Kezdőlap Blog Oldal 455

Egy baptista lelkipásztor mindennapjai

A budapest-belvárosi „hatoscsatorna” tv-stúdió vendége dr. Mészáros Kálmán baptista lelkipásztor, teológiai tanár. Műsorvezetők dr. Tokics Imre, prof. dr. Szigeti Jenő. A hatoscsatorna Vallás és kultúra című műsorát 2020. június 13-án sugározta a hatoscsatorna.

Betöltötte feladatát a veszélyhelyzetben működő lelki segélyvonal

Húsvétkor indult és a veszélyhelyzet végéig mindennap működött az egyházi lelki segélyvonal, ami a Magyarországi Baptista Egyház kezdeményezésére született meg, és amelyhez a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusa, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyar Pünkösdi Egyház is csatlakozott.

AlapVető 3. évf. 12. szám

Júniusi második számunk tematikája is jól jelzi, hogy a koronavírus-járvány lecsengőben van – hála Istennek –, hiszen egyre kisebb a hangsúly rajta. Ezúttal egy pozitív hozadékáról és egy nehezebben megélhető következményéről olvashatunk dr. Heidl Beáta és Kereskedő Emőke írásaiban. Az előző hírlevélben bemutattunk néhány szenvedélybetegséggel kapcsolatos statisztikát, most pedig a személyes történeteken keresztül közelítünk ugyanehhez a témához.

AlapVető 3. évf. 11. szám

Júniusi első számunkban bepillanthatunk azokba a kihívásokba, amelyekkel a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet fenntartásában működő családok átmeneti otthonai szembesültek, és megismerkedhetünk egy jó gyakorlattal, amit az Országos Szociális Segítő Központ alakított ki a járvány kapcsán.

Felidézzük a Békehírnök egy évszázaddal korábbi számát, hogy lássuk, Isten hogyan gondoskodott az árvaházi gyerekekről a spanyolnátha idején. Végül néhány statisztikai adattal szeretnénk felhívni a figyelmet a függőségek elleni küzdelem fontosságára.

Pilátus és Kajafás

Pilátus, Júdea helytartója, és Kajafás, zsidó főpap közösen ítélték halálra Jézust Jeruzsálemben. Mindkét történelmi személyhez régészeti leletek is kapcsolódnak, ezeket mutatja be bibliai régészettel foglalkozó videósorozatunk 3. része.

Portré – Lados István baptista lelkész

A Bajai Televízió készített interjút Lados Istvánnal, a Bajai Baptista Gyülekezet lelkipásztorával.

Elkészült a Baptista Integrációs Központ családok átmeneti otthonának új épülete

Elkészült a Baptista Integrációs Központ (BIK) családok átmeneti otthonának új épülete a főváros 15. kerületében, a Sztárai téren. A korábban raktárként üzemelő ingatlan átalakítása másfél évet vett igénybe, miután a korábbi otthont tűzeset miatt ki kellett üríteni. A június 11-én, csütörtökön megnyitott intézmény befogadóképessége 80 férőhely. Az igény óriási, a várólistán jelenleg közel 90 rászoruló család szerepel.

Az intézmény ünnepélyes megnyitóján a megjelenteknek Ghyczy Gellért, a BIK intézményvezetője mutatta be a létesítményt és a megvalósításhoz vezető utat, majd Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke mondott áldást és imádkozott a ház leendő lakóiért. Az avatóünnepség vendégeit – közöttük Cserdiné Németh Angéla polgármestert – dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is köszöntötte.

A baptisták intézményi családjának egyik fontos tagja az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ, ez a szervezet a fenntartója a Baptista Integrációs Központnak. A BIK szociális létesítmények sorát üzemelteti a fővárosban, miközben komoly szakmai sikereket könyvelhet el magának.

A hajléktalanok részére működik egy-egy átmeneti szálló Csepelen és Újbudán, kettő Soroksáron, ezeken felül minden télen további 45-45 férőhelyet nyitnak meg, hogy a hideg időben minél többeknek tudjanak segíteni. Fenntartanak a 20. kerületben egy kiléptető szállót is. Összességében jelenleg nagyjából ezer rászorulóról képes gondoskodni a Baptista Integrációs Központ.

