Istennel a kríziseken át – mit üzen egy mai nőnek Naomi és Ruth példája. Előadó: Révész Szilvia. Debrecen, 2017. március 25.
Jézusért lelkesedünk: ez éltetőnk
A virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete. Rajtunk, magyarokon kívül az örmények nevezik még a bevonulás napját virágvasárnapnak. Ekkor vonult be Jézus egy szamárcsikó hátán Jeruzsálembe a kereszthalála előtt öt nappal.
28 ezer koreai misszionárius terepen
Az elmúlt napokban vendégünk volt Kim Sang Bok, az Ázsiai Evangéliumi Aliansz elnöke, a világszövetség korábbi elnöke.
Krisztus ajándéka
„…hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához…” (Fil 3,10)
Kim Sang Bok: Krisztusban szabadok
Az elmúlt napokban vendégünk volt Kim Sang Bok, az Ázsiai Evangéliumi Aliansz elnöke, a világszövetség korábbi elnöke.
Magyarországra érkezett Gary Chapman
Többéves előkészítő munka eredményeként Magyarországra érkezett dr. Gary Chapman, a világszinten elismert párkapcsolati szakértő, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója, akinek munkássága milliók házasságára volt hatással. A szerző a töretlenül a New York Times bestsellerlistája élvonalában lévő kötet megjelenésének 25 éves évfordulóján a héten Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten is telt házas előadásokat tart.
Isten válaszol imádságainkra
A kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet imaházában gyűlt össze március 25-én az a 150 baptista, aki a Dunántúli Egyházkerület déli régiója számára meghirdetett imakonferenciára érkezett.
Szeretetszolgálati hírek
Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziós igazgatója volt Merényi Zoltán műsorvezető vendége 2017. március 27-én a Baptista Rádióban.





















