Színházi előadással egybekötött megemlékezést tartottak a magyarországi holokauszt áldozatainak emlékére 2023. április 21-én a Baptista Teológiai Akadémia dísztermében. Dr. Mészáros Kálmán rektor nyitotta meg az eseményt köszöntőjével, ezután Rosenfeld Dániel Imre kádisát (gyászimáját), majd a sófár megfújását hallhatták és láthatták a jelenlevők, utána következett maga az előadás, a Sárdi Mária Kislány a pokolban holokausztnaplójából készült színpadi adaptáció. Az előadást követően kellett 10-15 perc, míg magamhoz tértem és interjút kértem a darab létrehozójától, Kriszt László rendezőtől.

– Nehéz szavakat találni a látottakra, de kezdjük azzal, hogyan sikerült létrehozni itt a Baptista Teológiai Akadémián ezt a megrendítő, de egyben gyönyörű előadást?
– Még az év elején felmerült ennek a gondolata, hiszen előtte már voltunk a Dohány utcai zsinagógában, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Scheiber Sándor Gimnáziumban, a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán, a Rabbiképző – Zsidó Egyetemen, a Goldmark Teremben, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a Zsilip Kulturális Központban, hogy csak a főbb vallási kötődésű helyszíneket említsem. Ugyanakkor nagy örömömre szolgált, hogy az egykori, hozzám kötődő egyetemen is be tudtuk mutatni, és az előadást megtisztelte jelenlétével dr. Békési Sándor. Persze mindehhez kellett dr. Mészáros Kálmán rektor úr támogatása, valamint Serafin József és Balla Péter tanár urak segítsége is.

– A monodráma alatt egy nesz se volt, majd néma csend fogadta az előadás végét.
– A monodráma úgy indul, mint egy szép mese, ahol egy látszólag gondtalan, szép kamasz kislány hétköznapjaiba pillanthatunk bele. Ez az idillikus kép bevésődik a nézőbe, s mire észbe kap, ez a szép kislány már megeszi halott édesanyja levesét, és lehúzza lábáról a cipőt magának, mai szemmel nézve tiszta horror. Az előadás e két véglet között mozog, a néző pedig érzékeli mindkettőt, vagyis az idilli családi légkört, illetve a náci poklot. El lehet képzelni, milyen lehetett igazából a pokol, ahol „15 ezer gyerek közül alig százan élték meg a felszabadulást” (részlet a könyvből)!

– Hihetetlen finoman, érzékenyen lett végigvezetve a történet, a színésznő pedig végig magával ragadott, nem csak engem!
– Maga a mindenkori művészet (esetünkben a színház) minél közelebb áll az emberhez, annak bonyolult, összetett lelkületéhez, annál mélyebbre tud lehatolni, de ezzel együtt annál jobban meg tudja szólítani, érinteni a néző lelkületét. Ennél az előadásnál is ezt tapasztalhattuk, a néző pedig ilyenkor kilép saját komfortzónájából, és hagyja magát sodorni az előadás történetével, mint amikor egy kisgyerek belefeledkezik a játékába. Aztán a végén persze jön a katarzis, a „megtisztulás”, ahol a néző visszahelyezi magát a valóságba, és a tapsával köszöni meg ezt az álomszerű utazást. Ehhez pedig három dologra van szükség: egy jó irodalmi műre, egy tehetséges színészre (esetünkben egy színésznőre), és egy olyan rendezőre, aki nem rontja el az előbbi kettőt! No jó, ez persze vicc volt, de a lényeg, nekem annyi volt a feladatom, hogy le tudjam közvetíteni, színpadra tudjam állítani az irodalmi narratíva emberi mélységeit, a színésznő kollegina Gunyecz Anna pedig ebben méltó társ volt.

– Mennyire szokásos, hogy egy teológiai akadémián csinálnak színházi előadást?
– Semennyire vagy nagyon ritkán, sajnos. Pedig a keresztény, főleg a középkori és reneszánsz diákszínjátszásnak hihetetlen hagyományai vannak. Csak reménykedem abban, hogy valaki, valahol, valamikor egyszer felfedezi ezt az óriási keresztény kulturális örökséget, kincset, és bevonja a teológiai gimnáziumi és akadémikus képzésbe!

