Kezdőlap Blog Oldal 377

KEZEK – Keresztény Egyházi Zenés Evangelizációs Koncertek a Dunaharaszti Baptista Gyülekezetben

Május utolsó hétvégéjén immár második alkalommal rendeztük meg a Dunaharaszti Baptista Gyülekezetben a KEZEK – Keresztény Egyházi Zenés Evangelizációs Koncertek – elnevezésű programunkat. A KEZEK rendezvényein az Alkotót dicsőítjük, akinek azt az ajándékunkat köszönhetjük, hogy változatos formában és eszközök segítségével képesek vagyunk a nem láthatóból láthatót létrehozni, és ez a folyamat örömmel tölt el. Alkotni jó. Isten arra hívott minket, hogy jó dolgokat hozzunk létre, amelyek másokat inspirálnak, jókedvre derítenek, csatlakozásra serkentenek. A három délutánban az alkotó képzőművészet, a költészet és a koncertélmény egyaránt helyet kapott.

Pénteken a résztvevők maguk is bekapcsolódhattak az alkotás folyamatába. Tisza Attila baptista lelkipásztor bevezető gondolataiban felelevenítette azt a bibliai történetet, amelyben Isten Jeremiás prófétát a fazekas házába küldi, és ezen keresztül azt mutatja be neki, hogy ahogy a fazekas formálja az agyagot, Isten az embert is ugyanúgy át tudja formálni. Van, aki könnyebben formálható, és van, akit csak az élet nehéz terheinek nyomása képes megváltoztatni. Istennek az az üzenete számunkra, hogy ha az ő akarata formál, az mindig a javunkra válik.

Az udvaron Egyed Edit, a Légli Kerámia Manufaktúra művésze, és Göcs Katalin, a Csudacserép Fazekasműhely tulajdonosa kedves és szakértő vezetésével kipróbálhattuk, hogyan engedelmeskedik az agyag az őt formázni igyekvő kezünknek. Valódi sikerélményben lehetett részünk: rövid idő alatt nagyon szép dísztárgyak és kisplasztikák születtek, amelyeket kiégetést követően készítőik hazavihettek.

Szombaton Tisza Attila baptista lelkipásztor mutatta be két könyvét. A régebben megjelent A csoda 50 változata című kötetben olyan tényképeket villant fel az életéből, amelyeket csodaként élt át. A frissen elkészült verseskötetében pedig 60 verset olvashatunk jó és rossz tapasztalatairól, eredményeiről, felismeréseiről, következtetéseiről. A bemutatón elhangzott verseiből és az azokat kísérő fotóiból különösen őszinte, közvetlen módon rajzolódtak ki lelkipásztorunk életének fontos momentumai és személyes hitvallása. Ezen a délutánon a keresztény bluegrass zenét játszó Blue Danube Bluegrass Band zenekar különleges hangzású instrumentális zenéjében, angol és magyar nyelvű dalaiban is gyönyörködhettünk.

Vasárnap a Golgota Gospel Kórus közel 50 tagja látogatott el imaházunkba, és a termet betöltötte jókedvű, sokszínű előadásuk. A gospel, jazz és klasszikus stílusú dalokon kívül személyes bizonyságtételeiket is megosztották a hallgatókkal.

Varga Boldizsár nyugalmazott baptista lelkipásztor igei szolgálatában elmondta, hogy az emberi testrészek közül a Biblia a kezet említi meg legtöbbször, sőt sok esetben az egész embert jelöli az Ige kéznek. Ne csak munkára vagy alkotásra adjuk tehát a kezünket, hanem az Úrnak, ahogyan a Krónikák 2. könyvének 30. fejezetéből olvasott igeszakasz magasabb dimenzióba emeli a kezek szerepét: „Adjatok kezet az Úrnak…” Isten a mennyei világból elküldte Jézus Krisztust azért, hogy megkeressen és megtartson, és azt akarja, hogy kezet nyújtsunk neki: itt van az egész lényem, odaadom neked. Ha közeledünk az Istenhez, ő is közeledni fog hozzánk, és újjáformál.

A rendezvénysorozatot 19 kiállító kézműves alkotásaiból – festményekből, rajzokból, fotókból, gyöngyképekből, patchwork munkákból, gobelinképekből, hímzésekből, különböző dísztárgyakból – összeállított színes és változatos kiállítás egészítette ki. Hálásak vagyunk a sok kedves látogatóért, a közösen átélt élményekért. A KiSDuNa TV munkatársainak jóvoltából hamarosan bárki megtekintheti a hétvége eseményeit – köszönjük a segítségüket!

