Békehírnök 2016/47. szám
2016. november 20.
Istennel a szenvedés kohójában
Miért engedi meg Isten a szenvedést? – ez a kérdés az idők kezdete óta hívőknek és nem hívőknek egyaránt fejtörést okoz.
Ülésezett a Magyar Evangéliumi Szövetség elnöksége
A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz elnöksége 2016. november 14-én tartotta soron következő tanácskozását Cinkotán az Evangélikus Missziói Központban.
Víz és kegyelem – bemerítés
Az Úr 2016. esztendejének október 23-i napján két izgatott bemerítkező sietett a Szappanos utcai Baptista Gyülekezet felé. Úgy mentek, hogy tudták, többé nincs vissza út.
In memoriam Cliff Barrows
Clifford Burton Barrows (1923. április 6. – 2016. november 15.) korábban a Billy Graham Evangelizációs Társaság programigazgatója volt.
A hónap témája 2016. november – Értékünk: Krisztus megtapasztalása
A hónap igéje:
„Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (Jn 20,29)
A hónap gondolata
Amikor az ember először találkozik Krisztussal, először tapasztal meg valamit őbelőle, ez olyan meghatározó esemény, amelyet ideális esetben örök életre szóló elköteleződés követ. És mert az Úr élő, személyes kapcsolatra törekszik velünk, sokszor és sokféle módját adja, hogy megtapasztalható legyen: egyéni elcsendesedéseinkben, közösségi alkalmakon, az úrvacsorában, zarándokúton, zenei dicséretében, egymás szeretetében, imádságban, az Ige tanulmányozásában. De ugyanígy egy kiránduláson a természetet szemlélve, hitmélyítő konferencián ülve, vagy egy baráti beszélgetésben is megélhetjük jelenlétének valóságát. Egy fontos feltétele van annak, hogy ez újra és újra megtörténhessen velünk: a nyitott szív. Minél fogékonyabbak vagyunk erre, akár komfortzónánk elhagyásával is, és igazán mélyen vágyjuk az Úr Jézussal való szoros kapcsolódást, annál inkább meg fogjuk tapasztalni őt.
A hónap kérdései
Él-e még bennünk az Úrral való első találkozásunk emléke? Mikor éltük át legutóbb az ő jelenlétét? Hogyan történt? Mesélünk ezekről másoknak, ezáltal is életben tartva megtapasztalásainkat? Szabadok vagyunk-e arra, hogy ő bárhogyan, bármikor jelenlétébe vonhasson?
A hónap imája
Urunk, áldj meg bennünket jelenléted teljességével a neked tetsző módon, mi pedig odaszánjuk magunkat erre. Ámen.





























