Reformáció 500 – három gyülekezet közös kiállítása a városházán

1971

Három helyi gyülekezet, az evangélikus, a református egyház illetve a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet tagjai hozták létre közösen azt a ma, tehát október 24-én este megnyílt kiállítást, amely a Reformáció 500 évére emlékezik, szinte napra pontosan, hiszen Luther Márton (Martin Luther) 1517. október 31-én tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezzel az élet minden területén, máig ható reformok sorozatát indította el.

„Amikor a saját gyülekezetünkben elkezdtük tervezni, jó másfél évvel ezelőtt ezt a kiállítást, azt gondoltuk, hogy néhány tablón be tudjuk mutatni a reformáció történetét, de ahogy végiggondoltuk, kiderült, hogy ez egy hatalmas anyag, amiből válogatni kell” – mondta lapunknak a kiállítás megnyitója előtt Endreffy Géza evangélikus lelkész. Hozzátéve, hogy Luther Márton csak egy vitát akart elindítani, ám magát a reformációt indította el 500 évvel ezelőtt. „Arról mind-mind külön tablót lehetett volna készíteni, hogy ez hogyan hatott a pedagógiára, az emberi jogokra, a demokráciára, a zenére és így tovább. Erre most lehetőség nem volt, ezért a 13+1 tabló a reformáció folyamatát, történetét vázolja fel, ahogy az Magyarországra érkezett. Szerelmes, krimis szálakat is beleszőve, hogy azokat is megfogja, akik nem kifejezetten a kiállítás miatt jönnek be a városháza aulájába, hanem hivatalos ügyeiket intézni. Ugyanakkor a kiállítás anyagában van egy szembenézés is. Luther Márton nagy tanító, és azt, amit ő kapott Istentől, mi nagyon nagyra értékeljük. De idős korára egyre türelmetlenebb lett és ezért élete vége felé írt már olyan dolgokat, amik nem vállalhatók. És ezeket szeretnénk mi is kritikával fogadni.”

A három helyi gyülekezet nemcsak e kiállítás létrehozásában működik együtt, hanem folyamatos a jó kapcsolat – tette hozzá Endreffy. „Túl azon, hogy évente egyszer van az ökumenikus imahét január harmadik hetében, túl azon, hogy az adventi gyertyagyújtást együtt celebráljuk, örvendezünk annak, hogy milyen sokszínű az egyház. Ha például túl sok a munka, amire nekünk evangélikusoknak nincsen erőnk vagy emberünk, akkor azt adott esetben a helyi reformátusok vagy a baptisták elvégzik.”

„Ez valóban egy közös kiállítás, de a mi anyagunk, ami baptista oldalról mutatja be a reformációt, már hónapokkal előbb kész volt és nem itt látható először” – pontosított Durkó István a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet vezetője.

„Ez a kiállítás Budaörsön belül is csak része egy ünnepségsorozatnak, hiszen mi is megünnepeltük már saját körben is az 500 éves reformációt, és a többi felekezettel együtt, hiszen szeptember 17-én volt például egy közös protestáns családi napunk, ami nagyon jól sikerült. A cél, hogy ezek az alkalmak ne csak megemlékezések legyenek, hanem visszatérés a forráshoz és ennek kapcsán a változás, a megújulás lehetősége” – osztotta meg velünk Püski Ilona budaörsi református lelkész. Szerinte a kiállításhoz a városháza azért igen jó helyszín, mert nem titkolt cél az is, hogy kilépjenek „Budaörs népe elé”.

A megnyitó hivatalos részében Kálóczi Imre Budaörs alpolgármestere egyebek között azt emelte ki, milyen jó érzéssel tölti el, hogy gyakorló katolikus emberként nyithatja meg ezt a közös evangélista, baptista és református kiállítást. Őt követően Hafenscher Károly reformációi kormánybiztos és evangélikus lelkész egyebek között azt hangsúlyozta, hogy 500 év emberi léptékkel hatalmas idő, de a teremtő szemszögéből egy fél pillanat; továbbá hogy a magyar kormány által létrehozott reformáció emlékbizottság mottója „a megújulás lendülete” azt üzeni számunkra, hogy a reformáció nem pusztán hagyomány, hanem a mindennapok alkotó tevékenységeinek az alapja.

A tervek szerint a tablók két hétig lesznek láthatók a városházán, majd vándorkiállításként viszik őket tovább a gyülekezetekbe és iskolákba.

Forrás: https://budaorsinaplo.hu/reformacio-500-harom-gyulekezet-kozos-kiallitasa-varoshazan/

Írta: Eller Erzsébet

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!