Mai szóhasználatunk szerint „szeretni” valakit és „elviselni” valakit két, egymást kölcsönösen kizáró hozzáállás. Szeretni olyan embert szoktunk, aki jó érzéssel tölt el bennünket. Ha elviselek valakit, azt még/már nem szeretem.
Meglepő módon Pál apostol arra buzdítja az efezusi keresztényeket, hogy viseljék el egymást, szeretettel (Ef 4,2). A szeretet nem csak egy érzelem, a szeretet nem egocentrikus, nem feltételhez kötött. Sőt, ha egy nehéz természetű embert hosszú időn keresztül elviselek azért, mert elköteleztem magam mellette, az éppen a tiszta, krisztusi szeretet kifejeződése lehet. Nem mondok le valakiről csak azért, mert önfejű vagy rossz ember. C. S. Lewis ezt így fogalmazta meg:
„A szeretet nem érzelem, hanem elsősorban akarat, amivel az ember a másik ember javát akarja, éspedig teljes erejéből.”
Ma a „szeretet” szót olyan értelemben használjuk, ami nélkülöz mindenféle erkölcsi értékítéletet. E szerint a gondolkozás szerint: ha én nem akarom támogatni azt a bűnt, amiben valaki más elmerült, akkor „intoleráns” vagyok vele szemben, vagyis nem szeretem.
De Pál arra buzdítja az efezusi hívőket, hogy az igazsághoz ragaszkodva növekedjenek fel szeretetben (Ef 4,15). Tehát nem próbál meg félretolni vagy relativizálni világos doktrinális vagy etikai definíciókat. És ha azt nevezem „szeretet”-nek, hogy nem merek tisztán és egyenesen kiállni a saját értékrendszerem mellett egy másik ember előtt, aki bűnben él, akkor ez arról tanúskodik, hogy valójában talán nagyobb „szeretet”-tel fordulok a saját érzéseim felé, mint annak a másik embernek a valódi érdekei felé.
A Lélekben való egység (Ef 4,3) egy dicsőséges ajándék, amivel Isten minden Krisztus-tanítványt egyszer s mindenkorra megajándékozott. A hitben való egység (13. v.) viszont egy olyan cél, amiért buzgón és kitartóan kell küzdenünk, akkor is, amikor a másik szokásai vagy szavai kiakasztanak. A test növekedése (16. v.) – minden egyes részében – egy olyan cél, amiért Krisztus az életét adta (vö. Ef 5,25–27).
Alan Pallister
Hálaadás:
• Hálát adunk Jézus áldozatáért a kereszten, és megváltásunkért, ami Jézus áldozatáért ingyen a miénk, a saját cselekedeteinktől és erőfeszítéseinktől teljesen függetlenül.
• Hálát adunk azért a tényért, hogy Krisztus egyháza a világ legkülönbözőbb pontjain és kultúráiban ugyanazért az egy közös célért létezik: hogy hirdesse a megváltást Jézusban.
• Hálát adunk a testvéri közösségért, ami összeköt bennünket bármilyen háttérből érkező testvérünkkel.
Bűnvallás:
• Bocsásd meg nekünk, hogy engedtük, hogy a szociális, faji és felekezeti határok megakadályozzanak bennünket abban, hogy értékeljük és szeressük testvéreinket, akiket Krisztus az ő vére árán váltott meg.
Kéréseink:
• Segítsd, Urunk, gyülekezeteidet, hogy értékeljék jobban az evangélium alapvető igazságait, és hogy ne engedjék, hogy másodlagos kérdések elválasszák őket, sőt add, hogy még akár azt is felismerjék, hogy ezek a különbségek pozitívak is lehetnek. (Itt gondoljatok egy olyan, közeletekben élő evangéliumi gyülekezetre, akik egy másik felekezethez tartoznak és/vagy akikhez nem annyira kapcsolódtok.) Segítsd, Urunk, az X. Y. gyülekezetet, pásztorával/ vezetőjével együtt, hogy növekedjen benned, és teljesítse azt a küldetést, amit te rábíztál!
„Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12,1–2)
Életem legnagyobb változással járó eseménye Istennel való találkozásom volt. És ennek még mindig csak öt éve. Ez idő alatt számtalan felismerést szerezhettem arról, hogy ő a megtérésem előtti létezésemben is mindig jelen volt.
