Kezdőlap Blog Oldal 508

Nem jó, más időpontot kérek…!

Az embert az örökkévaló Isten közösségi életre teremtette. Ő maga is egy csodálatos szellemvilágban, kimondhatatlan boldogságban létezik a Szentháromság kebelében, az angyaloktól, mennyei lényektől körülvéve. Ennek a fizikai szemünk előtt láthatatlan világnak fő jellemzője a szeretet! Magának az embernek a teremtése Isten szeretetkiáradásának eredménye. Istenképűségünkből fakad az, hogy kaptunk valami nagyon értékeset az Örökkévaló jelleméből, hogy tudunk mi is szeretni! Sajnos volt egy olyan szépséggel, hatalommal felruházott szellemi lény, aki szembeszállt teremtőjével, és ezzel végzetes ítéletet vont magára: ki lett taszítva Isten csodálatos világából, sőt végképp elvesztette azt a képességet, hogy szeretni tudjon! Gonosz lényének eredménye rövidesen megmutatkozott már az Édenben, amikor a teremtés koronáját bűnre csábította. El is hangzott felette az ítélet: „az asszony magja fejedet tapossa”, igaz, az is valós kijelentés: „te pedig a sarkát mardosod”!

Kedves nemzettársaim!

Kodály Zoltán egy alkalommal azt mondta: „Lehet zene nélkül élni, csak nem érdemes.” Nos, ezt a hitélet nyelvére lefordítva úgy lehetne megfogalmazni: lehet Isten nélkül élni, csak nem érdemes, mert üresen, Isten kegyelmétől megfosztva kell egy napon átlépnem a túlsó partra. Oda viszont csak a halhatatlan szellemi dolgokat visszük magunkkal. Földből formáltattunk, földhöz ragadt gondolkodásunk, az anyagi dolgok felé orientálódunk… de végül is hosszú távon mi a haszna az embernek abból, amit „összekapart” egy életen át? Mert amikor utolsót dobban a szív, egy szempillantás alatt elszakad a ragasztó, ami az anyagi dolgokhoz kötött. Végül is amit pénzen meg lehet vásárolni, az mind itt marad! Nem hiába figyelmeztet Isten igéje bennünket:

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,7)

Jézus a szívek ajtaja előtt áll, csendesen zörget, és csendesen ajtónyitásra vár. Szívem ajtaját csak én nyithatom meg.

Drága magyar testvéreim!

Jézus Krisztus egy alkalommal belépett Péter hajójába, onnan tanította hallgatóit, majd ezt követően megkérte Pétert, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálót halfogásra. Péter elmondja, hogy egész éjjel dolgoztak, sikertelenül, a hálók üresen maradtak. Ennek ellenére egy kulcsfontosságú mondat hagyja el ajkát: „De a te szavadra, Uram, a tengerbe vetem a hálót.” Igen, mivel engedelmesen megtette, amit Jézus kért tőle, csodát látott, a halak tömege került a hálóba. Mondhatta volna: Uram, fáradtak vagyunk, időszerűtlen, kérünk egy más időpontot… Volt egy sorsdöntő helyzet az emberiség életében, amikor Noé 120 évig építette a megmentés bárkáját. Isten türelmesen várt, ennek ellenére több állat menekült meg, mint ember. A bárka építésének keményszívű szemtanúi kívül maradtak. Végül a bárka ajtaját nem Noé, hanem Isten zárta be! Amit pedig Isten bezár, azt ember nem nyitja meg! Alapvető feladatunk tehát végezni, amit a fenti ige megfogalmaz: „hirdesd az igét, állj elő alkalmas és alkalmatlan időben”, nem kényeskedni, fintorogni, mert időnk véges! Adja Isten, hogy a mi drága magyar népünk ragadja meg a lehetőséget, amíg a kegyelem ajtaja nyitva áll!

Bátkai Sándor
(Arad)

Singing Men of Texas – koncertturné május 1–8.

„Minden baptista misszionárius!”

mondta Oncken, egyik nagy hitelődünk, és mi büszkék vagyunk erre az állításra. Ám az igazság az, hogy sokan a gyülekezeteinkben nem eszerint élnek, nem tesznek bizonyságot soha, nem is tudják, hogyan kéne, így egész életükben nem vezetnek senkit Krisztushoz. A Budapesti Baptista Egyházkerület egy missziós felhívást indít útjára, amelynek része egy evangelizációs férfikari koncert.

Képzelj magad elé valakit, akit szeretnél a gyülekezetben látni, akiről tudod, hogy megtérésre van szüksége.

Lehet rokon, barát, munkatárs, szomszéd, sporttárs, bárki. Talán a „te embered” is falakkal veszi körül magát, talán nehéz szeretni, talán már sokszor visszautasított. Mégis arra bátorítunk, hogy most ne ezekre nézz, hanem Jézus Krisztusra!

