Mit jelent nekem a húsvéti bárány?
Nagyanyám minden húsvétra egy nagy báránykuglófot sütött, amit elhozott nekünk. Nem mondott soha semmit róla, egyszerűen a szobaablakunk belső párkányára tette. Ott nézett egész nap és egész éjszaka abban a szobában, ahol kisgyermekként nővéremmel aludtunk. Nappal csak elfutottam mellette, szinte észre sem vettem. De a lefekvéstől kezdve babszemeivel állandóan engem figyelt az ablakból. Először féltem tőle, mert mozdulatlanul nézett: éreztem, hogy engem néz szelíden és kitartóan.
Akkor még nem tudtam, hogy úgy tartják, Jézus Krisztus is húsvéti bárány. Ezalatt azt értik, hogy őt is – mint a zsidók peszah ünnepén a kötelező bárányt – megölték. Őt úgy, hogy keresztre szegezték. Aztán néhány nap múlva a barátai újra látták. Még ettek is vele. Azóta ott van mindenütt az emberekkel. Én legalább is így érzem, hogy mindig velem van.
Nekem ő olyan lett, mint gyerekkorom kuglófbáránya: mindig néz, szelíden és kitartóan figyel. Szükségem van erre a jóságos és bátorító szemre, amelyről tudom, hogy le nem veszi rólam tekintetét soha. Csak egy isten tud úgy nézni, amelytől az ember bátorodik, erővel telik, reménykedik és jókedvre derül. Azt kívánom, hogy örökké nézzen engem ez a bárányos tekintet, hogy igazán éljek.
Habán keresztút
A keresztút alkalmat ad arra is, hogy emlékezzünk anabaptista habán elődeinkre, akik úgy járták végig az üldöztetés útját, hogy közben megőrizték a Krisztus-hitet, a testvéri közösséget, és megélték a hegyi beszéd boldogságát. A felolvasó előtt az asztalon cseréljük a történetek között a jelképes tárgyakat. Az imákat együtt mondják a jelenlévők.
Előkészületi ima
Drága Jézusunk, aki értünk haltál, aki értünk támadtál fel és értünk és velünk élsz. Segíts Lelked által úgy végigmenni most utolsó napjaid történésein, hogy feltáruljon előttünk mindaz, ami most belőled kell nekünk. Ámen.
Jézus a barátunk (12,2–4)
Középen egy asztal: odatámasztva vándorbot, emlékeztetőül arra, hogy Jézus velünk vándorol az életen át. A jelenlevőket kérjük meg, hogy a keresztút elején üdvözöljék egymást kézfogással vagy öleléssel, hiszen az utat együtt kell bejárnunk.
Jézus mondja: Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.
Drága Jézusunk, a legjobb, hogy velünk jössz minden úton mint barát, ezért nem félünk, ezért merjük a te igazságodat hinni, mondani és cselekedni. Ámen.
1. Júdás, a tanítvány elárulja Jézust (22,3–6)
Az asztalon az árulás jelképe: szövettasakból fémpénzek kiszórva egy tányérba.
A sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. Azok megörültek és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság.
Drága Jézusunk, téged akarunk annyira szeretni, hogy sose jusson eszünkbe mást jobban szeretni nálad, bármi fontosat értékesebbnek tartani nálad. Ámen.
2. Az új szövetség vacsorája a tanítványokkal (22,14–20)
Az asztalon az új szövetségi vacsora jelképei: tányérban egy cipó kettétörve, egy kancsó.
Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a pászkavacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a pászkavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában.
Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek és osszátok el magatok között! Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.
És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.
Drága Jézusunk, áldunk téged, hogy véred, halálod árán kötöttél velünk szövetséget, hogy megbocsátást kapjunk és örökké veled éljünk szabadon, vidáman és szerető szívvel. Ámen.
3. Ki a legnagyobb? Aki az embereket szolgálja (22,24–27)
Az asztalon a hatalom és a szolgálat jelképei: bírói kalapács, mérleg – és seprű az asztalnak támasztva.
Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb.
Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.
Drága Jézusunk, te tanítasz meg minket arra, hogy mások szolgálata nem alantas, hanem megtiszteltetés és öröm, hogy hasznukra lehetünk másoknak. Ámen.
