Kezdőlap Blog Oldal 556

Pünkösdi célgyűjtés: Bibliai Családi Park

Gyülekezeteinkben pünkösd ünnepén új missziós lehetőség kerül előtérbe. Az Országos Tanács döntése alapján idei pünkösdi célgyűjtésünkkel a Bibliai Családi Park megvalósítását segíthetjük elő.

Magyarországi Baptista Cigánymisszió

A 1990-es évek elejétől napjainkig mindig voltak és vannak olyan szolgálók, akik szívükön viselik a cigányok közötti missziómunkát. Az egyház cigánymissziós bizottsága Kovács Bálint elnökletével koordinálja, segíti a Magyarországi Baptista Cigánymisszió több mint harminc gyülekezetének, közösségének életét, ahol hétről hétre több mint 400-an hallgatják az evangéliumot. Ugyanakkor az egyház több ezer magyarországi cigány gyermeket és felnőttet támogat oktatási és szociális intézményeiben, közösségi házakban történő foglalkoztatás, felzárkóztató, tehetséggondozó, személyiség- és közösségfejlesztő, hitéleti, illetve segélyprogramokon keresztül, ezzel is hozzájárulva a magyar társadalom építéséhez.

„Hiszem, hogy Isten egy új időt, új lehetőséget hozott el a cigány embereknek a mi korunkban. Jézus Krisztus evangéliuma elérte őket is, létrejönnek gyülekezetek, közösségek. Fontos, hogy ezek a közösségek erősödjenek és összekapcsolódjanak a már korábban megalakult nem cigány gyülekezetekkel, szolgálattevőkkel, a különféle társadalmi közösségekkel. Országunk és azon belül egyházunk jövője szempontjából nagyon fontos a cigánymisszió és az, hogy ez a szolgálati terület összeépüljön és együtt növekedjen a különböző egyéb missziói területekkel. Fontos, hogy a cigány emberek megtalálják a lelki otthonukat ezekben a közösségekben, és az evangéliummal átitatva, de az ő kultúrájuknak megfelelően tudják élni hitéletüket és a mindennapjaikat. Bátorítom azokat, akik elhívást éreznek erre a szolgálatra, hogy kapcsolódjanak be egyházunk cigánymissziójába, és dolgozzanak együtt azokkal, akik már ebben szolgálnak!” (Papp János egyházelnök)

Valljuk és tapasztaljuk, hogy az Istennel élő ember igazán helyreáll, megújul, és ennek nyomán láthatóak az életváltozások a gyakorlati életben. Látható a változás az életkörülményeiken, a gondolkodás, a gyermeknevelés, a lakókörnyezet megszépítésén, rendben tartásán, békés kapcsolataikon keresztül.

A baptista cigánymisszió célja az elesettek felkarolása és a lelki sebek gyógyítása, a gyermek-, ifjúsági és női munka fejlesztése és terjesztése, a megtérők lelkigondozása és tanítványozása, új, helyi szolgálók kinevelése. A rendszeres istentiszteleti alkalmak mellett elengedhetetlen az egyéni szükségletekre épülő lelkigondozói, életvezetési, tanácsadási szolgálat, valamint a fizikai szükségletek kielégítése. Cél, hogy a cigány emberek, családok és közösségek lelki egészsége helyreálljon, hogy példák legyenek környezetük számára, hogy cigányok és nem cigányok együtt tegyenek a békés társadalmi együttélésért.

A cigánymissziót körülöleli és szükségleti alapon támogatja az egyházon belüli oktatás, szociális munka, a magyar gyülekezetek, a foglalkoztatás, a nevelőszülői hálózat, a segélyakciók, valamint a társadalmi partnerek. Az egyházunk kereteiben működő gyülekezeteink, oktatási, szociális, karitatív intézményeink és szervezeteink munkája nyomán nap mint nap több tízezer emberért vállalunk felelősséget hazánkban és határainkon túl is. Jelentős szerepet vállalunk tevékenységeink körében a rászorulók, köztük a hátrányos helyzetű, cigány emberek támogatásában is.

Látásunk, hogy az újjászületett, lelkileg felnőtt cigány emberek és közösségek új embereket és közösségeket nyerjenek meg Jézus Krisztusnak, Isten országának. Ehhez pedig minden eszközt meg kell ragadnunk.

Kérjük és várjuk…

…azoknak a gyülekezeteknek a jelentkezését, akik készek fogadni egy-egy cigány szolgálócsoportot, amikor a testvérek kölcsönösen jobban megismerhetik egymás életét, szolgálatát. Ugyanígy szívesen várjuk a cigány gyülekezetekbe is nem cigány testvérek alkalmi szolgálatát.

Cigánymissziós szolgálatunkra kérjük a testvérek ima-, erkölcsi és anyagi támogatását, és várjuk szeretettel azokat, akik elhívást éreznek ebbe a nem egyszerű, de annál csodálatosabb misszióba.