Persze vannak kimagasló pillanatok, mint például amikor egyszer egy felső légúti betegség következtében elment a hangom, és öt nappal később egy zenés darab főszerepét énekeltem. Úgy éreztem, hogy az ott akkor nem én voltam, és mégis. Később, amikor az utolsó tapsrendre mentem ki a színpadra, pontosan tudtam, hogy nem fogok ott többet állni, mégsem féltem. Isten szólt hozzám. Megígérte, hogy bár a színház ajtaját bezárja előttem, nyitni fog nekem egy másik ajtót. És megtette. Erre az ajtóra az volt írva: „anyaság”, mellyel ő a korábbi életformámmal szemben egy egészen más körülményrendszerbe állított, és megálltam benne a helyem. De csakis vele.
Pedig ekkor még nem vettem őt komolyan. Változásra késztetett, és én változtam.
Aztán amikor elérkezettnek látta az időt, álmokban jelezte jövetelét felém. Az elsőben az ablakom alatt állt egy magas, korhadt fa, majd jött egy erős szél, amely a faágakat porszemekként taszította a mélybe. Napokig a hatása alatt voltam ennek az álomképnek, mert azt az üzenetet hordozta, hogy le fog bennem bomlani a személyiségem addig működő struktúrája, és egy egészen új épül majd helyette, és nekem ezzel az új énemmel kell majd együtt élnem. Be is következett. A régi énem mintha kizuhant volna belőlem, és a helyén egy hatalmas, fájdalmas űrt éreztem a mellkasomban. Nagyon erősen hiányzott onnan valami. Hát ez lett az a hely, ahová ő, Isten akart beköltözni.
És én beengedtem.
Majd egy másik álomban értésemre adta, hogy szüksége van rám itt a földön. Ebben az álomban a nagymamám falusi házának ajtaján benyitva egy hatalmas és vakítóan fehér terembe kerültem. Remegve feküdtem a földön, mint egy újszülött, amikor a felsőtestem emelkedni kezdett a fény felé, és én boldogan és bátran mentem arra, ahol Isten lakik, a menny felé. Felszabadító és örömteli érzés volt közeledni hozzá egészen addig, amíg meg nem éreztem hatalmas tenyerének nyomását a lábfejemen, amiként akadályozza, hogy hozzá juthassak. „Még maradnod kell – mondta –, de meg kell tudnod végre, hogy én vagyok.” Majd ott hagyott a földön, és legközelebb akkor találkoztunk, amikor azt súgta a fülembe, hogy „Fuss!”.
Végül addig futottam, amíg rá nem találtam.
Soha többé nem váltunk el. De mintha mindig is együtt lettünk volna! Mi mindig is beszélgettünk! Ő mindig is szólt hozzám, és én folyton rá gondoltam. Jézusra, akit mindig is ismertem. Csak nem szólítottam a nevén. Viszont egyfolytában beszélgettünk. De hiszen én akkor gyerekségem óta szüntelenül imádkozom!
Hogyan politizált, hogyan törekedett a társadalom megváltoztatására Jézus, és hogyan Brian tanítványai? A Jézus élete és a Brian élete filmek egyaránt 1979-ben kerültek bemutatásra. Talán ez az egybeesés – és az, hogy Jézus Krisztus mindkettőben az evangéliumok hitelességével kerül bemutatásra – elegendő ahhoz, hogy a két film segítségével különböztessük meg a keresztény társadalmi aktivizmus két teljesen ellentétes megközelítését.
Bátori Nándor cukrászként végzett tavaly az Aranybika VendéglátóIpari Baptista Szakközépiskolában. Már 11 éves korában kitűnt cukrászi tehetségével, gyönyörű, nem mindennapi sütemény- és tortakölteményeivel. A 2017-ben megrendezett II. Debreceni ÉdességFesztivál TortaSzépségversenyén az I. díjat nyerte el.
Baptista ifjúsági műsor: „A legnagyobb ajándék”, adventi ünnepség 2018. 12. 23., 8 perc, 2018 Baptista fiatalok szolgálata a gyülekezetben, a misszióban határon innen és túl.