Új elnök a Baptista Szeretetszolgálat élén

2020. június 8-án ünnepélyes keretek között iktatta be a Magyarországi Baptista Egyház dr. Szilágyi Bélát a Baptista Szeretetszolgálat elnöki szolgálatára. A Baptista Teológiai Akadémián megtartott alkalmon az egyház és a szeretetszolgálat tisztségviselői és vezető munkatársai vettek részt. Szenczy Sándor, a szeretetszolgálat emeritus elnöke videóüzenetben kívánta Isten áldását utódjának, barátjának.

Szenczy Sándor 1996-ban az Istentől kapott küldetésébe vetett hitre alapozva, ötezer forint adományból kezdte el a szeretetszolgálat munkáját – emlékezett vissza Papp János egyházelnök nyitóbeszédében. Felvillantotta azokat a pillanatokat, ahogy Isten lépésről lépésre megerősítette és kiterjesztette a szolgálatot. Szilágyi Béla már a kezdetektől önkéntesként, majd hamarosan vezetőmunkatársként kapcsolódott a szervezethez Sándor barátjaként is.

Mészáros Kornél az egyház főtitkáraként összefoglalta azt az utat, amely az alapító elnök, Szenczy Sándor betegsége miatti visszavonuláshoz és az utód megtalálásához vezetett. Az egyház vezető szervezete, az Országos Tanács, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója márciusi ülésén határozott arról, hogy Szenczy Sándor Istentől kapott szolgálatát, az elvégzett nagyszerű küldetést örökös elnök emeritus tisztséggel ismeri el. Papp János és Mészáros Kornél tavasszal látogatta meg és adta át a díjat Szenczy Sándornak. A feleség, Katalin, és az utód, Szilágyi Béla jelenlétében történt testvéri, baráti találkozón közös úrvacsorát vettek, együtt adtak hálát a megtett útért, és imádkoztak a szolgálat folytatásáért és a következő elnök megerősítéséért.

A Baptista Szeretetszolgálat részéről először Hári Tibor ügyvezető igazgató szólt a beiktatandó utódhoz. Mózes és Józsué példáját említette, ahogy a sínai szövetségkötő népvezér, Mózes átadta Józsuénak a vezetést. De az átadás mellett szüksége volt az utódnak erre az ismétlődő üzenetre is: Légy bátor és erős! Gál Dávid ügyvezető igazgató szintén bibliai példán keresztül bátorította az utódot. Elizeus, Illés tanítványa azt kérte és meg is kapta Istentől, hogy ő lehessen a próféta utóda. Gál Dávid elmondta, hogy a szeretetszolgálat többi vezetőivel együtt látják, megadatott Szilágyi Bélának, hogy Istentől való utód legyen.

A következő percekben dr. Szilágyi Bélát áldó imával iktatta be Papp János, Mészáros Kornél és Gál Dávid.

A beiktatást követően az ünnepelt, az új elnök mondott köszönetet. Mikeás próféta szavait kölcsönözte szolgálata vallomásaként: „Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel.” (Mik 6,8) Hangsúlyozta, hogy a szeretetszolgálat Istené, Isten szolgálata, és nem embereké. Így kívánja – hálásan az előd és barát szolgálatáért – a munkatársakkal együtt Isten vezetését követni a szeretetszolgálat élén.

Szenczy Sándor elnök emeritus videóüzenetben szólt barátjához, utódához. Visszaemlékezett a közös szolgálatra, és kérte az új elnököt, hogy legyen erős és bátor. Mindig az Úrral legyen, mert nélküle nem lehet Isten művét véghez vinni.

Az ünnepséget dr. Almási Tibor, a Baptista Teológiai Akadémia rektorának imádsága zárta. A résztvevők gratuláltak a tisztségébe beiktatott dr. Szilágyi Bélának.

A mindenható Isten áldása kísérje a Baptista Szeretetszolgálat sokirányú munkásságát az új elnökkel is.

(Baptista sajtószolgálat – Baptista Szeretetszolgálat)

Útmutató a nyilvános gyülekezeti istentiszteletek újrakezdésének feltételeiről

Kedves Baptista Testvéreink!

Szeretettel köszöntünk benneteket az Úr Jézus nevében.

