Kezdőlap Blog Oldal 389

Házasság hete a Filadelfiában

2022. február 13–20. között országszerte „Maradjunk együtt!” címmel zajlott a házasság hete, melybe intézményünk is bekapcsolódott. Foglalkoztató csapatunk tagja, Csővári Katalin ötlete által vezérelve a hét minden napjára különleges programokkal készültünk lakóink számára. Az ő segítségére voltak Opauszki György intézményvezető, Cebeiné Zsuzsa foglalkoztató munkatárs, és Selmeczi Nimród intézményi lelkész.

Hétfőn az intézményben élő házaspárok meglepetést készíthettek egymásnak: egy apró feldíszített üvegben rövid üzeneteket rejthettek el egymásnak a hét minden napjára, melyekben kifejezték, milyen tulajdonságokat szeretnek a másikban, miért hálásak egymásért.

Kedden Felismered? címmel játékot hirdettünk meg. Lakóink és munkatársaink esküvői fotóit vetítettük le, és a résztvevők találgathattak: vajon ki lehet a képen? A vetítés után a jelenlévők megoszthatták, hogyan ismerkedtek meg házastársukkal. Érdekes, megható, kalandos történeteket hallhattunk.

A beérkezett képekből esküvői fotókiállítást rendeztünk be épületünk folyosóján. Öröm volt látni, hogy a játék és a kiállítás hatalmas sikert arattak!

Szerdán egy istentisztelet keretében Kecskeméti Pál helyi evangélikus lelkész szolgált a házasság témakörében.

Csütörtökön a hét csúcspontjaként pedig gyertyafényes vacsorára hívtuk a házaspárokat, továbbá Opauszki Gyögy és felesége, Opauszki Györgyné, Selmeczi Nimród és felesége, Selmeczi Petra voltak hivatalosak a vacsorára. A Cebeiné Zsuzsa által szépen feldíszített imaterem várta a vendégeket, akiket a gondnok testvér köszöntött.

A jó hangulatú vacsorát tortával és egy pohár pezsgővel zártuk.

Az alkalom végén intézményünk lelkésze kért áldást a házaspárokra. Pénteken Benedek Tibor, a kiskőrösi Oázis Apostoli Gyülekezet lelkipásztora tanított az özvegységről. Szombaton lakóink az Imával nyert csaták című filmet nézhették meg. Vasárnap pedig istentisztelettel zártuk a hetet.

Intézményünk leghosszabb házassága már 65 éve tart. Mások is megélhettek hasonlóan szép, hosszú esztendőket együtt. Jó volt ezen a héten megemlékezni a házasság ajándékáról, amellyel Isten megáldotta az embert!

Selmeczi Nimród

Ukrán krízis – Magyarországi Baptista Cigánymisszió

Az ukrán–orosz háború kitörésével meginduló menekültáradatban természetesen jelen voltak/vannak a rémült cigány emberek is.

A háborús események és a baptista támogató kezdeményezések, ukrán–magyar határátkelőknél folyó segítő munka kapcsán jutott el a cigánymisszióhoz is a hír, hogy jelentős a kárpátaljai magyar cigány menekülők száma. Mivel a legtöbb baptista cigány gyülekezetünk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, az ukrán határhoz közel álló közösségek elsőként csöppentek bele az ukrán menekültek fogadásába.

Kárpátalján vannak magyar ajkú baptista cigány testvérgyülekezeteink, ahonnan természetes módon először a közel álló testvérekhez fordultak segítségért. A befogadó helyi testvéreinkkel beszélve, felmérve a helyzetet és a szükségeket egyeztetve a külügyi szaktitkárral, kapcsolatba lépve a helyi, környékbeli baptista gyülekezetekkel igyekszünk folyamatosan összehangolni a szükségeket és a felajánlásokat. Közben az Ukrajnában maradt cigány testvérek szükségeit is megpróbáljuk kideríteni.

A kárpátaljai Gáton szolgáló Nagy Tony és felesége, Tatjana ott maradnak, amíg tudnak szolgálni a helyiek között. Az ottani cigány táborokban maradt hadköteles férfiak éheznek és a gyülekezethez fordulnak segítségért. Ezzel erős ragaszkodás is kialakult köztük, már 60-70 fő rendszeresen és hűségesen jár a heti két istentiszteleti alkalomra is. Gátra is kértük az anyagi támogatás eljuttatását, ami meg is történt központilag több alkalommal is.

