Habán keresztút

(Lukács evangéliuma alapján)

0
364

A keresztút alkalmat ad arra is, hogy emlékezzünk anabaptista habán elődeinkre, akik úgy járták végig az üldöztetés útját, hogy közben megőrizték a Krisztus-hitet, a testvéri közösséget, és megélték a hegyi beszéd boldogságát. A felolvasó előtt az asztalon cseréljük a történetek között a jelképes tárgyakat. Az imákat együtt mondják a jelenlévők.

 

Előkészületi ima

Drága Jézusunk, aki értünk haltál, aki értünk támadtál fel és értünk és velünk élsz. Segíts Lelked által úgy végigmenni most utolsó napjaid történésein, hogy feltáruljon előttünk mindaz, ami most belőled kell nekünk. Ámen.

Jézus a barátunk (12,2–4)

Középen egy asztal: odatámasztva vándorbot, emlékeztetőül arra, hogy Jézus velünk vándorol az életen át. A jelenlevőket kérjük meg, hogy a keresztút elején üdvözöljék egymást kézfogással vagy öleléssel, hiszen az utat együtt kell bejárnunk.

Jézus mondja: Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.

Drága Jézusunk, a legjobb, hogy velünk jössz minden úton mint barát, ezért nem félünk, ezért merjük a te igazságodat hinni, mondani és cselekedni. Ámen.

1. Júdás, a tanítvány elárulja Jézust (22,3–6)

Az asztalon az árulás jelképe: szövettasakból fémpénzek kiszórva egy tányérba.

A sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. Azok megörültek és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság.

Drága Jézusunk, téged akarunk annyira szeretni, hogy sose jusson eszünkbe mást jobban szeretni nálad, bármi fontosat értékesebbnek tartani nálad. Ámen.

2. Az új szövetség vacsorája a tanítványokkal (22,14–20)

Az asztalon az új szövetségi vacsora jelképei: tányérban egy cipó kettétörve, egy kancsó.

Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a pászkavacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a pászkavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában.

Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek és osszátok el magatok között! Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.

És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

Drága Jézusunk, áldunk téged, hogy véred, halálod árán kötöttél velünk szövetséget, hogy megbocsátást kapjunk és örökké veled éljünk szabadon, vidáman és szerető szívvel. Ámen.

3. Ki a legnagyobb? Aki az embereket szolgálja (22,24–27)

Az asztalon a hatalom és a szolgálat jelképei: bírói kalapács, mérleg – és seprű az asztalnak támasztva.

Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb.

Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.

Drága Jézusunk, te tanítasz meg minket arra, hogy mások szolgálata nem alantas, hanem megtiszteltetés és öröm, hogy hasznukra lehetünk másoknak. Ámen.

4. A Gecsemáné-kerti kísértés (22,39–46)

Az asztalon az úri imádság mondata felnagyítva egy papírlapon: Ne vígy minket kísértésbe!

Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.

Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.
Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

Drága Jézusunk, a szürkeség ördöge, a lanyhulás, a kényelem, a lustaság a legerősebb kísértés, amelynek veled mindig ellen fogunk állni. Ámen.

5. Jézust elfogják ellenségei (22,47–48.52–53)

Az asztalon az elfogó erőszak jelképei: kötél és macséta.

Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?

Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.

Drága Jézusunk, ne engedd, hogy a sötét erők, a kilátástalanság és a gonoszság elhitesse velünk, hogy úgysem érdemes, hogy hiábavaló országodért élnünk és küzdenünk. Ámen.

6. Jézust megtagadja Péter (22,54–62)

Az asztal előtt a tagadás jelképe: tüzelőkosár fahasábokkal.

Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette és így szólt: Ez is vele volt. Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt!

Röviddel ezután más látta meg és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok!

Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való. Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.

Azután kiment és keserves sírásra fakadt.

Drága Jézusunk, sose történjen meg velünk, hogy beszélgetéseinkből kimaradj, hogy téged csak magyarázgassunk, hogy a te szeretetedet elhallgassuk. Ámen.

7. Jézus vagy Barabbás? (23,13–14.18.20–25)

Az asztal előtt Pilátus jelképeként: üres karosszék vagy „Jézus Pilátus előtt” festmény.

Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok.

Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!

Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.

De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt!

Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.
De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.

Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

Drága Jézusunk, nincs olyan dolog, nincs senki más, akit helyetted akarnánk, hiszen te lettél éltünk egyetlen vágya és értelme örökre, aki megtartasz magadnak minden nekünk szegezett kérdéssel szemben. Ámen.

8. Jézus meghal a keresztfán (23,33–35.44–47)

Az asztal előtt: felállított kereszt.

Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.

Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.

A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!

Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.

Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.

Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt.

Drága Jézusunk, halálig szerettél, mert halálosan szerettél és szeretsz azóta is: és a te halálod megváltoztatott bennünk mindent, hogy mi is igaz emberekké váljunk. Ámen.

9. Jézust eltemetik (23,50–56)

Az asztal egyetlen fehér anyaggal leborítva.

Volt egy József nevű ember Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat.

Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.

Drága Jézusunk, halálod és temetésed arra tanít minket, hogy mindig el kell veszítenünk valamit, hogy egyedül te maradj örökre a miénk. Ámen.

10. Jézus feltámad (24,1–9)

Az asztal előtt élő facsemete cserépben.

A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémültek és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.

Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.
Ekkor visszaemlékeztek szavaira, és visszatérve a sírtól hírül adták mindezt a tizenegynek
és a többieknek.

Drága Jézusunk, fölötted a halál, az elmúlás sosem lesz győztes, mert feltámadtál és élsz és uralkodsz örökké az életen: az életünkön. Ámen.

11. Jézus megjelenik a tanítványoknak (24,36–42)

Az asztalon egy darab sült hal tányéron.

Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek!

Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. És ezeket mondva megmutatta nekik a kezeit és a lábait.

Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára megette.

Drága Jézusunk, semmi sem bizonyítja jobban, hogy élsz, mint az, hogy a leghétköznapibb történésekben jelensz meg nekünk, a legváratlanabb pillanatokban lebbented fel a fátylat országodról, és így biztosak vagyunk benned. Ámen.

12. Jézus az emberek közé küldi tanítványait (24,45–51)

Az asztalon a hegyi beszéd alapján a keresztényi lét jelképei: só sótartóban és meggyújtott gyertya.

Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

Ti vagytok erre a tanúk.

És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

Drága Jézusunk, ahogy földi életed során mindig az általad annyira szeretett emberek közé vágytál, mentél, olyan lélekkel megyünk most mi is testvéreink közé, mert így maradsz velünk örökké, hogy az országod valóság legyen sokaknak. Ámen.

Megosztás