Július első hétvégéjén ünnepelt a Kőszegi Baptista Gyülekezet: 31 év után saját imaházat avattak.

A megnyitó istentiszteleten sokan ünnepeltek együtt a gyülekezettel: Varga László Ottó, az egyház főtitkára, korábbi kőszegi lelkész, Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, Mike Attila, kőszegi „alapítóatya”, a város testvérgyülekezeteinek lelkészei, a környező baptista gyülekezetek lelkészei, és misszionáriusok, akik részt vettek annak idején a kőszegi gyülekezet plántálásában.

A plántálástól az imaházavatóig hosszú út vezetett. Békésről érkezett lelkes misszionáriusok kezdték el Kőszegen a szolgálatot bibliaórákkal, amelyek látogatóiból alakult meg 1992-ben a baptista gyülekezet. A Biblia tanítása szerinti élet megélésének vágya egyre többeket vonzott a gyülekezetbe, amelynek istentiszteletein a fő hangsúly Isten zenés dicséretén és a Biblia-alapú igehirdetésen van. Időközben a gyülekezet szoros kapcsolatba került a Szombathelyi Baptista Gyülekezettel, amellyel az egyházon belül egy körzetet alkot. A két gyülekezetnek közös lelkésze van. Jelenleg Boncz Zoltán lelkipásztor vezeti a közösséget.

Kezdetben családoknál gyűltek össze, majd bérelt helyiségekben: előbb a zeneiskolában, majd a horvát önkormányzat termében. Időről időre felmerült egy saját imaház építésének gondolata, amely számára egy telket is megvásárolt a gyülekezet, de anyagi lehetőségek hiányában az építésre nem volt lehetőség. 2021-ben aztán felgyorsultak az események: sikerült eladni a telket; ezzel egyidőben egy angol alapítványtól és a baptista egyháztól is érkezett egy-egy jelentős adomány imaházvásárlásra. Akkoriban vált eladóvá az egykori Kiskakas Vendéglő épülete a Rákóczi Ferenc utca 28. szám alatt. Ennek megvásárlásával és átépítésével sikerült kialakítani egy 40 fő befogadására képes helyiséget, ahol minden vasárnap 16 órakor tartják istentiszteleteiket. 

Tersztyánszky Krisztina


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!