A határ közeli Tuzséron hatalmas menekültáradat és mozgás történt az elmúlt hetekben, napokban. Tuzséron segítő pont is alakult. Egy roma szolgálótársunk a házába is közel 40 főt fogadott be, és a cigány imaház is ellátta a rászorulókat. Ételre, gyógyszerekre, babaholmikra, takarókra, ágyneműre volt szükség. A legtöbben egy-két éjszaka után továbbmentek már Magyarországon dolgozó rokonaikhoz, és az ottani munkásszállókon húzzák meg magukat. Vannak, akik dolgozni is elkezdtek már, de mivel nem kaptak még fizetést, gyakorlatilag éheznek. Az érdekükben is megszólítjuk a helyi gyülekezeteket. Vaján a cigány gyülekezetbe tíz főt fogadtak be. A háború kirobbanása után azonnal reagáltak a testvérek, és Pécsről vittek Vajára matracokat és ágyneműket. Hétköznap segélycsomagokból, önkormányzati segítségből gondoskodtak a befogadottakról, hétvégén a cigány testvérek adakozásából főztek nekik.

A porcsalmai tízfős baptista cigány közösség is gyűjtött és vitt adományokat a vajai menekültek számára. Itt közel két hét után álltak tovább a menekülők. Nem tudni, hova vették az irányt, mi lesz velük. Látjuk, hogy a baptista szociális és oktatási intézmények is rengeteg menekültet fogadtak be és segítenek. Köztük sokan vannak perspektíva nélküli cigányok is, így a BTESZ által megnyitott intézményekben is. Itt lelki szolgálatok támogatására lenne szükség, de kapacitáshiány és a földrajzi távolságok miatt nem tudunk mindenre pozitívan reagálni.

Nagyszerű érzés látni az összefogást, a testvérek segítőkészségét cigány és nem cigány közösségekben egyaránt. Mindenhonnan érkeztek felajánlások. Külföldön és belföldön egyaránt megindult a baptista testvérek szíve a segítésre. Mi pedig központilag összehangoltan igyekszünk mindent a megfelelő helyre eljuttatni. Imádkozunk és bízunk benne, hogy hamarosan eljön a béke ideje! Addig is és utána is lesznek, akik nem tudnak továbbállni a menekültszállásokról, az adományozási „kedv” pedig várhatóan lankadni fog. Viszont hatalmas lelki és anyagi szükséghelyzet fog kialakulni ezeken a helyszíneken és az adott településen, amihez továbbra is felelősségteljesen kell állnunk. Sokáig lesz még elengedhetetlen a folyamatos segítő érdeklődés, ima- és anyagi támogatási szándék. Olyan kihívások előtt állunk, amelyekre emberi korlátaink miatt nehezen fogunk tudni válaszolni. De Istenben bízunk! Urunk adja az ő erejét, bölcsességét és vezetését mindannyiunknak mindenben!

Szolgatárs 2022. évi 1. szám

Megjelent a Szolgatárs idei első száma. Online olvasható a lap hivatalos oldalán: http://szolgatars.hu/2022-evi-1-szam/

  • Elsőként egy teológushallgató, Fodor Jonatán igehirdetését olvashatjuk, ami az üdvözítés kérdésével foglalkozik.
  • Szarka János, a debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet egyik igehirdetője egy átfogó tanulmányt küldött nekünk bibliai-közéleti témában.
  • Tok Bence tanulmánysorozata a harmadik, befejező részéhez érkezett, ami az ezeréves királyság kérdéseivel foglalkozik.
  • Tóth Sándor bibliai alapokon vizsgálja meg az érzelmi zsarolás témáját a közreadott tanulmányában.
  • Ezután Szebeni Olivér Valláskritika című írását olvashatjuk.
  • Egy szociológiai témájú tanulmány követi ezt, amelyben Flogny Károly Lajos azt elemzi, hogy miként viszonyulnak az egyházak a fogyatékkal élő emberekhez.
  • Vasadi Lajos lelkipásztor amerikai útjáról számol be, ahol ma is működő hutteri és mennonita közösségekben járt. Az írásának második részét a következő számunkban közöljük, ahol történeti visszatekintést is ad majd.
  • A lap végén könyvajánlókat találunk lelkigondozói és bibliai témákban.

 

AGAPÉ – Háborúról, békéről (9. adás)

Foghat-e fegyvert egy keresztény ember? Lehet-e katona? Mit mond az egyház tanítása a háborúról és mit a szereteten felépítendő békéről? És vajon miként győzhetjük le jóval a rosszat?

Az Agapé 9. adásában is az élet különböző területeiről érkező vendégeinkkel keressük e súlyos kérdésekre a válaszokat. Vágvölgyi Gergely vendége Berta Tibor katolikus tábori püspök, Révész Lajos baptista lelkipásztor, lelkigondozó, Frivaldszky János jogfilozófus, politológus, és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, külügyi szakértő.

