Elkészült a Baptista Integrációs Központ (BIK) családok átmeneti otthonának új épülete a főváros 15. kerületében, a Sztárai téren. A korábban raktárként üzemelő ingatlan átalakítása másfél évet vett igénybe, miután a korábbi otthont tűzeset miatt ki kellett üríteni. A június 11-én, csütörtökön megnyitott intézmény befogadóképessége 80 férőhely. Az igény óriási, a várólistán jelenleg közel 90 rászoruló család szerepel.

Az intézmény ünnepélyes megnyitóján a megjelenteknek Ghyczy Gellért, a BIK intézményvezetője mutatta be a létesítményt és a megvalósításhoz vezető utat, majd Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke mondott áldást és imádkozott a ház leendő lakóiért. Az avatóünnepség vendégeit – közöttük Cserdiné Németh Angéla polgármestert – dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is köszöntötte.

A baptisták intézményi családjának egyik fontos tagja az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ, ez a szervezet a fenntartója a Baptista Integrációs Központnak. A BIK szociális létesítmények sorát üzemelteti a fővárosban, miközben komoly szakmai sikereket könyvelhet el magának.

A hajléktalanok részére működik egy-egy átmeneti szálló Csepelen és Újbudán, kettő Soroksáron, ezeken felül minden télen további 45-45 férőhelyet nyitnak meg, hogy a hideg időben minél többeknek tudjanak segíteni. Fenntartanak a 20. kerületben egy kiléptető szállót is. Összességében jelenleg nagyjából ezer rászorulóról képes gondoskodni a Baptista Integrációs Központ.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!