Keressen bennünket:

Magyarországi Baptista Cigánymisszió
1068 Budapest, Benczúr u. 31.

Kovács Bálint misszióvezető
Tel.: +36 20 886 1927
E-mail: kovacs.balint@baptist.hu
info@ciganymisszio.baptist.hu
Web: www.ciganymisszio.baptist.hu

Az MBE technikai száma: 0286
Adományszámla: OTP Bank Nyrt.
11706016-20213558
Közlemény: Cigánymisszió

Nőkonferencia Balatonszemesen

Kárpátalján ülésezett a Magyar Baptisták Világszövetségének elnöksége

MABAVISZ ülés Kárpátalján

A MABAVISZ évente esedékes ülését tartottuk 2018. május 11–13-ig Kárpátalján, amin a magyarországi közösséget Papp János egyházelnök, Durkó István missziói igazgató és dr. Bukovszky Ákos külügyi szaktitkár testvérek képviselték. 

Pintér Béla-koncert Győrben

Pintér Bála Fotó: Nehézy László

A győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet az előző évekhez hasonlóan május hónapban szabadtéri istentiszteleteket tart a győri Bisinger parkban.

E programsorozat részeként május 20-án, pünkösd napján 17 órától Pintér Béla, hazánk egyik legismertebb keresztény énekese és dalszerzője ad koncertet.

Eső esetén a helyszín a Hajnalcsillag Közösségi Ház (Győr, Bisinger sétány 6.).

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Együttérző elismerés református testvéreinknek

Május 8-án az Országgyűlés alakuló üléséről a Parlamentből távozó református egyházi vezetőket szégyenletes atrocitás érte a kint várakozó tömeg egyes tagjai részéről.

Mi a helyzet a tolerancia és ökumené terén?

Bóna Zoltán

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Theologiai Szemle szerkesztőbizottsága tudományos ülést tartott a tordai országgyűlés 450. évfordulója kapcsán. A konferencia fókuszában a felekezetek közötti párbeszéd és az abból következő ökumenikus nyitottság állt.

A mi legfényesebb csillagunk!

Nincs olyan csillag, amiről ne a lányom, Eszter jutna az eszembe! (Az Eszter név jelentése: csillag.)

Neveden szólítottalak!

Készítette: Vargáné Pitt Györgyi

2018. április 23-án kaptuk a hírt, hogy Andris fiunk balesetben életét vesztette. Előző nap vidáman indult el otthonról a kollégiumba. Mindnyájan elköszöntünk tőle, bár azt nem sejtettük, hogy ilyen hosszú időre. Nem sokkal korábban kezdtem el dolgozni egy új takarón, amit a születésnapjára szántam a már alaposan elrongyolódott „babatakarója” helyett. Ez a takaró volt az első ilyen típusú munkám 20 évvel ezelőtt… Mielőtt visszaindult, még látta az elkészült blokkokat. Mint általában, a varrományaimat megnézte és megdicsérte, milyen szépek. Ő nem, de én tudtam, hogy a takaró neki készül…

Az első sokk és fájdalom után a következő gondolatom az volt, hogy a takaróját befejezem. Nem teszem félre, nem használom fel más célra a blokkokat, egyszerűen csak befejezem. A következő napokban sok-sok órát töltöttem azzal, hogy az eredeti tervemnek megfelelően, semmin nem változtatva elkészüljön a neki szánt takaró. A megvarrásával töltött órák alatt kézzel fogható módon éltem meg Isten vigasztalását. A munka könnyen és gyorsan haladt. Varrás közben azokra a csodás évekre, élményekre, közösen megélt percekre gondoltam, amit Andris jelentett nekem, nekünk, mindnyájunknak. Minden feléje irányuló szeretetet, ölelést, gondolatot belevarrtam. A fejemben pedig folyamatosan Istent dicsérő énekek szóltak. Köztük egy olyan is, aminek az első négy sorát végül a takaró tűzésébe is belevarrtam.

Ne félj, mert megváltottalak,
Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak,
Örökre enyém vagy!

Akkor már tudtam, hogy ezt a takarót nem fogom másra használni, ezzel fogjuk a koporsóját letakarni a temetésén. Katus, a legkisebb lányunk, amikor meglátta a takarót, a maga 9 éves fejével csak ennyit mondott:

„Anya, ez a takaró olyan szép, mint Andris volt…”

Andris volt a legkisebb fiunk, a mi mesebeli legkisebb királyfink. Nem tökéletes, de végtelenül szeretnivaló. Hogy miért most és miért így vette magához a mennyei Atya, ez egy az ő titkai közül. Afelől, hogy Andris nála van, és így a lehető legjobb helyen, szemernyi kétségem sincs.

Készítette: Vargáné Pitt Györgyi

Ökumenikus lelkészi missziói konferencia

Helyszín

Kedves Testvérek! Szeretettel hívunk Benneteket ez évi lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciánkra, amelyet Révfülöpön az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartunk június 25–29. között (8253 Révfülöp, Füredi út 1.).