Felhívás

A békesség, öröm, boldogság megteremtése nem is annyira természetes. A napjainkban kialakult helyzet aggodalommal tölti be mindannyiunk életét. Van megoldás? Igen. Jézus tanításában a boldogmondások utat mutatnak a káosz idején. Gondolatainkat irányítsuk az Isten ígéreteire, mondjuk el neki szívünk óhaját!

Forduljunk a 2023-as imanap alkalmával mindenható Istenünkhöz a Máté evangéliuma 5,9. versével: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.”

Minden baptista intézmény a lehetőségeihez mérten szervezze meg, csatlakozzon ehhez az országos imalánchoz! Kérjétek fel az imádkozókat, akik hangos imádságban vezetik az iskola vagy óvoda tanulóit, pedagógusait, dolgozóit Isten színe elé! Idén egy spirituálét is javasolunk tanításra, közös éneklésre.

Legyetek ti is részesei annak a csodának, amire már régóta várunk!

Áldott felkészülést kívánva:
a Baptista Pedagógiai Intézet

Gondolat

Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Máté evangéliuma 5,9

Teremteni, előállítani, megszerezni valamit nagy akarat, igyekezet kell. Igyekezni, haladni legtöbbször az úton szoktunk, mivel szeretnénk mihamarabb célba érni. Az igyekező ember sokszor kapkod, siet, türelmetlen, alkalmanként bántó, sértő szavakat is mond, meglök vagy fellök, fájdalmat okoz. Miért siet, hajszolja az élet útját? Boldogságra, megértésre, sikeres életre vágyik, azonban ennek egyik feltétele a békesség.

Hogyan lehet békességben önmagával, másokkal? Milyen feltételei vannak a békességnek? Hol és hogyan találjuk meg az igazi békességet? Önmagad is megteremtheted magad körül, de az igazi békességet Isten adja. Néhány tanács:

Törekedj őszinte, tiszta beszédre, gondolatra, igyekezz, hogy szavaid, tetteid a figyelmes segítés eszközei legyenek! Olyanok, ami épít, bátorít, helyreállít.

Bocsáss meg! Elsősorban önmagadnak, mert ha magadat bántod (vádolod), nem tudsz megbocsátani. Ha cipeled a megbántás, sértődés terhét, ez óriási energiát emészt fel, amit jóra is fordíthatnál!

Légy türelmes! Mielőtt beszélnél: figyelj, hallgass! Bánj kedvesen, tisztelettel családtagjaiddal, barátaiddal, osztálytársaiddal!

Tarts rendet magad körül! A rendezett, tiszta környezet segít, hogy nyugodt tudj maradni.

Adj időt magadnak, pihenj és rendezd a gondolataid, tarts rendet a lelkedben is!

Keresd a kapcsolatot Istennel! Legyen nyitott a füled, a szíved Isten üzenetét meghallani! Keresd azokat az embereket, „Isten fiait”, akik segítenek megérteni a Biblia üzenetét, akik segítenek, hogy megtanulj imádkozni!

Ha ezeket a tanácsokat megfogadod és békét teremtő leszel, azt írja a Szentírás, hogy akkor te is Isten fiának fogsz neveztetni. Ha pedig Isten fia vagy, akkor igyekezz ezen az úton bölcsen járni! És másokat is, szűkebb és tágabb környezetedben, ebbe az irányba vezetni.

Mindenható Isten! Jól ismersz engem. Ismered a gondolataimat, gyengeségeimet, szokásaimat. Szeretnék egyre közelebb kerülni hozzád, az igazi öröm és békesség Istenéhez. Segíts megtalálni az utat, hogy azon járva másoknak is megmutathassam, milyen békesség van a te közelségedben! Ámen.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!