– Mesélne valamit a Kazán István Kamaraszínházról?
– Hogyne, természetesen! 2006-ban alapítottam többedmagammal a Fészek Művészklubban azzal a céllal, hogy „értékkel bíró egyetemes és magyar klasszikus irodalmi művek színpadra állítása, játszása” valósuljon meg, ez a cél azóta sem változott. Főleg zsidó és keresztény témájú előadásaink vannak, ahol a történetekhez, individuumokhoz, azok mondanivalójához kötődik az előbbi két vallás morálteológiája. Ez most egy kicsit túl tudományosnak hangzott, egyszerűbben, a mindenkori ember isteni részét vagy az Istentől való elszakítottságát ábrázoló keresztény nézőpontokat igyekszem ábrázolni, megmutatni minden előadásban.

– Mondana pár példát?
– Ilyen például a Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, ahol egy zsidó lány és egy katonaszökevény fiú találkozik egy romos gellérthegyi villában, kettejük nagyon is hasonló félelmei, traumái ütköznek, hiszen jövőképük nincs, ugyanis nem tudják, hogy megérik-e a másnapot. Vagy ide venném Mastrosimone Pulóvergyűjtő című drámáját, ahol „az illúziók nélküli” Cliff találkozik a „realitás nélküli” Rose-zal, kettejük találkozása és ütközése nem mindennapi helyzetet teremt. A Samuel Beckett nyomán készült Mindjárt jövök című előadás azt az Isten és ember közti elszakítottságot mutatja be, mely a bűneset következményeként magányra és útkeresésre kényszeríti a mindenkori embert, hiszen a teremtett ember nem lehet meg teremtője nélkül. Sartre Zárt tárgyalás című előadásunkban a hit nélküli ember tragédiáját lehet végigkísérni. Ez egy háromszereplős darab, ahol a purgatóriumban találkozik három elhunyt, életükben rendkívül sok gonoszságot elkövető lélek. Kapnak egy utolsó lehetőséget, hogy elhagyják énközpontú (önző) önmagukat, de a hit (Krisztus) nélküli ember sorsa meg van pecsételve. És a végére hagytam a most készülő George Michel Vasárnapi séta című előadásunkat, mely a 70-es évek Angliájában játszódik, és a kiégett, elfásult, érzéketlen embertípust ábrázolja társadalmi szinten.

– Ha jól veszem ki a szavaiból, az előadásaikban fontosnak tartja a nevelő jelleget!
– Igen, pontosan. Nemrég olvastam egy tanulmányt, melyben leírták, hogy a keresztény középiskolák-gimnáziumok diákjainak 70-80%-a eltávolodik a kereszténységtől. Tehát van mit tenni ezen a területen is, hiszen a történelmi egyházak hívei folyamatosan fogynak, mert nem rendelkeznek elég megtartó erővel. Szükséges a keresztény kultúrát tágabb spektrumban megmutatni, amely egyfajta kapu (belépő) lehet mindahhoz a felbecsülhetetlen keresztény értékhez, amely egyenesen Krisztushoz vezet, nem vezethet máshoz. A mai fiatal generációkat (véleményem szerint) első körben itt lehet megszólítani, majd bevonni a hitéletbe, hiszen az új ember meghatározása nem más, mint a többé, jobbá és értékesebbé vált ember. „Mert emberi erővel nem válhatunk istenné, csak isteni erővel emberré.”
(Dr. Hegedűs Lóránt)

– Hogyan tovább, hol fogják játszani ezt a monodrámát vagy a többi előadást?
– Mint ahogy az eddigiekben, most is úgy vagyunk vele, ha hívnak, megyünk, hiszen mi „keresztény kulturális missziót végzünk” immár 17. éve. „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

– Köszönöm a beszélgetést! Aki többet szeretne megtudni a kamaraszínház tevékenységéről, megtalálhatja a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu és a www.mindenamiszinhaz.hu weboldalakon.

Interjú: I. T.