Kezdőlap Blog Oldal 652

Imádkozzunk a világ baptistáiért!

2017-ben ismét február 4/5-én tartják meg a Baptista Világszövetség napját. Az ünnep célja, hogy világszerte megerősítsék baptisták identitásukat a keresztények nagy családjában.

Imaest Budapesten az üldözött keresztényekért

A Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet heti istentiszteletének keretében imaestet tartottak 2017. január 25-én. A meghívott vendég Asif Mall volt, aki a Mártírok Hangja (The Voice of The Martyrs) nemzetközi szervezet munkatársa. Előadónk Pakisztánból érkezett Magyarországra. Az alkalmat a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezte.

D. Nagy Imre: Vendégségben

A kötet közel húsz esztendő válogatott publicisztikai írásait, verseit, esszéit és rövid elbeszéléseit tartalmazza D. Nagy Imre tollából.

Bemerítési ünnepi istentisztelet Pécelen

Bemerítési ünnepi istentisztelet.
2017. január 29., vasárnap délelőtti istentisztelet.

Látás- és hallássérültek találkozója

2017. január 28. szombatján a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet termében a Bartimeus Egyesület, a Kőszikla Siketek Baptista Gyülekezete és az MBE Speciális Misszió közös szervezésében találkoztak látás- és hallássérültek.

Sportpálya épül Zápszonyban

A Rákoscsabai Béthel Alapítvány a Zápszonyi Magyar Baptista Közösség közreműködésével az általános iskola számára egy többfunkciós sportpálya építésébe kezdett Zápszonyban.

Az otthon melege

„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek,
mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük.” (Mt 7,12)

Gyermekbemutatás Kondoroson

2017. január 22-én, vasárnap délelőtt Vári Péter és Váriné Sánta Dóra hozták el második gyermeküket, Vári Dalmát.

Jubileumi hálaadó hangverseny Tuzséron

SONY DSC

A Tuzséri Rézfúvós Együttes tíz évvel ezelőtt alakult a Tuzséri Baptista Gyülekezet lelkes fiataljaiból. A fiatal zenészek Bató Tibor kisvárdai baptista lelkipásztor-zenetanár vezetésével kezdték meg rézfúvós tanulmányukat, majd a későbbiek során Révész Máté testvér vezetésével szerveződtek fúvós kamaracsoporttá.

Kerekasztal a Baptista Rádióban!

Új sorozat kezdődik 2017 februárjától a Baptista Rádióban! A Kerekasztal – Bibliai beszélgetések a Baptista Rádióban szellemi atyja id. Kovács Géza testvér, aki rajta kívül összesen tizenöt résztvevővel hat témakört jár körbe. Az adások a Baptista Rádió műsorán hallhatók (www.baptistaradio.hu) minden héten szerdán 12 órakor. (Ismétlés: szombat délelőtt 10 óra.)