A keresztény egyház kialakulásának kezdeti szakaszában sok olyan kérdésben kellett állást foglalniuk és tanítást adniuk az apostoloknak, amelyek a hitelvek letisztulását eredményezték. Korinthus Akhája legnagyobb városa, itt működött a legintenzívebb Artemisz-kultusz, erkölcsileg egy lesüllyedt városról van szó. Pál levelét az általa alapított gyülekezetnek írta (ApCsel 18,1–17) Efezusban. A fiatal közösséget nagyrészt pogány háttérből megtértek alkották, akik nem igazán voltak jártasak az ószövetségi írásokban, vallási és erkölcsi előéletük miatt sok tanításra volt szükségük. A fiatal gyülekezet anyagilag erős volt, erősebb a jeruzsálemi gyülekezetnél.
Amikor olvassuk a levelet, jól látható, hogy az író mindezeket a körülményeket figyelembe vette, ezért nekünk is rá kell hangolódnunk, hogy jól érthessük az érvelését, mondanivalóját.
A stílus, a megfogalmazás nagyon fontos eleme annak, hogy mindaz, ami Pál levelében leíródott, megérintse az olvasók, hallgatók szívét, lelkét, tudatát. Mondhatjuk úgy is, hogy Pál írása egy gyülekezeti megbeszélés jellegét igyekszik visszaadni, ahol a személyes megszólítások, utalások, emlékeztetés is hatással vannak a hallgatókra. Már a levél kezdetén jól érzékelhető Pál bölcsessége a megszólítások és önmaga „címkézésében”. A megszólítottaknál Istennel való kapcsolatukat említi, és ezzel máris kijelöl egy közös pontot, ami összeköti őket.
A gyülekezet helyzete meghatározta a témákat is. A valóságos levél műfaja kissé megnehezíti számunkra az értelmezést. Pál kap egy levelet, amelyben benne vannak a kérdések a korinthusiak problémáival kapcsolatban. Gondoljuk el: van egy három–öt éves gyülekezet, az alapító elment, és nincs Biblia a kezükben. A kapcsolattartás lehetősége mindössze annyi, hogy ha problémák vetődnek fel, akkor levelet írnak Pálnak. A korinthusi levélben többek között a pártoskodás, meghátrálás, a bálványáldozati lakoma, az anyagiasság, a nem hívővel való házasság, az erkölcsi tisztaság, a feltámadás kerülnek szóba.
Az egymással való töréseknél mindig a probléma gyökerét kell kezelni, különben csak fájdalomcsillapítás. Pál nem kritikátlanul fogadja a hozzá eljutó információkat, mérlegre teszi, kontrollálni igyekszik, mert torzulhat az információ, de a részleges tény is elég arra, hogy kezelni kelljen a problémát, mert nem akkor kell kezelni, mikor már a korlátok közül kitört.
A tanítványok és az akkori gondolkodásmód szerint a bűn zsoldja a halál. Eleinte úgy gondolták, azzal bizonyította volna, hogy ő a Messiás, ha nem hal meg Jézus. De Jézus nem a földi halál problémáját akarta megoldani. Többször említi halálát és feltámadását, de a tanítványoknak ez elkerüli a figyelmüket. Az akkor élők azt várták, hogy nem fog meghalni. A gyülekezetek életében bekövetkező halálesetek és a lelki érés folyamán a tanítványok kezdik „meghallani” Jézus többi szavát is, visszaemlékeznek a korábban elmondottakra.
Pál fontosnak tartja kifejezésre juttatni a levélben, hogy az egységen mit ért, és ezeket szemléletes példákkal alá is támasztja. Kétféle illeszkedést említ: közösség az Úrral és egymással. Az úrvacsora nem öncélú, szellemi kapcsolatot fejez ki. Alkalmat ad önvizsgálatra, hogy az ember az eltorzult állapotot korrigálja, és felkészüljön az előtte levő időszakra. Ehhez lehet illeszkedni a kegyelemre szorultság lelkületével, és ütközni vele a kegyelemre szorultság elutasításával, a kiválóság érzésével. A hallgatóknak világosan tudtukra adja, hogy az illeszkedés hiánya nemhogy semleges, inkább negatív tartalmú, úrvacsorázni semlegesen nem lehet. Az vagy árt, vagy használ.