Mindenható Urunk kegyelmét és segítségét látjuk abban, hogy országunkban a veszélyhelyzet csökken, és az elmúlt hetekben csak szórványosan hallhattunk koronavírusos baptista testvérről. Mindezek alapján, valamint a Magyar Kormány legutóbbi intézkedéseihez igazodva lehetővé vált a nyilvános gyülekezeti istentiszteletek újrakezdése. Az egyház elnöksége, operatív tanácsa, az Országos Tanács képviselői egyetértünk abban, hogy a nyilvános istentiszteletek legoptimálisabb újrakezdési időpontja a pünkösd. Ez a gyülekezet születésnapja, a Szentlélek kitöltetésének és győzelmének a napja, melyre most, egy új kezdetkor ismét együtt is emlékezhetünk. Ezt az „újrakezdési” időpontot javasoljuk a gyülekezeteknek, de a testvérek dönthetnek ennél hamarabbi vagy ezt követő időpontról is.

Kérjük a lelkipásztorokat és gyülekezeti vezetőket, hogy körültekintően döntsenek. Vegyék figyelembe az alább látható „Útmutató a nyilvános gyülekezeti istentiszteletek újrakezdésének feltételeiről” című ajánlásunkat, melyben dőlten szerepelnek a ránk kötelezően vonatkozó aktuális szabályok.

Kérjük a gyülekezeti vezetőket, hogy körültekintően informálják a gyülekezetek tagjait a nyilvános istentisztelet során gyakorolni kívánt rendről, és jelöljék ki az ennek betartásáért felelős személyt. Eközben kövessük nyomon a vírushelyzet alakulását, és ahhoz igazítsuk gyakorlatunkat!

Útmutató a nyilvános gyülekezeti istentiszteletek újrakezdésének feltételeiről

  1. Javasoljuk a szabadtéri istentiszteletek megtartását a gyülekezetek rendelkezésére álló területen, ott és amikor ez lehetséges.
  2. Történjen rendszeres, gyakori fertőtlenítés az imaházban és a kiszolgálóhelyiségekben!
  3. Legyenek kézfertőtlenítők minden bejáratnál!
  4. Lehetőség szerint folyamatosan szellőztessünk!
  5. Érkezéskor és istentisztelet után közvetlen fizikai kontaktus nélkül történjenek a köszönések!
  6. A 1,5 m-es távolság betartása kötelező (kivétel az egy háztartásban élők között).
  7. Lehetőleg ne legyenek túl hosszúak az istentiszteletek, és legyen limitált éneklés (az éneklés közbeni kivédhetetlen fertőzésveszély miatt)!
  8. Úrvacsora csak kispoharas rendszerrel és még körültekintőbb fizikai előkészítéssel történjen!
  9. Amennyiben bemerítési alkalmat szervezünk, még fokozottabban figyeljünk a testi egészségre, és a vízbe tegyünk fertőtlenítőszert! Ennek mennyiségére nagyon figyeljünk oda! (A bemerítőmedence vizében annyi klórnak szabad lennie, amennyi elpusztítja a fertőzést okozó mikroorganizmusokat, azonban az egészségre még nem ártalmas. Az ideális szabadklór-tartalom [angolul: free chlorine – FC] literenként 0,6–1,0 mg.)
  10. Az istentiszteletek közvetítését működtessük továbbra is azok számára, akik még nem tudnak eljönni, illetve missziós céllal! A közvetítések során elsősorban a szolgálattevőket mutassuk!
  11. A betegek, illetve krónikus betegek ne jöjjenek a közösségi alkalmakra, így természetesen nem vehetnek részt a szolgálatban sem.
  12. 65 éven felüliek csak saját felelősségre jöjjenek az istentiszteletekre! Biztassuk őket az online közvetítések követésére!
  13. Gyermekek számára az óvodákra vonatkozó jogszabályokat vegyük figyelembe! Eszerint jelenleg egy kiscsoportban maximum 5 fő lehet jelen.

Ne ítélkezzünk egymás felett! Vannak óvatosabb, körültekintőbb módon élő testvérek, és vannak bátrabbak, szabadabban gondolkodók.

„Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében!” (Róm 14,5)


COVID–19-tájékoztató, Papp János, 2020. május 24., vasárnap

Kedves Testvéreink!

Kívánjuk, hogy az Isten védelme és segítsége mellett élhessétek át most pünkösdkor és azt követően is a Lélek megújító erejét, a Krisztus jelenlétének áldását! Legyen a gyülekezet születésnapja egyben egy új kezdés is, melyet nem a változó külső körülmények hoznak el, hanem a bensőnkben és köztünk munkálkodó szent Isten!

Testvéri szeretettel: az MBE operatív tanácsa és Országos Tanácsa