Kezdőlap Blog Oldal 598

Szolgálati szabályzat lelki munkások számára

id. Kovács Géza igehirdetése az Új Remény Baptista Gyülekezetben 2017. október 17-én. Igehely: 2Tim 2,1-5

A Precognox a hónap vállalkozása lett 2017 októberében

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2017 októberében elnyertük a Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett, „Díj a sikeres vállalkozásokért: A hónap kis- és közepes vállalata” díjat. Az elismerést, Varga Mihály miniszter úrtól, ügyvezetőnk, Jóföldi Endre vette át.

Tradíció és megújulás

A Reformáció Emlékbizottság és a Földművelésügyi Minisztérium a reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódóan minden magyarországi protestáns gyülekezetnek adományozott egy-egy gyümölcsfát.

Utunk Ukrajnába

Áldozat kész testvérek Angliából összegyűjtöttek és küldtek közel 300 pár cipőt főleg gyerekméretben, hogy ezekkel támogassák az igazán rászorulókat kint Ukrajnában.

Budapesti Protestáns Teológiák Találkozója

Protestáns teológusok együtt

2017. október 25-én a Károli Gáspár Református Egyetem szervezte meg a protestáns teológiák diákjainak találkozóját, melyen a házigazdák mellett az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a BTA is részt vett.

Reformáció 500 – három gyülekezet közös kiállítása a városházán

Három helyi gyülekezet, az evangélikus, a református egyház illetve a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet tagjai hozták létre közösen azt a ma, tehát október 24-én este megnyílt kiállítást, amely a Reformáció 500 évére emlékezik, szinte napra pontosan, hiszen Luther Márton (Martin Luther) 1517. október 31-én tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezzel az élet minden területén, máig ható reformok sorozatát indította el.

Kelj fel, tündökölj!

Női Imanap 2017. november 7.

Gyermekbemutatás Gödöllőn

Gyülekezetünk ez évi hálaadó napján, október 8-án Mindeható Urunk sok-sok áldásáért köszönetet mondva azért is öröm töltötte be a szívünket, mert újabb kisgyermekkel ajándékozta meg a Fazekas családot és rajtuk keresztül a gyülezetet is.

Bemerítési ünnep a Wesselényi utcában

2017. szeptember 10-én Kübler János lelkipásztorunk hirdette az örömhírt, hogy van a bűnből szabadulás Jézus Krisztus által (1Jn. 1:5-10.)

Egy kiállítás margójára


Sokszor azt gondolja a mai ember, hogy a próbák, nehézségek, amiket ki kell állnia, a bizonytalanság és a kihívások, amiket az élet állít elé, a történelemben soha ekkora mértéket nem értek el, mint manapság.