Hittel a közösségben

0
511
Rembrandt: Szent Pál a börtönben (1627)

Pál apostol és a korinthusiak

A keresztény egyház kialakulásának kezdeti szakaszában sok olyan kérdésben kellett állást foglalniuk és tanítást adniuk az apostoloknak, amelyek a hitelvek letisztulását eredményezték. Korinthus Akhája legnagyobb városa, itt működött a legintenzívebb Artemisz-kultusz, erkölcsileg egy lesüllyedt városról van szó. Pál levelét az általa alapított gyülekezetnek írta (ApCsel 18,1–17) Efezusban. A fiatal közösséget nagyrészt pogány háttérből megtértek alkották, akik nem igazán voltak jártasak az ószövetségi írásokban, vallási és erkölcsi előéletük miatt sok tanításra volt szükségük. A fiatal gyülekezet anyagilag erős volt, erősebb a jeruzsálemi gyülekezetnél.

Amikor olvassuk a levelet, jól látható, hogy az író mindezeket a körülményeket figyelembe vette, ezért nekünk is rá kell hangolódnunk, hogy jól érthessük az érvelését, mondanivalóját.

A stílus, a megfogalmazás nagyon fontos eleme annak, hogy mindaz, ami Pál levelében leíródott, megérintse az olvasók, hallgatók szívét, lelkét, tudatát. Mondhatjuk úgy is, hogy Pál írása egy gyülekezeti megbeszélés jellegét igyekszik visszaadni, ahol a személyes megszólítások, utalások, emlékeztetés is hatással vannak a hallgatókra. Már a levél kezdetén jól érzékelhető Pál bölcsessége a megszólítások és önmaga „címkézésében”. A megszólítottaknál Istennel való kapcsolatukat említi, és ezzel máris kijelöl egy közös pontot, ami összeköti őket.

A gyülekezet helyzete meghatározta a témákat is. A valóságos levél műfaja kissé megnehezíti számunkra az értelmezést. Pál kap egy levelet, amelyben benne vannak a kérdések a korinthusiak problémáival kapcsolatban. Gondoljuk el: van egy három–öt éves gyülekezet, az alapító elment, és nincs Biblia a kezükben. A kapcsolattartás lehetősége mindössze annyi, hogy ha problémák vetődnek fel, akkor levelet írnak Pálnak. A korinthusi levélben többek között a pártoskodás, meghátrálás, a bálványáldozati lakoma, az anyagiasság, a nem hívővel való házasság, az erkölcsi tisztaság, a feltámadás kerülnek szóba.

Az egymással való töréseknél mindig a probléma gyökerét kell kezelni, különben csak fájdalomcsillapítás. Pál nem kritikátlanul fogadja a hozzá eljutó információkat, mérlegre teszi, kontrollálni igyekszik, mert torzulhat az információ, de a részleges tény is elég arra, hogy kezelni kelljen a problémát, mert nem akkor kell kezelni, mikor már a korlátok közül kitört.

A tanítványok és az akkori gondolkodásmód szerint a bűn zsoldja a halál. Eleinte úgy gondolták, azzal bizonyította volna, hogy ő a Messiás, ha nem hal meg Jézus. De Jézus nem a földi halál problémáját akarta megoldani. Többször említi halálát és feltámadását, de a tanítványoknak ez elkerüli a figyelmüket. Az akkor élők azt várták, hogy nem fog meghalni. A gyülekezetek életében bekövetkező halálesetek és a lelki érés folyamán a tanítványok kezdik „meghallani” Jézus többi szavát is, visszaemlékeznek a korábban elmondottakra.

Pál fontosnak tartja kifejezésre juttatni a levélben, hogy az egységen mit ért, és ezeket szemléletes példákkal alá is támasztja. Kétféle illeszkedést említ: közösség az Úrral és egymással. Az úrvacsora nem öncélú, szellemi kapcsolatot fejez ki. Alkalmat ad önvizsgálatra, hogy az ember az eltorzult állapotot korrigálja, és felkészüljön az előtte levő időszakra. Ehhez lehet illeszkedni a kegyelemre szorultság lelkületével, és ütközni vele a kegyelemre szorultság elutasításával, a kiválóság érzésével. A hallgatóknak világosan tudtukra adja, hogy az illeszkedés hiánya nemhogy semleges, inkább negatív tartalmú, úrvacsorázni semlegesen nem lehet. Az vagy árt, vagy használ.

