A hónap témája 2017. februárban: Valami új született: a család
A hónap igéje
„Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,24)
A hónap gondolata
Február során médiafelületeinken több figyelmet szentelünk a párkapcsolatoknak, a házasság, a család kérdéskörének. A fent idézett igeszakasz gyakran elhangzik menyegzőkön, de valójában kevesen veszik komolyan, túl „radikálisnak” és érthetetlennek érzik a szülőkkel való szakítás gondolatát. Az ige egyértelmű és világos: nem magára hagyásról beszél, nem nemtörődömségről, ez összeegyeztethetetlen lenne a Biblia gondolatvilágával. Sokkal inkább arra irányítja a figyelmet, hogy a felelősségi körök a házassággal megváltoznak: a férfinak immár a feleségét és gyermekeit kell első helyre helyeznie (természetesen Isten után), és a további családtagok, így a szülők csak a következő körben helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy a család mindennapjait, jövőjét a házaspárnak kell kialakítania.
A hónap kérdései
Szánjunk egy kis időt arra, hogy a fenti ige alapján végiggondoljuk házasságunk működését.
Milyen alapelvek alapján éljük a mindennapokat, házastársunk hogyan érzi magát ebben a rendszerben?
Ha engedünk a külső befolyásnak, sérül-e valamelyikünk, netán a házasságunk egysége emiatt?
Ha gyermekeink házasságban élnek, figyeljük meg, nem akarjuk-e továbbra is mi irányítani az életüket (bármilyen jó szándéktól vezérelve).
A jó házasságban a felek a kívülről jövő bölcs tanácsokat tisztelettel és köszönettel hallgassák meg, egymást pedig minden területen támogassák!
A hónap imája
Édes Istenem, köszönöm, hogy te meg akarsz ajándékozni egy harmonikus házassággal. Kérlek, segíts, hogy megértsem a te akaratodat, felismerjem a helyemet, a felelősségemet a házasságomban, a családomban. Ámen.
Imádkozzunk a világ baptistáiért!
2017-ben ismét február 4/5-én tartják meg a Baptista Világszövetség napját. Az ünnep célja, hogy világszerte megerősítsék baptisták identitásukat a keresztények nagy családjában.
Imaest Budapesten az üldözött keresztényekért
A Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet heti istentiszteletének keretében imaestet tartottak 2017. január 25-én. A meghívott vendég Asif Mall volt, aki a Mártírok Hangja (The Voice of The Martyrs) nemzetközi szervezet munkatársa. Előadónk Pakisztánból érkezett Magyarországra. Az alkalmat a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezte.
D. Nagy Imre: Vendégségben
A kötet közel húsz esztendő válogatott publicisztikai írásait, verseit, esszéit és rövid elbeszéléseit tartalmazza D. Nagy Imre tollából.
Bemerítési ünnepi istentisztelet Pécelen
Bemerítési ünnepi istentisztelet.
2017. január 29., vasárnap délelőtti istentisztelet.



















![20170122095736.mts_snapshot_28.16_[2017.01.28_10.36.31]](https://www.baptist.hu/wp-content/uploads/2017/01/20170122095736.mts_snapshot_28.16_2017.01.28_10.36.31-696x522.jpg)