Sok-sok példát hozhatnánk arra, hogy Pál hogyan ragadja meg olvasói, hallgatói figyelmét, hogyan próbál hatni szívükre, lelkükre, értelmükre olyan nyelvi, gondolati eszközöket felhasználva, amelyeket megfigyelve mi is jól alkalmazhatunk egy-egy felmerülő kérdés megközelítése során. A korinthusi levelekben Pál bensőségesen feltárja vívódásait, félelmeit a gyülekezet sorsát illetően. Felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek a hívőket fenyegetik, és konkrétan jelzi a területeket, ahol a sátán a leginkább ki tudja fejteni hatását.
Pál nyíltan szembeszáll a tudatlansággal és a zűrzavarral, nem fél nevén nevezni a dolgokat. Azonban világosan érzékelhető, hogy mindezt a Krisztus iránti hite, elkötelezettsége, illetve a gyülekezet iránti felelőssége és szeretete mozgatja.
Hit és közösség ma
Korunkban, a 21. században is aktuális, amit Isten az Újszövetségen keresztül üzent az 1. század embereinek. Sokszor nem világosak a ma élő embereknek azok a kifejezések, történetek, példák, amelyek az akkori korban természetesek és érthetőek voltak. Azért is fontos a kipróbált hit mellett az Írás, a kortörténet alapos ismerete, hogy a Szentlélek segítségével hiteles és igaz módon reagáljunk a mai kor kihívásaira.
A hittel kapcsolatos dolgokat két területre bontom: az egyik terület az, ami szilárd, megingathatatlan felismerés következménye, azaz az Úr Jézus megváltott gyermeke vagyok, üdvösségem és örök életem van az ő kereszthalála, feltámadása által. A másik területen azok a hithez kapcsolódó felismerések, gyakorlatok találhatók, amelyek rugalmasak, változhatnak az ismeret, új információk hatására, a Szentlélek működése által.
Számomra sok olyan helyzet adódik, ahol szükségessé válik „megvédeni” azokat a hitelveket, amelyeket a Szentlélek által felismertem. Egyrészt a nem hívő vagy más felekezethez tartozó barátaimmal, családtagjaimmal való kapcsolatban merül fel, hogy én miben hiszek, miért úgy és akképpen reagálok, ahogyan látják, érzékelik. Akik jobban belelátnak a személyes életterembe, olykor hamarabb felismerik az elvek és a gyakorlat között felmerülő disszonanciát. Ilyenkor fontosnak tartom elmondani, hogy az adott cselekedet miért nem volt helyes, és mennyire szégyellni való Isten előtt. Nem kérdés, hogy ezekben az esetekben fontos a bocsánatkérés is, ha a személyüket érintette a rossz reakció. Máskor a helyes, Isten szerinti gyakorlatnál látszik, hogy mennyire nem szokványos egy-egy cselekedet, konfliktuskezelés, ha Isten Szentlelke a mozgatórugója, nem pedig a világi, emberi gondolkodásmód. Az a tapasztalat, hogy a nem hívő környezet árgus szemmel figyeli a tetteket, beszédet, és azonnal „lecsap”, ha ott ütközést lát a hirdetett krisztusi elvekkel.
Sokszor a körülöttünk élő nem hívő emberek jobban látják, milyennek kellene lennie az igazi hívő ember reakciójának. Bár ez a fajta megközelítés nem feltétlenül segíti őket a megtérésben. Sajnos nemegyszer hallottam, hogy valaki azt mondja: „Azért nem tudtam megtérni, mert hívők között nőttem fel, és végignéztem, mit csinálnak, milyenek.” Ilyenkor az a csapdahelyzet, hogy emberekre tekint, nem pedig a saját maga és Isten közötti kapcsolat rendezését látja fontosnak.
