Hazánkban tizennegyedik alkalommal – idén a járványhelyzet miatt rendhagyó módon – rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Most elsősorban online előadásokkal és beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrákkal, szentmisékkel várják a szervezők az érdeklődőket.

A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 7. és 14. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár nagykövete Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2019-ben kiugró mértékben növekedett a házasságkötések száma. A 2019-ben kötött 65 268 házasság 28%-kal múlta felül az egy évvel korábbi szintet, ami 1991 óta a legtöbb házasságkötést jelentette. 2020-ban pedig, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt májusban és júniusban jelentősen visszaesett az esküvők száma, végül 67 301 pár kötött házasságot, ami további 3,1%-kal haladta meg az előző év adatait.

A Magyarországon már 2008 óta jelen lévő Házasság Hete Mozgalomnak a kedvező statisztikai adatok elérésén túl az is a célja, hogy segítse a párokat abban, hogy házasságuk tartós és örömteli legyen.

– A világjárvány és az ezzel járó gazdasági, egzisztenciális és mentális bizonytalanság az utóbbi időszakban nemcsak a munkaerőpiacot, a gazdaság szereplőit, az egyéneket, hanem a családokat és a párkapcsolatokat is hatalmas kihívás elé állította – nyilatkozta a közelgő házasság hete kapcsán Mihalec Gábor párterapeuta. Az idei házasság hete könyvének szerzője elmondta, hogy bár a kapcsolati nehézségek terén továbbra is a konfliktuskezelési problémák, a kommunikáció hiánya, a kapcsolat kihűlése a legfőbb okok, az összezártság, az egymásrautaltság miatt a meglévő problémák most sokkal nagyobb súllyal nehezednek a párokra. A szakember a karantén alatti párkapcsolati dinamikát vizsgáló, több mint 1200 fő kérdőíves megkérdezésével készült legfrissebb kutatása szerint bár minden ötödik pár hanyatlást tapasztalt a kapcsolata terén, a válaszadók 60%-a úgy érezte, hogy a nyomás ellenére az egységük erősödni tudott. A kutatás szerint a párkapcsolati reziliencia, a krízishelyzetekkel való megbirkózás képessége terén kulcsfontosságú többek között az őszinte kommunikáció, a megfelelő konfliktuskezelés, egymás érzelmi támogatása, de a közös pénzkezelés egyensúlya és a hagyományos életritmust követő napi időbeosztás is fontos szerepet játszik.

– Ahogy az idei házasság hete mottója is utal rá, ebben a helyzetben még fontosabb egymásra naponként igent mondani és a kapcsolatot megerősíteni, mert így sokkal hatékonyabban tudunk szembenézni a körülöttünk lévő bizonytalansággal – hangsúlyozta dr. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. Mint fogalmazott: a házasság hete központi programjai katalizátorszerepet hivatottak betölteni országszerte, ezzel is inspirációt nyújtva abban, hogy ilyen helyzetben is kreatívan találjuk meg azt, hogy miként lehet új és akár eddig nem megszokott módokon ugyanazt a célt elérni. Ezt szolgálják idén az online események, előadások, amelyek így még többekhez eljuthatnak, hiszen utólag is megtekinthetők, és a Magyarországtól távol, kisebbségben élő vagy külföldön dolgozó párok számára is elérhetőek lesznek.

A házasság hetén február 7-től egy héten át – elsősorban az online térben – szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrával, szentmisékkel várják a szervezők az érdeklődőket.

A házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét Pápán, ahol igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ezt követő héten Gorove László és Kriszta Nemek és igenek a házasságban, illetve Mihalec Gábor Viharálló szerelem című előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán. Szerdán ugyanitt az ELTE-ről lesz élő közvetítés a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként, amelyben a házasság hete arcai mellett Holló Andrással, a „kerekesszékes tánctanárral” és feleségével, valamint Révész Szilvia motivációs előadóval, a Baptista Szeretetszolgálat korábbi kommunikációs igazgatójával és férjével beszélget Mohay Bence sportriporter.

Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében „Család – karrier – egyensúly” élő online konferencia, másnap pedig házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert lesz a Deák téri evangélikus templomból a házasság hete idei nagyköveteinek közreműködésével felvételről. Szombaton A házasság szakítópróbái címmel dr. Tolnay Lajos és felesége tart online előadást a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján, a hetet pedig ünnepi szentmise zárja a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban, ahol a szentmisét bemutatja és homíliát mond Marton Zsolt váci megyéspüspök, családreferens.

Ezen kívül számos magyarországi és határon túli településen – többek között Pécsett, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Temesváron – online programokkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.