerikai nagykövet asszonytól 2016. november 3-án, az Amerikai Nagykövetségen történő 56-os visszaemlékezésre.

Békehírnök 2016/44-45. szám

2016. november 6.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?
Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [16.77 MB]

Baptista művészeti napok Premier KultCafé (első hét)

Hétfőn vendégségbe hívtak bennünket a Titkok kertvárosába. Ebben a városban különleges gyermekek rajzai az idegenvezetőink, az ő képzeletvilágukba kalauzolnak el bennünket. A kiállítás megnyitóján a Pannonhalmi Béla Általános Iskola diákjai zenés produkciójukkal mutatták be sokrétű tehetségüket tanárnőjük, Tóth-Ilkó Zsuzsanna vezetésével.