Baptista – ez egyházunk és a benne lelki otthonra talált keresztények neve a hitvallók megkeresztelését a Bibliában leírtak szerint megvalósító bemerítés görög–latin elnevezése alapján.
„Mi jó van abban?”
Mostanában mind többször fordul elő, hogy embertársaink a baptista nevet meghallva megbecsüléssel illetik azt. Ám a magunk körében az elmúlt évtizedekben többször is találkoztam olyanokkal, akik elhúzták a szájukat, amikor megvallottam: „Örülök annak, hogy baptista vagyok.” Volt olyan hittestvérem, aki még ki is oktatott: „Mi jó van abban, hogy baptista? Ennél sokkal fontosabb az, hogy Jézus megváltotta!”
Az efféle szembeállítás nem helyénvaló. Hiszen baptista voltomhoz szorosan kapcsolódik az a bizonyosság, hogy az Úr Jézus számomra maga az élet. Ha nem ismerném őt, a Feltámadottat, minden embernél nyomorultabbnak tudnám magam.
Ő számomra nem a „sokkal fontosabb” dolgok közé tartozik, hanem az egyetlen fontos igazság. Ám miért kellene mellékkörülménynek tekintenem azt, hogy a baptista közösségben ismertem meg őt?
Van, aki azt mondja erre: „Még szép, hogy ott ismerte meg, hiszen születésétől fogva baptisták között élt. Ha más felekezetben nőtt volna fel, akkor bizonyára ott találkozik az Úrral.” – Meglehet, bár elgondolkoztató az a tény, hogy – sajnos – nem minden baptista szülő gyermeke lesz maga is baptista, és sok baptista eredetileg más vallási háttérből érkezik közénk. Sőt ismerünk néhány olyan esetet is, amikor valaki minden felekezeti közreműködés nélkül tanulmányozva a Bibliát határozta el, hogy az Újszövetség olvasása által megismert Krisztushoz igazodik mindenben. Az e törekvése nyomán kibontakozó élete olyanná formálódott, akárcsak egy „született baptistaként” megtért emberé.
„Sáfárságra rám bízott érték”
Ez az imént fölidézett jelenség táplálhatja azt a sejtést, hogy talán a sok szenvedés közepette kialakult és formálódott baptista közösségnek sikerült – Isten Lelkének vezérlete alatt és a Szentíráshoz ragaszkodva – az újszövetségi gyülekezeteket meghatározó alapelveket leginkább valóra váltania. (E látásunk egybevág hitvallásunk 12. cikkelyének egyik mondatával is: „Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei, és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai…”) Ám ha nem így lenne, akkor sem mellőzhetem azt a tényt, hogy a baptista közösség az Örökkévaló titokzatos végzése folytán nemcsak lelki bölcsőm, hanem – ha csak kicsiny részletében is, de – sáfárságra rám bízott érték, amelyről Isten és emberek előtt is számot kell adnom.
Némely gyülekezet mintha megfeledkezne erről, és megtagadva egyértelmű azonosítását lehetővé tevő baptista nevét a külvilág felé „X-i Keresztény Gyülekezet”-ként kelleti magát. Bár tetszetős érvekkel megindokolják, hogy mire jó ez a névváltoztatás, valójában csak az önazonosság-tudat zavaráról árulkodik.
Az efféle névváltók talán szándékuk ellenére, de óhatatlanul eltávolodnak baptista hittestvéreik derékhadától, miközben – elvárásaikban csalódva – egy vonalnyival sem jutnak közelebb az elveszettekhez. Mindent összevetve úgy vélem, jól tesszük, ha a vallási kordivatoktól függetlenülve mégis ragaszkodunk a baptista névhez, amely egyetlen szóba sűrítve gazdag és összetett bizonyságtételt hordoz.
„Ha azt mondod…”
Ha ugyanis azt mondod: „baptista vagyok”, akkor ezzel a múltat tekintve közösséget vállalsz a bibliai hithősök sorsában osztozó anabaptista mártírokkal. Azokkal a már megdicsőült testvéreiddel, akik a Jézus Krisztus által elrendelt igazságok – többek között a hitvalló keresztség – következetes megtartásáért „megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is… megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve… bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban” (Zsid 11,36–38).
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, ez befoglal napjaink felekezeti összképében egy, a lakott földet átfogó 110 milliós, hatalmas gyülekezetbe. Egy közösségbe, mely bőrszínét és kegyességi gyakorlatát tekintve ugyan sokszínű, ám Jézus Krisztusban mégis egységes. Amelynek Jézus Krisztus megismerésén túl folyton megismétlődő nagy kérdése ez: „Mit tegyek, Uram?” (ApCsel 22,10), és Ura válaszát megértve fáradhatatlanul szorgoskodik a lélekmentésben, a hiterősítésben, a szeretetszolgálatban és a társadalmi igazságosság megvalósulása érdekében.
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, akkor nemcsak hogy nem csorbítod kereszténységed tényét, hanem hitvallásszerűen azt fejezed ki, hogy a Bibliához cselekvő módon ragaszkodó keresztény vagy, aki még sok Krisztus-hívő által is gondatlanul mellőzött bemerítést is engedelmesen magadra vetted, Megváltód példáját követve és szavával azonosulva: „mert így illik minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, akkor Szentlélek-keresztséged megtörténtéről is nyilatkozol. Arról, hogy az Istenség harmadik személye a megtérésedhez és az újjászületésedhez elválaszthatatlanul kapcsolódó titokzatos esemény által a megváltottak gyülekezetébe, a Krisztus-testbe tagolt. Egy olyan csodálatos lelki közösségbe, amely minden tagjára érvényesen elmondhatja: egy Lélek által mi is mindnyájan egy testbe meríttettünk be (1Kor 12,13).
Ha azt mondod: „baptista vagyok”, légy hálás az Úrnak, hogy az lehetsz, ám dicsekedned mégsem ezzel kell, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számodra a világ, és te is a világ számára (vö. Gal 6,14).
Ha így teszel, akkor tényleg baptista vagy…