A másik terület, ahol a hit kérdése felmerülhet, a tágabb ismerősi kör, egyetemi osztálytársak, gyermekeim iskolai barátai és szüleik, vagy a hétköznapok találkozásai. Ilyenkor – ha úgy adódik és van rá alkalom, nyitottság – egy-egy beszélgetés során olyan illeszkedési pontok, témák merülhetnek fel, amelyek szinte biztosan jelen vannak az ember életében: szülőkhöz való viszony, testvérkapcsolatok, párkapcsolat. Mit mond a Biblia ezekről? Miért született meg pont ő, mi lesz vele a halála után, mi dolga van itt a világban, mitől boldog az élete? Jól érzékelhető, hogy a legtöbb ember vágyik valami biztosra, valami igazra.
Vannak olyan kérdések, amelyekre hívő emberként nem tudhatjuk a választ, ezt el lehet mondani, nem szégyellni való. Fontos, hogy a hit természetes módon, egyértelműen legyen az életünkben jelen. Talán ez az a mécses és só szerep, amire hivatottak vagyunk a közösségben.
Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra, és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben.
2Thessz 1,11
A hónap gondolata
Hogyan válik az imádkozás a közösségépítés eszközévé?
Az ima elsősorban a Jézus Krisztussal való közösségünket építi, mert az imádkozás elsősorban a kapcsolatról szól, nem pedig valaminek az eléréséről a kapcsolaton kívül. Mint ahogy a szerelmi házasfelek is elsősorban egymást akarják, nem pedig egymástól valamit. A hívő lélek minden igyekezete azon van, hogy Istennel minél erősebb és mélyebb kapcsolatra legyen képes megnyílni. És ezt csak az imádkozáson, az Istennel való belső és bensőséges beszélgetésen keresztül tudja elérni. Mert az imádkozás nyomán értjük egyre jobban Istent, ismerjük meg lényét, fogjuk fel rendkívüliségét és tapasztaljuk valóságát.
Másodsorban az ima a család közösségét építi. Nem feltétlenül csak úgy, hogy a család együtt imádkozik, hanem azáltal, hogy a szülők már a gyermek születése előtt imádkoznak érte. Imádkoznak azért, hogy bármiként is fog születni, alkalmasak legyenek hálásan fogadni, szeretetteljesen törődni és kitartóan foglalkozni vele. És ahogy nő és egyre nő, azért imádkoznak, hogy segítse őket olyanná változni, ami ahhoz kell, hogy igazi emberré váljon gyermekük Isten és embertársai számára.
Aztán az ima építi a hívők testvérközösségét is. Mert a lelki testvérekért való imádkozásban értjük meg, hogy ők kik is valójában, és hogy nekünk milyen lelkülettel, gondolatokkal és szándékkal kell közelednünk hozzájuk. És amikor értük mint testvéreinkért imádkozunk, mint testvéreinknek kérjük a menny minden áldását, azt tapasztaljuk, hogy egyre jobban hozzánk tartoznak, egyre erősebb a közösségünk.
És bármilyen meglepő, de az ima azokat a közösségeket is építi, amelyekben nem mindenki hisz Jézus Krisztusban, vagy ahol rajtunk kívül nincs egyetlen hívő sem. Mert az ima megnyitja az elzárkózott lelkeket, a bezárt szíveket, és közelebb húzza egymáshoz az embereket azáltal, hogy a Szentlélek dolgozik mindegyikükben.
Az ima hatékonyan építi tehát a kapcsolatokat, a közösséget, bár előre sosem tudjuk, hogyan ütemezi Isten a változásokat az időben. Ezért jó, ha az imádkozó ember alázatos, visszafogott a belső sürgetésben, és boldog türelemmel képes várni Isten válaszára.
A hónap kérdése
Tudom már, akarom már az imádkozást elsődlegesen a kapcsolat mélyítésére, a közösség építésére használni?
A hónap imája
Uram, engedj azért imádkoznom, hogy folyvást erősödjön mindannyiunkban a közösségi lelkület, hogy egymást tiszteljük és el is viseljük, hogy inkább gyengédnek és gyengének tűnjek föl, mint büszkének és megközelíthetetlennek! Könyörgök, Uram, alázatért és jóságért, hogy hűséges maradhassak azokhoz, akik hozzám hűtlenek lettek, hogy megbocsátó és türelmes azokkal szemben, akik bosszút forralnak ellenem. Ámen.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk
Hit és közösség ma