Sok-sok példát hozhatnánk arra, hogy Pál hogyan ragadja meg olvasói, hallgatói figyelmét, hogyan próbál hatni szívükre, lelkükre, értelmükre olyan nyelvi, gondolati eszközöket felhasználva, amelyeket megfigyelve mi is jól alkalmazhatunk egy-egy felmerülő kérdés megközelítése során. A korinthusi levelekben Pál bensőségesen feltárja vívódásait, félelmeit a gyülekezet sorsát illetően. Felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek a hívőket fenyegetik, és konkrétan jelzi a területeket, ahol a sátán a leginkább ki tudja fejteni hatását.

Pál nyíltan szembeszáll a tudatlansággal és a zűrzavarral, nem fél nevén nevezni a dolgokat. Azonban világosan érzékelhető, hogy mindezt a Krisztus iránti hite, elkötelezettsége, illetve a gyülekezet iránti felelőssége és szeretete mozgatja.

Hit és közösség ma

Korunkban, a 21. században is aktuális, amit Isten az Újszövetségen keresztül üzent az 1. század embereinek. Sokszor nem világosak a ma élő embereknek azok a kifejezések, történetek, példák, amelyek az akkori korban természetesek és érthetőek voltak. Azért is fontos a kipróbált hit mellett az Írás, a kortörténet alapos ismerete, hogy a Szentlélek segítségével hiteles és igaz módon reagáljunk a mai kor kihívásaira.

A hittel kapcsolatos dolgokat két területre bontom: az egyik terület az, ami szilárd, megingathatatlan felismerés következménye, azaz az Úr Jézus megváltott gyermeke vagyok, üdvösségem és örök életem van az ő kereszthalála, feltámadása által. A másik területen azok a hithez kapcsolódó felismerések, gyakorlatok találhatók, amelyek rugalmasak, változhatnak az ismeret, új információk hatására, a Szentlélek működése által.

Számomra sok olyan helyzet adódik, ahol szükségessé válik „megvédeni” azokat a hitelveket, amelyeket a Szentlélek által felismertem. Egyrészt a nem hívő vagy más felekezethez tartozó barátaimmal, családtagjaimmal való kapcsolatban merül fel, hogy én miben hiszek, miért úgy és akképpen reagálok, ahogyan látják, érzékelik. Akik jobban belelátnak a személyes életterembe, olykor hamarabb felismerik az elvek és a gyakorlat között felmerülő disszonanciát. Ilyenkor fontosnak tartom elmondani, hogy az adott cselekedet miért nem volt helyes, és mennyire szégyellni való Isten előtt. Nem kérdés, hogy ezekben az esetekben fontos a bocsánatkérés is, ha a személyüket érintette a rossz reakció. Máskor a helyes, Isten szerinti gyakorlatnál látszik, hogy mennyire nem szokványos egy-egy cselekedet, konfliktuskezelés, ha Isten Szentlelke a mozgatórugója, nem pedig a világi, emberi gondolkodásmód. Az a tapasztalat, hogy a nem hívő környezet árgus szemmel figyeli a tetteket, beszédet, és azonnal „lecsap”, ha ott ütközést lát a hirdetett krisztusi elvekkel.

Sokszor a körülöttünk élő nem hívő emberek jobban látják, milyennek kellene lennie az igazi hívő ember reakciójának. Bár ez a fajta megközelítés nem feltétlenül segíti őket a megtérésben. Sajnos nemegyszer hallottam, hogy valaki azt mondja: „Azért nem tudtam megtérni, mert hívők között nőttem fel, és végignéztem, mit csinálnak, milyenek.” Ilyenkor az a csapdahelyzet, hogy emberekre tekint, nem pedig a saját maga és Isten közötti kapcsolat rendezését látja fontosnak.

A másik terület, ahol a hit kérdése felmerülhet, a tágabb ismerősi kör, egyetemi osztálytársak, gyermekeim iskolai barátai és szüleik, vagy a hétköznapok találkozásai. Ilyenkor – ha úgy adódik és van rá alkalom, nyitottság – egy-egy beszélgetés során olyan illeszkedési pontok, témák merülhetnek fel, amelyek szinte biztosan jelen vannak az ember életében: szülőkhöz való viszony, testvérkapcsolatok, párkapcsolat. Mit mond a Biblia ezekről? Miért született meg pont ő, mi lesz vele a halála után, mi dolga van itt a világban, mitől boldog az élete? Jól érzékelhető, hogy a legtöbb ember vágyik valami biztosra, valami igazra.

Vannak olyan kérdések, amelyekre hívő emberként nem tudhatjuk a választ, ezt el lehet mondani, nem szégyellni való. Fontos, hogy a hit természetes módon, egyértelműen legyen az életünkben jelen. Talán ez az a mécses és só szerep, amire hivatottak vagyunk a közösségben.

Megosztás