4. A Gecsemáné-kerti kísértés (22,39–46)
Az asztalon az úri imádság mondata felnagyítva egy papírlapon: Ne vígy minket kísértésbe!
Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.
Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.
Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Drága Jézusunk, a szürkeség ördöge, a lanyhulás, a kényelem, a lustaság a legerősebb kísértés, amelynek veled mindig ellen fogunk állni. Ámen.
5. Jézust elfogják ellenségei (22,47–48.52–53)
Az asztalon az elfogó erőszak jelképei: kötél és macséta.
Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?
Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.
Drága Jézusunk, ne engedd, hogy a sötét erők, a kilátástalanság és a gonoszság elhitesse velünk, hogy úgysem érdemes, hogy hiábavaló országodért élnünk és küzdenünk. Ámen.
6. Jézust megtagadja Péter (22,54–62)
Az asztal előtt a tagadás jelképe: tüzelőkosár fahasábokkal.
Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette és így szólt: Ez is vele volt. Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt!
Röviddel ezután más látta meg és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok!
Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való. Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Azután kiment és keserves sírásra fakadt.
Drága Jézusunk, sose történjen meg velünk, hogy beszélgetéseinkből kimaradj, hogy téged csak magyarázgassunk, hogy a te szeretetedet elhallgassuk. Ámen.
7. Jézus vagy Barabbás? (23,13–14.18.20–25)
Az asztal előtt Pilátus jelképeként: üres karosszék vagy „Jézus Pilátus előtt” festmény.
Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok.
Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!
Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.
De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt!
Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.
De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.
Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Drága Jézusunk, nincs olyan dolog, nincs senki más, akit helyetted akarnánk, hiszen te lettél éltünk egyetlen vágya és értelme örökre, aki megtartasz magadnak minden nekünk szegezett kérdéssel szemben. Ámen.
8. Jézus meghal a keresztfán (23,33–35.44–47)
Az asztal előtt: felállított kereszt.
Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.
A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!
Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.
Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.
Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt.
Drága Jézusunk, halálig szerettél, mert halálosan szerettél és szeretsz azóta is: és a te halálod megváltoztatott bennünk mindent, hogy mi is igaz emberekké váljunk. Ámen.
9. Jézust eltemetik (23,50–56)
Az asztal egyetlen fehér anyaggal leborítva.
Volt egy József nevű ember Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat.
Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.
Drága Jézusunk, halálod és temetésed arra tanít minket, hogy mindig el kell veszítenünk valamit, hogy egyedül te maradj örökre a miénk. Ámen.
10. Jézus feltámad (24,1–9)
Az asztal előtt élő facsemete cserépben.
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémültek és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.
Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.
Ekkor visszaemlékeztek szavaira, és visszatérve a sírtól hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.
Drága Jézusunk, fölötted a halál, az elmúlás sosem lesz győztes, mert feltámadtál és élsz és uralkodsz örökké az életen: az életünkön. Ámen.
11. Jézus megjelenik a tanítványoknak (24,36–42)
Az asztalon egy darab sült hal tányéron.
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek!
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. És ezeket mondva megmutatta nekik a kezeit és a lábait.
Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára megette.
Drága Jézusunk, semmi sem bizonyítja jobban, hogy élsz, mint az, hogy a leghétköznapibb történésekben jelensz meg nekünk, a legváratlanabb pillanatokban lebbented fel a fátylat országodról, és így biztosak vagyunk benned. Ámen.
12. Jézus az emberek közé küldi tanítványait (24,45–51)
Az asztalon a hegyi beszéd alapján a keresztényi lét jelképei: só sótartóban és meggyújtott gyertya.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.
Ti vagytok erre a tanúk.
És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Drága Jézusunk, ahogy földi életed során mindig az általad annyira szeretett emberek közé vágytál, mentél, olyan lélekkel megyünk most mi is testvéreink közé, mert így maradsz velünk örökké, hogy az országod valóság legyen sokaknak. Ámen.
Miért engedi Isten? avagy A szenvedés két arca
A szenvedést, a fájdalmat mindannyian szeretnénk elkerülni. De legalább szeretnénk megkönnyebbülni, hogy ne fájjon annyira. Mert a szenvedésnek, a fájdalomnak óriási hatalma van. Ez a félelmetes hatalom kétféle dolgot harsog egyszerre, de mindig csak az egyiket halljuk meg. És hogy melyiket halljuk meg, az attól függ, hogy mennyire félünk tőle.