Hisszük, hogy a kiállított műveken, az elhangzott igei gondolatokon, a verseken és a zenén keresztül a gyülekezetünk által képviselt keresztény értékeket és az evangélium jó hírét közvetíthettük az érdeklődő közönség felé. Azt, hogy van valaki, aki megfogja a kezünket és vezet, és eljuthatunk a boldogság állapotába nemcsak a halálunk után, hanem már itt a földön is akkor, amikor betölti a szívünket Krisztus szeretete. Krisztus Isten egyszülött Fia, a világ üdvözítője – halála, a vére megbocsátja a bűneinket, és új távlatot ad. Isten ma is arra szólít, hogy mondjunk igent az ő kegyelmére, bűnbocsánatára, szeretetére, az általa felkínált örök életre. Erre a hitre szeretnénk hívni mi is mindenkit: ragadjuk meg az irányváltoztatás lehetőségét!

Rückné Koczka Andrea
Dunaharaszti Baptista Gyülekezet

Központi gondolat | Előre a cél felé – Fil 3,12–14

„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,12–14)

Boros Dávid mai beszélgetőpartnerei Szlepák Attila és Murányi-Kovács Róbert.

Találkozzunk augusztus 21-én, vasárnap a Tahi baptista táborban!

„Krisztus mindenre elég” címmel szerveződik idei éves Tahi konferenciánk.

A nap eseményei délelőtt 10 órakor veszik kezdetüket, első helyen az igehirdetéssel, amelyben Milánkovics Dániel és Merényi Zoltán lelkipásztorok adnak át rövid igei üzeneteket.

Majd a gyöngyösi és kisvárdai gyülekezetek mutatkoznak be egy-egy interjú keretében.

Sor kerül idén a Spurgeon-díj átadására is!

Az istentiszteleten szegedi dicsőítő csapat vezeti majd az éneklést Balázs Andréval.

A gyerekek számára gyermekprogramok is lesznek, és reménység szerint a Bibliai Családi Park játékai is rendelkezésre állnak majd.

Van lehetőség ebédrendelésre: hentes tokány csavart tésztával, csemege uborkával, ára 1200 Ft, amit a tahitabor@gmail.com e-mail-címen lehet megrendelni.

Az ebédet követő fakultatív programokban többek közt dr. Mészáros Kálmán anabaptista előadást tart a Könyvecske az igaz keresztyéni keresztségről című kiadvány kapcsán, valamint szó lesz a gyülekezetek ukrajnai munkájáról is.

Facebook esemény: https://fb.me/e/1Du48LwmQ

Az Úr közel 2022. július 1.

2022. július 1-én a Kossuth rádión Az Úr közelben Abán Csaba, a Neumann Társaság robotika szakosztályának alelnöke, a Baptista Szeretetszolgálat Pedagógiai Intézetének munkatársa, a robotikások felkészítő tanára beszél a baptista iskolák csapatainak nemzetközi sikereiről és arról, milyen jól hasznosítható a robotika a tehetséggondozásban.

Barbarics Péter és Janice Byrd arról beszélnek, hogyan indultak az amerikai–magyar kapcsolatok az angol nyelvű táboroztatások területén, és hol tart ma a közös projekt.

Balázs André, a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió vezetője az idei Nagytáborról és a fiatalok között végzett szolgálatról beszél.

Paróczi Zsolt, a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettese az Egyenesen a Bibliából rovatban beszél az Isten általi felüdülésről.

Tartsanak velünk! Visszajelzéseiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk!

Emlékezés Szenczy Sándorra a Duna Televízión

A Duna Televízió Lét-Ige protestáns magazinban Szenczy Sándorra emlékezik dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, és Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat szóvivője.

Központi gondolat – Mivel dicsekszel? – Róm 5,1–5

Boros Dávid lelkipásztor mai beszélgetőpartnerei Szlepák Attila és Murányi-Kovács Róbert.

Szimfonikus istentisztelet a Wesselényi utcában

A szimfonikus istentisztelet megtartása már-már hagyománynak számít a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezetben. A korábbi években a Baptista Művészeti Napok nyitó- vagy éppen záróalkalmának is számító dicsőítő koncertet a járvány szüneteltette, viszont idén június 26-án, vasárnap két alkalommal is örvendezhettek a jelenlévők a kétórás zenei-lelki élménynek.

A szervezők így fogalmaztak az eseményről beharangozó írásukban: „Pandémiás és háborús időkben nem is olyan természetes, hogy ismét lehetőség adatik szimfonikus istentisztelet megtartására. Ez évben a fő téma a születés és halál, valamint ami közben, illetve ami utána történik menyegző formájában. Továbbá reagálhatunk Dániel próféta intelmeire, választ kereshetünk az élet legfontosabb kérdéseire, és a hogyan, ki, mit, mikor mellett elmélkedhetünk azon, hogy vajon miért van élet egyáltalán, és mi lehet ebben a mi szerepünk. A szimfonikus istentisztelet a találkozások alkalma, ahol együtt van jelen a klasszikus, a himnikus és a dicsőítő zene, a művészi előadás és a közös éneklés, továbbá szimfonikus zenekar, dicsőítő csoport, énekkar, énekes és hangszeres szólisták, a különféle művészeti ágak, hívők és keresők, és ahol legfőképpen és mindenekelőtt Istennel találkozhatunk.”