Humanitárius segítségnyújtás az ukrajnai menekülteknek

A Baptista Szeretetszolgálat is megkezdte a munkát a BOK csarnokban működő tranzitponton. A menekültek között végzett munkáról Révész Lajos lelkipásztor, a szeretetszolgálat munkatársa beszélt a HírTv stúdiójában.

Lepramissziós körlevél 2022. március

Tisztelt Támogatónk!

Köszönöm, hogy adományával és szeretetével az elmúlt időszakban is lehetővé tette a gyógyító-rehabilitáló munka végzését szenvedő embertársaink között! Nagyszerű megtapasztalni bizalmukat és nagylelkűségüket, mellyel magukénak érzik gyermekek és felnőttek sorsát, és változást visznek számukra a kilátástalanság helyett!

Mivel ma már a leprabetegség teljességgel gyógyítható, azért harcolunk elsődlegesen, hogy elő se forduljon már! De ettől még nagyon messze járunk…

A kis nepáli Maja minden álma, hogy újra járhasson iskolába. Édesapja tbc-ben halt meg. A házukat az egyik áradás elmosta. Így maradt édesanyjával és testvéreivel nincstelenül. Majd bekövetkezett a legrosszabb: foltok jelentek meg a testén, a leprafertőzés jelei! Ettől kezdve a kirekesztés miatt nem mehetett gyerekek közé, mert sem az iskola, sem társainak családja ezt nem engedte. Mérhetetlen megbélyegzettségben vált kilátástalanná kicsiny élete. A leprabetegek mindegyike nem is magát a betegséget tartja nagy bajnak, hanem azt a bánásmódot, amivel környezetükben azonnal szembesülnek miatta.

Ez történt a kis Majával is, illetve egész családjával! Erről árulkodik Maja összetört, fájdalmas tekintete is. Számunkra teljességgel elképzelhetetlen, hogy betegségünk miatt kivessenek bennünket családjaink, közösségeink. A leprabetegséggel azonban évezredek óta a tudatlanság miatt jár együtt ez a teljesen indokolatlan bánásmód! Ez ellen ugyanolyan erővel harcolunk, mint maga a kórokozó ellen!

Ma is mindennap kb. 50 gyermekről derül ki a leprabetegség a földön, s ezzel egész sorsuk pecsételődik meg!

Ne hagyjuk, hogy a testi szenvedések, szegénység és kiszolgáltatottság mellett még a lelki fájdalmak is összetörjék életüket és jövőjüket!

Tisztelettel kérjük önt, hogy egy olyan gyermek számára, mint Maja, adja vissza a reményt! 2035-re szeretnénk a leprabetegséget eltüntetni a földről. Hatalmas álom és vállalás! Nagyon sokat kell még tennünk ezért!

Szeretettel és tisztelettel kérem, hogy lehetőségei szerint járuljon hozzá Maja és a hozzá hasonló, reményeiket már csak árnyéknak érző gyermekek, fiatalok és felnőttek között végzett testi és lelki helyreállító munkánkhoz! Minden adomány számít, a legjobb helyre kerül, és életeket változtat meg!

Nagyon nehéz időket élünk mi is, az egész világ is. Megismertük, hogy micsoda erővel tud minden egyik percről a másikra megváltozni körülöttünk úgy, hogy nem tehetünk róla. Olyan félelmeket ismertünk meg, amikkel korábban nem is szembesültünk még. Teljességgel bizonytalannak érezzük a holnapot. A leprabetegeknek és családtagjaiknak mindez az állandó életérzésük a kórokozó, a szegénység, és kilátástalanság miatt. Forduljunk nagy szeretettel feléjük!

Szeretnénk maradéktalanul teljesíteni vállalásainkat Indiában, Kongóban, Mianmarban és Bangladesben! Ezt csak önnel tudjuk megtenni. Köszönjük, ha munkatársunk ebben!

Isten áldását és védelmét kérem az ön és szerettei életére! Tisztelettel és szeretettel 2022 márciusában:

Riskóné Fazekas Márta igazgató

Időszerű beszélni róla – igei alapon

De miről? Manapság sok minden mellett a család, házasság, szexualitás Bibliában megismerhető kereteiről.

Azért valósult meg március 19-én, szombaton a budapesti MEÖT-székházban A család védelme nevű konferencia, mert fontosnak tartották a szervezők felemelni a társadalmunk legkisebb sejtjére vonatkozó szentírási értékeket, útmutatásokat. 