Húsvéti üzenet 2019
„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot…” (1Kor 15,1)
Úton találja az Isten népét húsvét híre: Jézus az élők között jár! A feltámadott Úrral lehet tehát találkozni az úton, aki az úton levők útjának irányt, értelmet és célt ad, hogy ne csupán az út végéről legyen szó! Húsvét evangéliuma azt önti a szívekbe, hitünkbe, értelmünkbe és keresztény kultúránkba, hogy Jézus feltámadása óta nem céltalanul bolyong az embervilág úttalan útjain, nem is a halálra készülődés folyik az úton, hanem Isten tervének megfelelően az embervilág útjának célja az élet lett! Ezért az élet felé haladók mindennapjait nem a panasz, nem a nézeteltérés, a veszekedés, a befeléfordultság, a mindenben csalódás és az ellenségeskedés tölti ki. Húsvét népe a hit, a remény és a szeretet útján jár, hogy örömét sugározza a szem, szeretetét szórja gazdagon a szív, az összetartozást fejezze ki a beszéd, építsen az irodalom, az élet értékéről tanúskodjék a művészet, a technika, a kutatás.
A keresztény élet útja tevékenység, mely fáradsággal jár. Göröngyös is, mely betegséget, tehetetlenséget, magányt, sokszor céltalanságot is jelez. Kanyargós is, mely részben a változó világ, másrészt a körülmények és az emberi kapcsolatok között halad. De ha azt beragyogja az a derű, hogy Isten közelében fellelheti bárki ember voltának értékeit, értelmét és célját, akkor ez a derű a keresztény hit, értelem és kultúra forrásává válik.
Így Jézus feltámadásának evangéliuma, jó híre az úton lévőket arra biztatja, hogy van célja az útnak, tehát lesz célba érés!
Üljön hát Isten népe szép ünnepet húsvét hírével: Urunk feltámadott! Jézusunk él!
Húsvét, 2019
Bízni egy elképzelhetetlenül nehéz helyzetben
Megrendítő Jézussal kapcsolatban ezeket olvasni: „rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Mk 14,33–34) Nagyon nehéz igék ezek, tele feszültséggel, sok apró részlettel, amelyeknek most súlyuk van, olyan jelzőkkel, amelyeket Jézussal kapcsolatban nem szoktunk meg.
Nagypéntek
Bűnbánattal és mély alázattal ünnepelem e napot, midőn dicső Urunk, Jézus Krisztus a világ minden bűnét magára vállalta. Ő teljesen bűntelen volt, de elfogadta ezt az emberfeletti és természetfölötti sorsot, hogy meghal az emberiségért. Ő lett – egy időre – a „legnagyobb bűnös” e földön, és ezért jutott a kínos keresztfára.
A mókuskerék vészkijárata avagy mit tehetünk az eredmények hajszolása helyett?
2. „Ha nem a sikerterületeken nyújtasz nagyot, az egész semmit sem ér”
Tudomásul kell venned, hogy csak bizonyos pozíciók, hivatások, cégek és márkák értékesek! – sugallják a léleknyomorító hangok. A többi helyet csak azok töltik be, akik nem adnak magukra. Fejlődésed és előrehaladásod záloga ezeknek a helyeknek a megcélzása és elérése.
Szülők tucatjai a társadalmi megítélés vagy az ismertségi kör véleménye alapján keresnek csemetéjüknek továbbtanulási lehetőséget. A márkaképviseletek legtöbbje szinte szajkóztatja ügynökeivel a „mi vagyunk a legjobbak, a legnagyobbak, a legmegbízhatóbbak, a legideálisabbak” refrénjét. És az emberek jó része hajt, hogy bizonyos cégekhez vagy intézményekhez bejusson. A karrier némely társadalmi rétegekben kötelességnek számít. De kik határozzák meg, hogy mely státuszok, foglalkozások, intézmények, munkahelyek számítanak igazán, és melyek nem? Ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Miért lenne hát az ő véleményük fontosabb, mint bármelyikünké? Nyilván egyes érdekeltségeknek az a céljuk, hogy újból és újból más- és másfelé irányítsák az emberek figyelmét, hogy a karrier területén folyamatosan divathullámokat keltsenek. Pedig lehet-e fontosabb annál, mint hogy megtalálja ki-ki a képességeihez leginkább illeszkedő munkát, ahol átélheti adottságai kiteljesedését, és ahol mások számára is a legtöbbet nyújthatja? Ezt Pál apostol is kitalálta már 2000 évvel ezelőtt:
„a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk…” (Róm 12,6)
Fogyasztói világunk viszont számtalan olyan anyagi és szellemi termék előállításán dolgozik, melyeknek minden bizonnyal a kuka lenne a legideálisabb raktározási hely az árupultok helyett. Ilyen célok üres eredményeket, fejeket, lelkeket termelnek, hiába az értük kifizetett nagy összeg.
