Különleges istentiszteletre gyűlt össze 2024. február 10-én a székesfehérvári baptista gyülekezeti házban a helyi, a siófoki és a miskolci gyülekezet ünneplő testvérisége.

A szertartás alapigéjéből Durkó István tanított, mely tanítással nemcsak az újdonsült lelkipásztort, hanem mindenkit szolgálatra sarkallt. Az elhívás ugyanis – miszerint keresztény életcélunk az, hogy embereket küldjünk a mennybe – mindenkinek szól.
Amikor Isten embereket szólít meg, a legkülönbözőbb dolgokra hívja el őket. Az elhívást minden ember átéli, s valahogy minden ember reagál. A lelkipásztori elhívás egy a sokféle elhívás közül – amit Isten tesz, az tulajdonképpen mindig ugyanaz. A megszólított ember az, aki különféleképpen, személyre szabottan éli meg saját hívását.

De vajon hogy lesz valakiből lelkipásztor? Nos, az is a megtéréssel kezdődik, mint minden Istennel kapcsolatos szolgálat. Amikor Isten bevon a tervébe, munkatársaivá válunk. Megtérés, újjászületés nélkül az Istennek való szolgálat értelmezhetetlen. Megtérésünk során Jézussal találkozunk, aki pedig azt mondja: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1,16) A „szent” szó jelentése elkülönített, kiválasztott. A megszentelődés útján formálódik ki krisztusi jellemünk, s ebben rejlik elhívásunk lényege is: kivétel nélkül mindenkinek szent és tiszta életet élni. Ha a szentség jelen van az életünkben, az felszabadít minket arra, hogy örömmel szolgáljunk.
Isten segít nekünk megtalálni azt az utat, amit nekünk szánt, azt a szolgálatot, amit személy szerint ránk szabott. Ha például a NASA-nál dolgozol, lehetsz akár takarítónő, az életcélod az, hogy embereket küldj az űrbe. Isten megváltott gyermekeiként a célunk, hogy embereket küldjünk a mennybe! Fontos, hogy tisztában legyünk a céllal, és ne veszítsük azt szem elől!
Mi tehát a dolgunk? „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12,1–2) Amint odaszánjuk magunkat, meg fogjuk érteni Isten akaratát, és Ézsaiással együtt válaszolhatunk a hívásra: Itt vagyok, engem küldj!

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” (Jn 15,16) Jézus szavai ma is igazak! Nem mi választjuk őt, ő választ minket! Ő az, aki a számunkra rendelt szolgálatba helyez minket. Érdemes tehát feltenni magunknak a kérdést: a helyemen vagyok? Ott, ahová Isten elhívott?
Helyünkön lenni olyan feladat, amire a saját erőnkből teljes mértékben képtelenek vagyunk. Isten jelenléte nélkül a szolgálat üressé, értelmetlenné válik. Vele viszont különleges dolgok történnek! Ezért ha hallod az Úr szavát, válaszolj úgy, mint Ézsaiás: Itt vagyok, engem küldj!

Balogh Péter testvérünk válaszolt: indulni készül. Durkó István az avatási szertartás részeként felolvasta, milyen feladatai, kötelezettségei vannak egy baptista lelkipásztornak, Péter pedig mint a Magyarországi Baptista Egyház siófoki gyülekezetének új pásztora vállalta mindezt. Az avatás során nemcsak lelkipásztor született, hanem nyáj is, mely immár pásztorra talált. A fogadalomtétel őket is kötelezi, rájuk is felelősséget ró.
A jelen lévő vendég és anyagyülekezet áldáskérő imái után a szolgálati levél átadására került sor. kézhezvétele mintegy kézzelfogható emlék, emlékeztető mindarra a feladatra, elhívásra, melyre Péter testvér fogadalmat tett Isten, ember, valamint a szellemvilág előtt.

Bödő Sándor helyi gyülekezetvezető köszöntése során Pétert egy szelíd és alázatos emberként jellemezte, akit Isten csendben készített, míg végül láthatóvá tette a személyes talentumát, a tanítás ajándékát.

Kálmán Ernő siófoki gyülekezetvezető az áldáskérő, kézrátételes imák különleges jelentőségére emlékeztetett, hisz ilyenkor az első apostolok érintése nyugszik a vállakon, így a 2000 évvel ezelőtti apostoli áldás öröklődik tovább a lelkipásztori szolgálat során.

A miskolci gyülekezetre bölcsőként tekint a Balogh házaspár – Péter ott ismerte meg az Urat, ott szerette meg igéjét, ott merítkezett be és ott kezdte igehirdetői szolgálatát. Különleges öröm és hatalmas meglepetés volt hát számukra, hogy az ünneplő gyülekezet sorai közt ottani barátaikat és testvéreiket is viszontláthatták s köszöntésüket fogadhatták.

Balogh Péter siófoki lelkipásztor gondolataival zárult az ünnepi alkalom. Hálaadása során elmondta, hogy valóban a miskolci gyülekezetben tanulta meg a közösséget megélni, szolgálati közösséget vállalni. S bár Miskolc messze van, s a találkozások megritkultak, de a kapcsolat nem szakadt meg. Talán a kettős tagság érzéséhez hasonlítható kötődése a kiküldő és fogadó gyülekezet felé – mint amikor házasodáskor az embernek két családja lesz. Zárásként őszinte és túláradó hálával adózott azért a biztató és támogató közegért, amit felesége és gyermekei nyújtottak és nyújtanak neki folyamatosan.

—
Összeállította: Mátrai Magda
Fotó: Búza Péter