Napjainkban talán korábban soha nem érzékelt komoly támadás tapasztalható a hívő, keresztény családkép ellen mind egyházon kívüli (LMBTQ-lobbi, propaganda), mind sajnálatos módon olykor gyülekezeteken belüli (progresszív „keresztény” ideológia) berkekből. 

Társadalmi, jogi és teológiai fronton is erőteljesen próbálja kikezdeni e világ szellemisége Isten ősi teremtési rendjét.

De nemcsak hívőként, hanem józan eszű emberként is sokszor vérlázító az az antropológiai forradalom, ami zajlik körülöttünk, kezdve a „fejlett” Nyugaton, begyűrűzve Európa középső részére, hazánkba is. Napjaink legnagyobb teológiai vitái leginkább az ember lénye, léte és szerepe mentén bontakoznak ki. 

Éppen ezért időszerű volt előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket hallani a homoszexualitás, genderelméletek, keresztényeket ért jogi atrocitások témájában is – a bevezetőben említettek mellett. Az esemény immár a XI. alkalommal megrendezésre kerülő Teológusok párbeszédben konferenciasorozat részét képezte. Az Evangelikál csoport, felekezetközi protestáns szervezet félévente találkozik ilyenformán is, legközelebb, ha Isten is éltet minket, 2022 őszén. 

További részletek: https://www.evangelikalcsoport.hu.

Az egyházvezetők kerekasztal-beszélgetése Papp János baptista elnök testvérünk részvételével: 

A teológusok, lelkipásztorok kerekasztal-beszélgetése felekezetünkből Csiha Márton és Tóth Sándor testvéreink részvételével: 

Tóth Krisztián, 2022. tavasz

Agapé – mit jelent szabadnak lenni? (8. adás)

Tovább a szabadság felé

Elképesztő élettörténetek az Agapéban: az ember, aki harminc évig volt börtönben; az ember, aki borzasztó függőségben élt; az ember, aki elvesztette a férjét, majd ugyanazt az utat választotta, amin ő járt. Közös bennük, hogy mind Istenben találták meg a reményt, a folytatást, a túlélést. Hitük adott szabadságot megkötözöttségükben.

Vágvölgyi Gergely beszélgetőpartnerei:

  • Perczel Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezetője és tanára
  • Sterczer Hilda hegymászó, a Hópárduc Alapítvány alapítója és vezetője
  • Boros Lajos, a Magyarországi Baptista Egyház börtönmissziójának vezetője
  • Kocsis Attila „Fati”, az MRE Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának terápiás munkatársa

Amerikai önkéntesek a BTESZ intézményeiben

Texasi önkéntesek voltak a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió vendégei az elmúlt héten. A tizenéves fiatalok két felnőtt kísérőjükkel több BTESZ-intézménybe is ellátogattak.

Menekült gyermekek számára szerveztek játékos foglalkozást a vecsési Új Esély Központban, ami jelenleg menekültszállóként is működik az ukrajnai háború károsultjai számára. A gyerekek örömmel és nyitottsággal fogadták a fiatalokat, akik bizonyságtételüket és az evangéliumot is megosztották velük. Kiemelték, hogy Jézus ott van velünk a viharok közepette is.

Az amerikai vendégek a gyomaendrődi Új Esély Központba is ellátogattak, ahol ellátottak és dolgozók számára készültek énekekkel, bizonyságtételekkel, igei buzdítással.


A tuzséri Tasak Tanodában az önkéntesek interaktív angolórát szerveztek alsós gyermekek számára, akik nagy igyekezettel tanulták az angol szavakat és dalokat, melyek az evangélium üzenetét hordozták. A helyi gyerekek nőnap alkalmából kézműves virágokkal is kedveskedtek a jelen lévő lányok és nők számára.

Az élménydús programok nagy örömet szereztek a meglátogatott intézmények dolgozói és a gyerekek, ellátottak számára is.

AlapVető 2022. február

Februári tematikus számunk a hajlék nélkül élőkről szól, de elsősorban nem arról, ami velük kapcsolatban a leggyakrabban elhangzik, vagyis a lakhatási nehézségeikről és arról, hogy mennyire küzdelmes a hétköznapi életük fenntartása. Semmiképp sem felejtve ezt, időnként mégis jó, ha a „probléma” mögött megpillantjuk az embert, aki pont olyan, mint mindenki más. Jár könyvtárba, verseket ír, szeret főzni, kézimunkázni, dolgozik, hogy megéljen, és az ő életét is alaposan felforgatta a járvány. Szánjunk néhány percet rájuk és Liptai Gábor bátorító gondolatainak elolvasására!