Tudatosan másként írtam Julius Caesar Kr. e. 49-ben mondott, szállóigévé vált gondolatát. Most nem egy visszafordíthatatlan lépés megtételéről írok (Caesar seregével átkel a Rubicon folyón), hanem egy kikerülhetetlen valóságról. A COVID–19-járvány egyházakra, gyülekezetekre gyakorolt hatásáról. Minden jó történés, tiszteletre méltó igyekezet ellenére azt a valóságot látom, hogy az egyházi közösségeket is nagyon mélyen érintette a járvány. Egyfajta babiloni fogság, szétszóratás történt. A kockák szétgurultak… Újra kell építeni a gyülekezeteket, újra kell gondolni az istentiszteleteket, újra kell szervezni a szolgálatokat, és újra meg kell találni az embereket. Igaz ez akkor is, ha rengeteg energiát tettünk bele az online szolgálatokba, a kapcsolatok fenntartásába. Ez nem egymás, a mi értékelésünkről szól, hanem a helyzet valóságáról.

Szembe kell néznünk azzal az egyre bizonyosabb ténnyel is, hogy a járványhelyzet és annak következményei hosszú ideig nem fognak eltűnni az életünkből. Lehet, hogy évekig kell majd látnunk maszkos testvéreket a gyülekezetekben, és az online eszköztárat bizonyos fokig továbbra is használnunk kell majd. Persze a jelen helyzetben senki nem lát előre pontosan, és évekre előre biztosat nem, csak várható következményeket mondhatunk.

Mégis, ha a mostani helyzetet és a belátható horizontot a Szentlélek segítségével szemléljük, akkor néhány fontos megállapítást kell tennünk.

1. Hálásak lehetünk, hogy bennünket, magyarországi baptistákat csak ilyen mértékig érintett a járvány. Vannak szomorú veszteségeink, de nem volt tömeges fertőzési góc, és nem volt sehol tömeges, súlyos állapot és halálozás. Isten kegyelmes szeretete velünk volt. Ugyanakkor köszönjük a lelkipásztorok, a vezetőségek, a gyülekezetek és intézményeink körültekintő, bölcs és rugalmas hozzáállását a rendkívüli történésekhez.

2. Még nem érkeztünk el a járvány úgynevezett lecsengési szakaszához, de a védőoltások elérhetővé válásával egyre inkább gondolkodhatunk az újranyitásról, működésünk újraszervezéséről. Az a meggyőződésünk, hogy legjobb, ha fokozatosan történik mindez. Ezzel lehetőséget adunk a védettebb helyzetben levő testvéreinknek, de elkerüljük a szorongást okozó lelki kényszereket is. Egyben kellő időt adunk az új feladatokra való felkészülésre vagy a gyülekezetek működésének újragondolására.

3. A gyülekezetek, a szolgálatok, a testvéri közösségek újjászervezése rendkívül nagy feladatot ró a lelkipásztorokra, a gyülekezeti elöljáróságokra, de az egész közösségre is. Istentől jövő erőt, bölcsességet, látást kell kérnünk mindehhez, mert „nála nélkül semmit sem tudunk cselekedni”. Ugyanakkor ez a helyzet nem csupán kihívás és feladat, hanem óriási lehetőség is! Lehetőség arra, hogy ne az automatizmusok alapján és emberi szokásaink szerint tegyünk mindent, hanem Isten előtt mérlegeljük ezeket, és őhozzá igazodjunk minden újbóli lépésünkben. Figyelembe véve az elmúlt időszakot, a továbbra is jelen levő online formákat, el kell döntenünk: miként kell „összeraknunk” az istentiszteleteket, a gyülekezeti életet, a missziós csoportokat, a szakági (gyermek-, ifjúsági, kül- és belmissziós) szolgálatokat, gyülekezeteink kommunikációját, a testvéri kapcsolattartás területeit.

4. Nagy fokú türelemre, a szeretet kitartására és találékonyságára van szükség, hogy mindeközben ne megbántsuk egymást, hanem „együtt épüljünk szeretetben”. Sokfélék vagyunk. Vannak bátrabbak, vannak óvatosabbak. Vannak érzékenyebbek, vannak erőteljesebbek. Vannak könnyen változók és változtatók, és vannak a megszokotthoz örömmel ragaszkodók. Vannak technikailag képzettebbek, és vannak a technikától idegenkedők. Vannak az elszigeteltségben is erősek, és vannak a közösség hiányától nagyon szenvedők. Vannak szilárdan hűségesek, és vannak könnyen elbizonytalanodók. Sokfélék vagyunk, de mindenkire szükség van! Egységre van szükség! Egymás szeretetére és tiszteletére van szükség! A Szentlélek friss jelenlétére van szükség!

5. Testvéreim! Újbóli odaszánásra, Krisztus melletti elkötelezett döntésre van szükség! Figyeljünk az Isten igéjére: „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12,1–2)

Önvizsgálatra is szükség van! Mik a motivációink a gyülekezetbe való újbóli járásra, a szolgálatokba való visszakapcsolódásra vagy ezektől való további távoltartásra vonatkozólag? Megérthető az óvatosság, de nem jó a rettegés, és nem helyes a kényelemszeretet vagy az érdektelenség, közömbösség! Vizsgáljuk meg magunkat (ne egymást!), engedjünk Isten indításainak, és a szeretet érzékenységével, mértékletességgel biztassuk, bátorítsuk egymást!

6. Legyünk hálásak azon testvéreinkért, akik a járványhelyzet időszakában odaszántan, hűségesen, sokszor újabb és újabb részterületeket megtanulva szolgáltak bennünket, és működtették (működtetik) az online kapcsolatrendszert! Fejezzük ki feléjük a köszönetünket és megbecsülésünket! Meg kell értenünk, hogy ez a terület jelentősen fejlődött az elmúlt időszakban, és kikerülhetetlenül lehetnek technikai hiányosságok, akadályok is. Sokszor nem is látják a testvérek, hogy az ezzel foglalkozók milyen sok energiát, pénzt, időt tesznek bele, hogy jól működhessenek a közvetítéseink, a különféle szolgálataink. Értékeljük őket! Az Úrnak és nekünk is szükségünk van rájuk!

A „kockák” nemcsak szétgurulnak, de újból, szépen és hasznosan összerakhatóak. Isten népe nem veszett el. Van. Lesz. Krisztus őriz hit által bennünket. Építsünk őrá, és dolgozzunk bátran, kitartóan az ő dicsőségére, a jövő reményével és örömére!

Papp János egyházelnök