Kezdőlap Blog Oldal 306

2023.08.20. A szabadság ára – Római levél 6:12-23 – Paróczi Zsolt – Szigetszentmiklós

62 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 20. Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Róm 6:12-23 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

12Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 13Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek. 14Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.
15Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! 16Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? 17De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok! 18Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.
19Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. 20Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. 21De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! 22Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. 23Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
(Róm 6:12-23)

Cím:2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve)
10 és 17 órától istentisztelet
csütörtökön 18.30-tól bibliaóra
szombaton 18-tól ifjúsági óra
Honlap:http://miklosibaptista.hu/


Facebook – https://www.facebook.com/Szigetszentm…
Instagram – https://www.instagram.com/miklosibapt…
Podcast – https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy
Spoify Podcast – https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc…
Spotify – https://open.spotify.com/artist/3IMZS…
Deezer – https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5ro…
YouTube Music –    / szigetszentmiklós…  

Hétköznapi istentisztelet – 2023.08.20. Révész Péter – Székesfehérvár

112 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 20. Révész Péter igehirdetése a Róm 12:1-2 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

1Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, 2és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12:1-2)

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Cím: 2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor: Kovács Dániel
Állandó alkalmak:Szerda:
18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam

Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom

Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalom

Vasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet

​Házi csoportok családoknál
​Honlap: http://baptistafehervar.hu/

JELENTKEZZ ÖNKÉNTESNEK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretettel hívunk, hogy te is légy részese a Baptista500 jubileumi rendezvénysorozat ünnepi záróalkalmának. Vendég evangélista Billy Graham unokája, Will Graham lelkész, és a The Afters együttes mellett több hazai előadó és egy 500 fős kórus is fog szolgálni. Célunk, hogy az MBE gyülekezeteinek tagjai, intézményrendszerének tanulói és munkatársai eljöjjenek erre az alkalomra, és hozzanak barátokat, érdeklődőket, hogy az evangélium sokakhoz eljuthasson.

Kérünk, hogy a rendezvény megvalósításához csatlakozz hozzánk segítőként, szolgálóként az alábbi területeken: gyülekezeti, illetve intézményi koordinátor és szervező csoportos utazáshoz, kórustag, önkéntes.

Rendezvényünk nem valósulhatna meg önkéntesek nélkül, akik segítik az érkezőket és szolgálókat különböző területeken. Segítségük nélkülözhetetlen a különbusszal utazók érkezésekor és indulásakor, az egyénileg érkezők útba igazításában, az ülőhelyek megtalálásában, a gördülékeny beléptetés lebonyolításában. Ez a feladat a rendezvény napjára szól.

Feltétel:

  • 16. életév betöltése
  • gyülekezethez tartozás
  • a kapunyitás előtt két órával történő eligazításon való részvétel (akik vidékről jönnek, nem tudnak a gyülekezeti előre szervezett különbusszal jönni)
  • a rendezvény teljes ideje alatt rendelkezésre állás.

Inkább más terület érdekel? Jelentkezz a honlapunkon! baptistaarena.hu

2023.08.20. de – Katona Béla – Dán 7:1-14 – Pesterzsébet

223 megtekintés Premier dátuma: 2023. aug. 20. Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Dán 7:1-14 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

Bejegyzés megtekintése

1Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: 2Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. 3Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől. 4Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. 5A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! 6Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki.
7Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. 9Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öregkorú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. 10Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel.
11Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. 13Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. 14Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.”
(Dán 7:1-14)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

2023.08.20. vas. Győri Gábor – Kiskőrös

190 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 20. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése a Dán 7 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

1Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: 2Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. 3Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől. 4Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. 5A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! 6Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki.
7Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. 9Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öregkorú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. 10Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel.
11Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. 13Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. 14Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.
15Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. 16Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: 17Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. 18De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké.
19Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. 20Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. 21Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, 22míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. 23A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. 24A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. 25Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. 26De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. 27A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom.
28Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is belesápadt. De a mondottakat eszemben tartottam.”
(Dán 7)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist

2023.08.20. Hegymenet – zarándok zsoltárok (Mike Sámuel) – Kecskemét

4 010 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 20. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 24 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet.

