Tavaly a Puskás Arénában tartotta meg jubileumi rendezvényét az Ez az a nap!, ahol közel 40 ezren vettek részt. Idén a dicsőítő koncerteket szervező alapítvány több vidéki, sőt határon túli településen is szervez eseményt.

A szervezők a nemzet stadionjában létrejött alkalom után úgy látták, hogy nagy az igény arra, hogy az ott megtapasztalt tüzet és lelkesedést továbbvigyék az ország más városaiba és akár a határainkon túlra is. Ennek részeként április 15-én a Veszprém Arénában jött létre nagyszabású keresztény könnyűzenei találkozó, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kiemelt rendezvényeként valósult meg.

A következő hazai állomás a debreceni Nagyerdei Stadionban lesz június 10-én, ahol az ausztrál Hillsong United és az amerikai Matt Maher is színpadra fog lépni. Az esemény fellépői között lesz továbbá Caramel, az Új Forrás, Oláh Gergő és Pajor Tamás, a Dics-Suli Band, Pintér Béla és Tibes. A határon túli magyarságot a felvidéki Crux és az erdélyi CrossYounity, a román testvéreket pedig az El Shaddai, valamint Adi Kovaci & Emma Repede képviseli.

A szervezők az esemény fő igeversének az 1Kor 13,13-at választották – „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három” –, amelyből látható, hogy céljuk, hogy az Úr szeretetében együtt legyünk, megerősítsük egymást hitben, és új reményt kapjunk a mindennapi életünkhöz. Az alkalom minden résztvevője egy Jézus-bibliát fog ajándékba kapni.

A kapunyitás 14 órakor lesz, a program pedig 16:00 és 22:30 között zajlik majd. Jegyek kaphatók 3990 Ft-ért és 6990 Ft-ért. Csoportos kedvezmények is elérhetőek az alábbi konstrukciókban: 5 + 1, 10 + 2 és 20 + 5 ajándék jegy. Kárpátaljai magyar és ukrán testvérek ingyenesen regisztrálhatnak.

Debrecen előtt két külföldi helyszínen is lesz Ez az a nap!, május 26-án a spanyol fővárosban, Madridban, június 3-án pedig a horvát tengerparton lévő Krisztus korabeli amfiteátrumban, a Pula Arénában.

Az eseményekről minden további részlet megtalálható a www.ezazanap.hu honlapon.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!