3. „Ha nem dolgozol állandóan az eredményeken, lemaradsz és megnézheted magad!”
Nincs megállás, a mókuskerékből nem lehet kiszállnod! Az eredményeknek folyamatosan a szemed előtt kell lebegniük! Hajts, hajts, hajts! – kántálják fülünkbe a hazugságot.
Aki kimarad, lemarad! Biztos így is van. De miről marad le? Mi fontosról? Nem inkább úgy van, hogy aki nem marad ki a hajtásból, az marad ki az életből? Jézus nagyon bölcsen jegyezte meg:
„mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.” (Lk 12,23)
Minden kereskedő vállalkozás bejárata fölé oda kellene ezt írni. Természetesen vannak határidők, termelékenységi előírások, szabványok, megrendelések, de attól a pillanattól kezdve, mikor már ezek vezérelnek minket, beléptünk a mókusok lihegő birodalmába. És talán a legeslegvidámabb barakkba. A fridzsiderszocializmus ehhez képest kreatív klubnak is nevezhető, mert nem kérték az egész életünket. Ha hétvégén nem ment be a dolgozó, kibírták nélküle hétfőig.
Szabadnak kell lennünk belül az elvárásoktól! Nem élhetjük le az életünket a nem teljesítéstől való félelem árnyékában. Hiszen az ember több, mint egy szuperintelligens robot.
Ide kívánkozik a következő történet. Egy ambiciózus mérnök elragadtatással beszélt barátjának a cégénél folyó kutatásokról, amelyek még hatékonyabbá tehetik a gépkocsigyártást. Hosszan ecsetelte azokat a technológiai folyamatokat, melyek végén időarányosan sokkal több autót lehet majd gyártani. Barátja egy darabig csak hallgatott, majd megkérdezte tőle, hogy a még több gépkocsi nem fog-e az elviselhetőnél több terhet jelenteni az emberiség és a természet számára. A kutató először elmagyarázta az összes óvintézkedést, amelyet meg kell tenni, majd azzal zárta, hogy a katasztrófára még gondolni sem szabad, különben is, most már sietnie kell vissza, mivel a következő tesztre mindjárt sor kerül. Ezzel száguldott vissza szeretett modelljeihez.
Bármilyen szokatlan is a gondolat, bennünket, embereket nem a teljesítménykényszer, nem az eredményvezérelt neurózis éltet. Az ember sokkal többre hivatott, mintsem hogy tárgyiasított eredményeknek éljen. Bármelyikünk minden eredménytől függetlenül is hallatlanul értékes. Kinek-kinek saját léte kiteljesedéséért kell élnie! Ezt a belső átalakulás és átváltozás által kísért folyamatot, az Isten által ösztönzött és segített belső tökéletességre való törekvést nevezi a Biblia üdvösségnek.
Amiket mi sok esetben eredménynek nevezünk, azoknak csak akkor van jelentőségük, ha ebből a belső fejlődésből származnak, ebből nőnek ki. Mondhatnánk, hogy csupán a belső folyamatok pozitív melléktermékei. Akkor történik lelki tragédia, ha a melléktermékek „gyártása” válik életünk fő céljává.
4. „Ha nem tudod befolyásolni a környezetedet, meggátolják a célodat”
Ha nem vagy képes eredményeid elérése érdekében megfelelő módon alakítani a körülötted élő emberek szokásait, hozzáállását, cselekedeteit, akkor eredményt sem fogsz elérni – hazudják sokfelől.
