Kezdőlap Blog Oldal 609

A legszebb bibliai történetek

A huszonnyolc bibliai történetet tartalmazó kiadványnak köszönhetően a kisgyermekek is megismerkedhetnek az Ó- és Újszövetség legfontosabb szereplőivel és eseményeivel.

Segítség, akaratos a gyermekem!

Hangos, agresszív, temperamentumos vagy épp csöndes és érzékeny, makacs vagy manipulatív – bármelyik típust is képviselik, az erős akaratú gyerekek nagy kihívást jelentenek szüleiknek.

Orgonatervek Kiskőrösön

Baptista gyülekezetek sora szembesülhet azzal a kihívással, amit meglévő értékeink, ingatlanjaink megtartása, felújítása jelent, legyen az az imaházak, lelkészlakások, intézmények karbantartása, vagy a gyülekezeti élet működését szolgáló anyagi javak, ingóságok, hangszerek.

Baptista összefogás: tűz emésztette fel a múltat, de sikerült segíteni

Vácrátót – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai felhívást tettek közzé a közelmúltban, amellyel egy szerencsétlenül járt család sorsára hívták fel a figyelmet. A baptista közösség példás összefogása, az akció támogatói reményt és lehetőséget adtak Bajnócziéknak.

Az evangélium kiáradása a Szegedi Tudományegyetemen

Egy maroknyi elszánt fiatal a nyárvégi utolsó szünidei vagy szabadságként kivehető napjait missziós munkának szentelte Szegeden.

MABAVIT-összefoglaló – PAX TV, 2017. szeptember

52 perces összefoglaló a Magyar Baptisták 4. Világtalálkozójáról Debrecenből. A filmet a PAX TV sugározta 2017. szeptember 12-én a Békesség Hírnöke című baptista magazinban.

Bemerítés a Wesselényi utcában

Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet – 2017. 09. 10. Bemerítési ünnep. Igehirdető: Kübler János

Egy ritka esemény Csongrádon, a Körös-torokban

Egyik nyári este ritka eseményre figyelhettek fel a Tisza–Körös torkolatánál, Magyarország legnagyobb és legszebb természetes homokfövenyű strandja mellett tartózkodók.

A Noszvaji Körzetben történt

Június 4-én bemerítési ünnepünk volt Szomolyán. A tardi gyülekezet örömmel fogadta tagjai közé Zelei Miklósnét.

Szabadtéri istentisztelet

Szeptember 3-án Érden a Főtéren tartották a város protestáns gyülekezetei a „Reformációnap”-ot, amelynek zenei szolgálataira meghívták a Baptista Központi Énekkart és a Magyar Honvédség Légierő Zenekarát Veszprémből.