Íme a kihívás:

május 8. Eddig a dátumig vállald fel, hogy
1. minden egyes nap imádkozol „embered” megtéréséért,
2. meghívod magaddal egy rendezvényre.

Ha kész vagy rá, bátran böjtölhetsz is ezért. Ez pár hónap csupán a te életedből és idődből, neki viszont a mennyei örökkévalóságot jelentheti.

Hogy miért május 8.?

Ezen a napon Budapesten szolgál a „Texasi Éneklő Férfiak” kórusa. Egy közel százfős baptista kórus az USA-ból. Ezen az estén a komolyzenei élmény mellett tisztán és világosan elhangzik majd az evangélium és egy felhívás a megtérésre!

Online regisztráció:

Singing Men of Texas

 

IX. online bibliaismereti verseny

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét online bibliaismereti versenyt hirdet, amelyre középiskolásokat, valamint főiskolásokat, egyetemistákat és ezentúl más fiatal(os) felnőtteket is szeretettel várunk.

Krisztus erejével Közép-Európa megváltozik

2019. március 28–30. között zajlott a második közép-európai baptista missziós konferencia Varsóban, amelyen közel 40 fős vezetőkből és szolgálattevőkből álló magyar küldöttség vett részt. Egy mondatban  összefoglalva az esemény konklúziója: ha Isten ügyében összefogunk, akkor az erőink nem összeadódnak, hanem hatványozottan megsokszorozódnak. Hogyan? Beszámolónkból kiderül.

Támogassuk a baptisták társadalmi szolgálatát adónk 1+1%-ával!

Támogassuk a baptisták társadalmi szolgálatát adónk 1+1%-ával! Mi rendelkezünk arról, hogy az egyébként már levont adónk 2%-a mire legyen fordítva. Döntsünk! Kérjük barátaink, szomszédaink, munkatársaink segítségét is, amennyiben készek közösségünk szolgálatának javára rendelkezni.

Amennyiben valaki a tavalyi évben az egyház javára rendelkezett, úgy az a következő négy évre is érvényes. Viszont a civil szervezetek számára minden évben külön rendelkezni kell.

Mit jelent az igazi tanítványság?

2019. 04. 01. Duna TV
60 perc

Igét hirdet Uzonyi Barnabás baptista lelkész. Az igehirdetés alapja János evangéliuma 15,1–8. – Mit jelent az igazi tanítványság?

A rádióban és televízióban megjelenő műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket az alábbi e-mail-címen várjuk:
musorok@baptist.hu

A hónap témája 2019. áprilisban: Nemzetünkben és Európában közösséget építünk

Business teamwork join hands together. Business teamwork concept

A hónap igéje

Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent. (ApCsel 17,26–27)

A hónap gondolata

A Szentírás kinyilatkoztatása alapján nemzetünkben és Európában egyaránt közösségben vagyunk egymással, hiszen egy vérből teremtett bennünket Isten, aki az Atyánk. „Bizony az ő nemzetsége vagyunk” – idézi Pál apostol néhány mondattal később a kor költőit egyetértve velük. Ezért a legfontosabb és legjobb közösségépítés ennek a ténynek a tudatosítása magunkban, és az erről való felvilágosítás embertársainkban. Ezért egy faj az emberiség.

Hogy hozzánk tartozik minden ember és mi hozzájuk tartozunk, azt szó szerint kell értenünk. Valahogy így: Hozzám tartozik minden ember, és én hozzájuk tartozom. Mert az emberiség valódi közösség, nem csupán egy eszme. Ráadásul isteni közösség, mivel egytől egyig mindannyiunkat egy vérből teremtett: egy vérből valók vagyunk.

Mert bár lehet, hogy közülük egyesek más társadalmi nézeteket vallanak, máshogy képzelik el az ország vagy Európa jövőjét, más értékeket tartanak elsődlegesnek, de mégis hozzánk tartoznak, és mi is hozzájuk. Minél többen hiszik és megértik, annál alkalmasabbak leszünk arra, hogy közösen megértsük lakóhelyünkön Istentől rendelt történelmi feladatunkat, amit fel kell ismernünk és be kell töltenünk. De legfőbb küldetésünk, hogy a saját kultúránkon belül keressük és találjuk meg Istent, hogy neki szolgálhassunk.

Európa lassan ébredő Krisztus-hite nyomán a középkortól útjelzője lehetett más népeknek is, még ha olykor azokat nem is akarta engedni saját lakóhelyükön szabadon élni. Országunknak Európával együtt meg kell találnia újra a történelmi és szellemi helyét, hogy világítson másoknak is. Erre csak a szétdarabolódó szélsőséges individualizmussal (ahol az egyén áll a középpontban) szemben megerősített közösségi hit, tudat és akarat útján találhatunk rá. Nem szabad álszerény módon rejteni, erre utaló jelzéseket szégyellni, hogy magyarok vagyunk, hogy európaiak vagyunk, csak azért, mert némelyek hiteltelenül teszik ezt.