Az alkalmon a gyönyörű zenei szolgálatok mellett Kübler János lelkipásztor hirdetett igét, és elhangzott Papp János egyházelnök köszöntése is. Szabó Kornél András, a szimfonikus istentisztelet megálmodója és létrehozója beszédéből idézünk néhány gondolatot: „A legtöbb ember a hitelességet, a lelkiséget vagy spiritualitást keresi a kereszténységben, ám sokszor csak a vallásosságot találja, és azt is sokszor csak a médián keresztül látja. Ez a mostani alkalom is több, mint zene. A találkozások alkalma. Keresztényként a hit megélésének, kifejezésének a lehetősége, remélhetőleg a fentiek értelmében nem vallásos, hanem sokkal inkább spirituális esemény.”

A különlegesen szép zenés istentiszteleten énekes és hangszeres szólisták, a körúti baptista gyülekezetek kórusa és a Musica Somora Kamarazenekar működtek közre. A közel száz szolgálattevő egyedülálló és példaerejű dicsőítéssel, a zsúfolásig megtelt imaház közönségére nagy érzelmi hatást gyakorolva vallotta meg Isten iránti hódolatát és szeretetét. Az alkalom online is követhető volt, így a jelenlévőkön túl még sokakhoz juthatott el az isteni üzenet. Bizakodjunk, hogy sok lehetőségünk lesz még átélni a dicsőítés erejét a szimfonikus istentiszteleteken a Wesselényi utcában!

AlapVető 2022. június

Júniusi hírlevelünket olvasva megismerhetjük Heini Sirént Finnországból, aki traumát átélt emberek segítőjeként mesél munkájáról és tapasztalatairól.

Emellett közzéteszünk egy felhívást olyan 65 év feletti, baptista szociális ellátást igénybe vevő időseknek, akik érdeklődnek az alkotómunka és a művészetek iránt. Számukra szervezzük meg idén másodszor a Cédrus bentlakásos szenior alkotói tábort augusztus végén.

Vucseta Márta állandó önkéntesünk beszámolójából betekinthetünk a tavalyi tábor és lakóinak mindennapjaiba.

Igei gondolatokkal ezúttal Háló Gyula lelkipásztor szolgál.

Végül, de nem utolsósorban ajánljuk beszámolónkat a Nyitott Ajtó Baptista Központ tízéves jubileumi rendezvényéről, és a frissen megjelent szakmai tanulmánykötetünket.

Örömmel tudatjuk, hogy a következő hónaptól új szerkesztője lesz hírlevelünknek: Szirtes-Tankó Tündét Kereskedő Emőke váltja. Sok sikert kívánunk neki!

Lépj ki a csónakból! Emlékezés Szenczy Sándorra a Pax Tv-n

Megemlékezés Szenczy Sándorról, a Baptista Szeretetszolgálat alapítójáról a Pax Tv műsorán.

Új baptista gyülekezet alakul Pestlőrincen – Lét-Ige

Hogyan születik egy új gyülekezet? Kik és mit tesznek azért, hogy létrejöhessen? Néhány baptista család összefogott és elhatározta, hogy újjáéleszti a pestlőrinci közösséget. Közös imára, játékra, beszélgetésre hívják a környéken élőket.

„Barátok, családtagok is vagyunk tulajdonképpen. Négy család döntött úgy, hogy szeretné, ha ez a pestlőrinci imaház (amit nem mi építettünk, hanem évtizedekkel ezelőtt már valaki felépített) újra megtelne élettel, mert tulajdonképpen kihalt. Sajnos ezt kell mondanunk. Valahogy megszűnt itt az élet, és végül is be kellett zárni a kapukat…

…Értelemszerűen arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, hogyha részt vehetnénk abban, hogy egy gyülekezet, egy baptista közösség újraéledjen, és itt a közösségre helyezném a hangsúlyt. Szeretnénk valóban a hitünket közösségként megélni, minél több olyan közösségi alkalmat szervezni, amelyre barátokat is elhívhatunk, és ilyen módon nyilvánvalóan az a cél, hogy az Isten igéjét, az Isten személyét, az Isten szeretetét másoknak is átadjuk” – mondja Hegedűs Ádám, a pestszentlőrinci plántálás vezetője.