2024.02.18. Számolj le a belső ellenséggel (Kaszala István) – Kecskemét

102

2992 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. febr. 18. Kaszala István igehirdetése a Neh 5:1-7 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

“Közben erősen zúgolódni kezdett a köznép és az asszonyok júdai honfitársaik ellen. 2Voltak, akik ezt mondták: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabonát kell kapnunk, hogy ehessünk, és életben maradjunk! 3Voltak, akik meg ezt mondták: Zálogba kell adnunk mezőinket is, szőlőinket is, házainkat is, hogy gabonát tudjunk venni az éhínségben. 4Voltak olyanok is, akik ezt mondták: Mezőnkre és szőlőnkre pénzt kellett kölcsönöznünk, hogy adót fizethessünk a királynak. 5És bár a mi testünk épp olyan, mint honfitársainké, és a mi fiaink épp olyanok, mint az ő fiaik, mégis rabszolgáknak kell eladnunk fiainkat és leányainkat. Vannak is már így eladott leányaink, de mi tehetetlenek vagyunk, mert mezőnk és szőlőnk már a másé.
6Amikor panaszukat meghallva értesültem ezekről a dolgokról, nagyon megharagudtam, 7és miután magamban meghánytam-vetettem a dolgot, felelősségre vontam az előkelőket meg az elöljárókat, és ezt mondtam nekik: Kiszipolyozzátok honfitársaitokat! Azután összehívtam egy nagy gyűlést az ügyükben,”
(Neh 5:1-7)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!