Ma az épít közösséget itthon és Európában egyaránt, aki az én és ők helyett szívből, szeretettel tudja gondolni és mondani: Mi. Aki viszont ezt hordozza lelkében, az meg is találja a közösséget a többiekkel.

A hónap kérdése

Mennyire fogadod el a Szentírás kinyilatkoztatását arról, hogy egy vérből lettünk teremtve, hogy Isten nemzetsége vagyunk mindannyian?

Hiszed-e, tudod-e, hogy közösségben vagy néped fiaival, Európa népeivel?

Hogy jelzed, hogy mutatod, hogy fejezed ki néped iránt és a földrész iránt a hozzájuk való tartozásodat?

A hónap gyakorlata

Kezdj el használni egy apróságot, amely egyértelműen jelzi, kikhez tartozol szorosabban!

A hónap imája

Urunk, Atyánk, aki egy vérből teremtettél minket,
alázatos szívvel adunk hálát neked jóságodért.
Köszönjük, hogy otthont adtál nemzetünknek,
és Európa népeivel is ma békében élhetünk.
Nyisd föl szemünket, hogy megérthessük,
erős kötelékkel kapcsoltál bennünket egymáshoz.
Add, hogy vezetőink szíve-lelke megteljék
a közösség erős és szerető érzésével és szándékával,
hogy mindenki nyugodt dolgos napokat élve
kereshessen téged lelkében, egyedüli Istenünket,
hogy szívünkben hozzád térve és megtisztulva
szolgáljuk egymást örömmel dicsőségedre.
Ámen.

Teológiai nap Vácon

2019. március 24-én a Váci Baptista Gyülekezetben kerülhetett sor egy teológiai napra, amelyen prof. dr. Almási Tibor, a BTA rektora tartott két előadást.

A téma mindnyájunkat közelről érintő: A kísértés. Délelőtt a mi kísértéseink, délután pedig Jézus Krisztus kísértése adták meg a gondolkodás irányát.

A délutáni istentiszteleten a BTA kórusa és kamarazenekara szolgált Istent dicsőítő énekekkel dr. Almási Kornél Zsolt, a BTA Zenetudományi Intézetének igazgatója vezetésével a húsba vágó téma még eredményesebb feldolgozását segítve.

Mindkét alkalommal népes gyülekezet vett részt az istentiszteleteken.

Isten áldása legyen minden jelenlévő életén, és az Úr tegye győzelmessé népét minden kísértés között!

2. Baptista gazdasági konferencia

A Magyarországi Baptista Egyház gyülekezetei részére

Kedves Gyülekezetvezető, Könyvelő, Pénztáros Testvérek!

Szeretettel köszöntünk benneteket a Magyarországi Baptista Egyház elnöksége nevében!

A Magyarországi Baptista Egyház küldetésének részeként hangsúlyt helyez a hitéleti és közfeladat-ellátáshoz kapcsolódó folyamatosan változó jogszabályok helyes alkalmazására és egyházon belüli megismertetésére.

Ennek részeként ebben az évben megrendezzük a 2. baptista gazdasági konferenciát, az intézményfenntartók és a gyülekezetek vezetői, gazdasági vezetői, könyvelői, pénztárosai részére szervezett szakmai találkozót.

A konferencia időpontja és helyszíne

2019. április 13. (szombat) 9–16 óráig

Újpesti Baptista Imaház (1043 Budapest, Kassai u. 26.)

Az elmúlt években számos gyülekezet választotta a belső egyházi jogi személy státuszt, mely számviteli, pénzügyi, adózási szempontból a jogszabályok pontos ismeretét és alkalmazását követeli. Konferenciánk előadói gyakorlati megközelítésből mutatják be a legfontosabb tudnivalókat.

Egyházunk Országos Tanácsa az elmúlt években több olyan belső szabályt alkotott, amely a gyülekezetek életét is érinti. A belső szabályozás kiépülésével egy időben az Egyházi Belső Ellenőrzési Csoport (EBECS) is aktívan végzi feladatát. Konferenciánkon részletesen szólunk ezekről a területekről is.

Az utóbbi idők egyik gyakran említett fogalma az adatkezelés (GDPR) és ennek új szabályozása. Tájékoztatást kapunk ennek aktuális kérdéseiről is.

A belső egyházi jogi személy gyülekezetek részéről mindenképpen várjuk a résztvevőket, de a jogi személyiséggel nem rendelkező gyülekezetek is hasznos tájékoztatást kapnak majd.

Természetesen szeretettel hívjuk és várjuk a lelkipásztorokat és gyülekezetvezetőket is a konferenciára a szakmai résztvevők mellett.

A jelentkezés módjáról és a részletes programtervezetről is hamarosan további tájékoztatást adunk.