1Dávid zsoltára. Az ÚRé a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. 2Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon. 3Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? 4Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. 5Áldást nyer az ilyen az ÚRtól, igazságot a szabadító Istentől. 6Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela.) 7Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! 8Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban. 9Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emeljétek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! 10Ki az a dicső király? A Seregek URa, ő a dicső király! (Szela.)” (Zsolt. 24)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista

Istentisztelet – Boross Dávid – József utca

125 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 20. Boross Dávid lelkipásztor igehirdetése a Jn 5:39-47 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

39Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, 40és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 41Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, 42rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. 43Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. 44Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. 46Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt. 47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?” (Jn 5:39-47)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

2023.08.20. Révész Lajos – Ki mehet be oda? – Budaörs

25 megtekintés 2023. aug. 20. Révész Lajos lelkipásztor igehirdetése a Jn 3:1-16 igeversek alapján. Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 3Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. 4Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 5Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. 9Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? 10Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? 11Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. 12Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? 13Nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. 14És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 15hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. 16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. „ (Jn 3:1-16)

Cím: 2040 Budaörs, Liget u.3/2

Lelkipásztor: Durkó István és Révész Lajos
Állandó alkalmak:Istentiszteleti helyszín minden vasárnap 10 órától: 2040 Budaörs Liget u.3/2 (Terrapark irodaház)
Gyülekezetplántálás: Törökbálint, Tatabánya Budapest BudaSzíve gyülekezet

Honlap: http://www.kosziklagyulekezet.hu
További információk:
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/koszikla.budaors/

Hogy miért pont Jézus?
http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert…

Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

https://www.youtube.com/@kosziklabaptistagyulekezet7357
Jelentkezz online kiscsoportjainkba, ha nem szeretnél közösség nélkül maradni ebben az időszakban sem: https://forms.gle/WELaVLY2DWzW8VMw9
Kérjük, hogy hívd meg ismerőseidet is, illetve oszd meg ezt a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljusson! Imakérés / Kérdés / Bizonyság esetén írj nekünk itt: https://forms.gle/i4wxjkxQ9fyWsEgf9 Miért pont Jézus?

http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert… 
Iratkozz fel Youtube csatornánkra, hogy értesülj a jövőbeni közvetítéseinkről, új tartalmakról.
Hírlevelünkre itt tudsz feliratkozni: http://kosziklagyulekezet.hu/hu/cikk/… 
További információkért írj, vagy keress minket:
Email: info@kosziklagyulekezet.hu 
https://www.facebook.com/koszikla.bud… 
http://www.kosziklagyulekezet.hu

Boldogságkeresők

A Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió nyári balatoni missziós programján ismerkedtem meg augusztus elején Balázsné Samu Reginával, a misszió önkéntes munkatársával. Reginával – többek között – a „Boldogságkeresők” programról és annak tapasztalatairól is beszélgettünk.

Kérlek, mondj magadról néhány fontos dolgot elöljáróban!

1993-ban tértem meg. Hódmezővásárhelyen élünk a családommal. Szegeden járok közösségbe az ottani Otthon Gyülekezet tagjaként. Két felnőtt és két tinédzser gyermekem van. (Az Otthon Gyülekezet egy evangéliumi keresztény közösség.)

Miért tartottad fontosnak, hogy – a polgári foglalkozásod mellett – még önkéntes munkát is vállalj, éppen a „Boldogságkeresők” programban?

Szívügyem, elhívatásom, küldetésem, hogy a fiatalok körében az ige magvait vessem. Fontosnak tartom, hogy minél korábban halljanak az igazságról, legyen lehetőségük jó döntéseket hozni.

Kérlek, röviden mutasd be ezt a programot!

Ez az anyag nyolc témakörből álló, keresztény értékeket hordozó programsorozat felső tagozatosoknak és középiskolásoknak, a 10–18 éves korosztálynak. Témakörei:

  1. Ki vagyok én? (identitás, önazonosság-tudat)
  2. Digitális függőség – Mély víz, csak úszóknak!
  3. Zaklatás, szekálás (veszélyes kapcsolatok)
  4. Győztes önuralom
  5. Alkohol, függőség
  6. Drogmámor vagy valóság (drogprevenció)
  7. Szerelem receptre (szexualitás)
  8. Kommunikáció (társas magány)

Elérhető az interneten a boldogsagkeresok.hu címszó alatt.

Ezek a témák emlékeztetnek engem a Timóteus Társaság által egykor kidolgozott és sokak által alkalmazott FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén) programra. Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a kérdéskörrel?

Még a világjárvány idején végeztem el egy internetes bibliatanító tanfolyamot a Palántánál. Majd segítő lettem a képes Bibliák kiosztásában. Tavaly ősszel vettem részt a Palánta által szervezett „Boldogságkeresők” hétvégi felkészítő tanfolyamon néhány testvérrel együtt a gyülekezetünkből. Ezt követően rögtön el is indultunk a szolgálatban novemberben. Egészen a tanév végéig rendszeresen jártunk az iskolai osztályokba, és megvalósítottuk a tanfolyamon tanultakat.