Milyen szomorú, hogy rajtunk kívül álló célokban tudunk csak gondolkodni! Ezzel el is kezdtük boldogtalanságunk felhőkarcolójának építkezését. Olyasmiket tűzünk ki magunk elé, melyek megvalósítása tőlünk teljesen független körülményektől is függ.
Mindig csodálkozásra késztet kultúránk azon szokása, miszerint azért kell önmagunkat mentálisan fejleszteni, kommunikációnkon javítani, hogy hatékonyabb legyen a termelésünk. Humán erőforrásról beszélünk. Az emberek erőforrásokká válnak. Minden az eredményességnek van alávetve. De milyen eredményességről van szó? A vállalat, az intézmény, a cég, a márka eredményességéről. Ebben a felállásban kit érdekel az, hogy milyen házaséletet él a dolgozó, milyen lelki problémákkal küzd, hogyan éli át élete változásait. Ha valahol van is munkahelyi pszichológus, őt azért fizetik, hogy minél előbb megoldja a folyamatos munkát és hatékonyságot gátló emberi problémákat, vagy eredményesebb kommunikációt gyakoroltasson be. Mert ezt diktálja a vállalat érdeke.
Így tűnik el a nagy hatású és sugárzó embereszmény, hogy fölváltsa a professzionálisan kommunikáló, a magas szinten befolyásolni képes rendszerszereplő, aki maga sem veszi észre, hogy miközben másokat manipulál, a képlet, a struktúra őt is manipulálja. Eredményességének ára ő maga. Erre mondta Jézus:
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26)
Az embernek önmagáért, önmaga lelkéért kell elsősorban küzdenie, mert a tiszta szívűeké a mennyek országa. A tiszta szív maga a mennyország.
Az előzőekben vázolt hamis képzetek, a mérhetőség abszolutizálása, a divatos területek prioritása, a folyamatos tevékenység kényszere, a befolyásolás fölértékelése mind-mind azt szolgálják, hogy elhiggyük, az eredmények azok, amik éltetik a lelkünket. Pedig belső világunknak sokkal több kell ezeknél! Ezért szükségszerűen visszatérő állapot a sikerek utáni depresszió, kiégés, ürességérzet. Látnunk kell, hogy az emberi szív nem tud meglenni a mérhetetlen, az igazi nagy cél nélkül. Emellett olyan elfoglaltságot szükséges találnunk, mely legjobb képességeinkhez igazodik. Ezt a munkát csak minden elvárástól teljesen függetlenedve, belső szabadságban valósíthatjuk meg, hogy így mások számára reményt, életet, értelmet és derűt sugárzó emberekké váljunk.
(Folytatjuk)
Virágvasárnapi élő rádiós közvetítés a Váci Baptista Gyülekezetből
A Dunakanyar legősibb városában, Vácott 1958 decemberében alakult baptista gyülekezet dr. Mészáros Kálmán szokolyai lelkipásztor szolgálata eredményeként. Az akkori közösség nyolc tagból állt. A 60-as 70-es években Dobner Béla, Herjeczki András, Hargas Gyula lelkipásztorok szolgáltak az egyre növekvő létszámú gyülekezetben. Ennek eredményeként Vác belvárosában 1981 októberében avatták fel első templomukat. Öt évvel később önálló gyülekezeti státuszt kapott a váci közösség, és az első itt lakó lelkipásztora dr. Herjeczki Géza lett. 1991 szeptemberétől Meláth Attila lelkipásztor vezeti a gyülekezet lelki életét és misszióját. 2004 októberében avatták fel a Törökhegyen épült impozáns második templomot, mely az ország egyik legszebb baptista temploma. A váci baptista gyülekezetnek az évek során több mint 200 főre nőtt a taglétszáma. Az istentiszteleten kívül számos programban vesznek részt, többek között idősvédelmi, karitatív és ifjúságvédelmi szolgálatot látnak el. Céljuk, hogy úgy építsék Isten országát, hogy a társadalom számára közérthető és valóságosan megtapasztalható legyen Jézus Krisztus szeretete.
Orgonál: Lakati Péter
Igét hirdet: Meláth Attila
Szerkesztő: Nagy Imre
A televíziós és rádiós műsorainkkal kapcsolatos észrevételeket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.