Mely iskolákban fordultatok meg? Kikkel kerültetek kapcsolatba?

Csanád-Csongrád vármegyében kilenc katolikus fenntartású általános iskola 5–8. osztályos diákjaival, kb. 250 fővel. A középiskolában pedig három 9. osztálynak adtunk órákat.

Milyen tapasztalatokat szereztetek a diákok körében?

A tanulók – szinte kivétel nélkül – rendkívül fogékonyak, nyitottak és érdeklődők a felsorolt témák iránt. Aktívan részt vettek a foglalkozásokon. Tisztelettudóak, fegyelmezettek voltak. Zömében most hallották először a tiszta evangéliumot. Az írásbeli visszajelzésekből kiderült, hogy mind a nyolc témában érintettek, illetve nagy szükségük van a segítségadásra, tanácsolásra. Sok visszajelzés azt mutatta, hogy nincsenek tisztában önmagukkal, identitászavarral küzdenek. Fontos feltárni ezeket a problémákat, és helyes irányt mutatni.

Kiknek ajánlod ezt a programot megvalósításra?

Osztályfőnököknek, keresztény pedagógusoknak, hittanoktatóknak. Osztályfőnöki órák, hit- és erkölcstanórák keretébe beleillik.

Említetted a képes Bibliák kiosztását. Miről volt itt szó?

Lehetőség nyílt arra, hogy a Palánta önkénteseként szintén Csanád-Csongrád vármegyében bejussunk olyan általános iskolákba, óvodákba, ahol az intézményvezető engedélyezte, hogy szétosszunk Biblia-adományokat. 9000 db képes Bibliát osztottunk ki 56 óvodában és 30 középiskolában. (A megyében 100 óvoda és 100 iskola van.)

Úgy a Bibliák kiosztásának megszervezése és lebonyolítása, mint a Boldogságkeresők program megvalósítása nagy elkötelezettséget feltételez, és nagyon időigényes. Hogyan fér ez az életedbe?

A vállalkozásunkban dolgozom mint pénzügyi ügyintéző. Kötetlen munkaidőm van.

Köszönöm a beszélgetést. Isten további vezetését és gazdag áldását kívánom az életedre, szolgálataidra.

Pálinkás Ibolya

Negyvenfős imaházat avattak a baptisták Kőszegen

Július első hétvégéjén ünnepelt a Kőszegi Baptista Gyülekezet: 31 év után saját imaházat avattak.

A megnyitó istentiszteleten sokan ünnepeltek együtt a gyülekezettel: Varga László Ottó, az egyház főtitkára, korábbi kőszegi lelkész, Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, Mike Attila, kőszegi „alapítóatya”, a város testvérgyülekezeteinek lelkészei, a környező baptista gyülekezetek lelkészei, és misszionáriusok, akik részt vettek annak idején a kőszegi gyülekezet plántálásában.

A plántálástól az imaházavatóig hosszú út vezetett. Békésről érkezett lelkes misszionáriusok kezdték el Kőszegen a szolgálatot bibliaórákkal, amelyek látogatóiból alakult meg 1992-ben a baptista gyülekezet. A Biblia tanítása szerinti élet megélésének vágya egyre többeket vonzott a gyülekezetbe, amelynek istentiszteletein a fő hangsúly Isten zenés dicséretén és a Biblia-alapú igehirdetésen van. Időközben a gyülekezet szoros kapcsolatba került a Szombathelyi Baptista Gyülekezettel, amellyel az egyházon belül egy körzetet alkot. A két gyülekezetnek közös lelkésze van. Jelenleg Boncz Zoltán lelkipásztor vezeti a közösséget.

Kezdetben családoknál gyűltek össze, majd bérelt helyiségekben: előbb a zeneiskolában, majd a horvát önkormányzat termében. Időről időre felmerült egy saját imaház építésének gondolata, amely számára egy telket is megvásárolt a gyülekezet, de anyagi lehetőségek hiányában az építésre nem volt lehetőség. 2021-ben aztán felgyorsultak az események: sikerült eladni a telket; ezzel egyidőben egy angol alapítványtól és a baptista egyháztól is érkezett egy-egy jelentős adomány imaházvásárlásra. Akkoriban vált eladóvá az egykori Kiskakas Vendéglő épülete a Rákóczi Ferenc utca 28. szám alatt. Ennek megvásárlásával és átépítésével sikerült kialakítani egy 40 fő befogadására képes helyiséget, ahol minden vasárnap 16 órakor tartják istentiszteleteiket. 

Tersztyánszky Krisztina