Balog Miklós 1934. február 19-én született Békéscsabán Balog Mihály és Zsilinszki Ilona első gyermekeként. A cipészmesterséggel foglalkozó édesapa és varrónő felesége két gyermeket neveltek fel istenfélelemben, Miklóst és húgát, Ibolyát.
Miklós kemény sportoló és szorgalmas diák volt, aki tanulmányait Békéscsabán, Pécsett, majd a Szegedi Egyetem Bölcsész Karán végezte el. Ekkor még lelkét az egyetemi oktatás materialista világszemlélete töltötte be. A sportember megtérésének belső vívódását, az erő, az ütés eddig mindent megoldó képességének csődjét a már 1953-ban keletkezett korai verse szemlélteti Szolgálatcsere címmel: „Fiam, fiam, az Istennel nem bokszolhatsz! Túl rövid a karod!”
1956. október 23-án, a jeles történelmi napon Boros Gergely lelkipásztor meríti be. Az új élet mellé hívő segítőtársat kap, megkéri Simon Irén kezét, aki egész életen át hű felesége lesz. Bölcsész diplomájával egy falusi iskolában, Óföldeákon kezdi meg tanári hivatását, ahonnan „idealista” világnézete miatt az „illetékesek” pályamódosításra kényszerítik. Vasúti pályamunkát vállal, majd engedve az isteni hívásnak a Baptista Teológiai Szemináriumban kezdi meg tanulmányait.
A 60-as évek elején hívő társaival apologetikai írást küld az egyik külföldi egyetemre Válasz Kriveljovnak címmel. Ebben az időben már rendszeresek az éjszakai házkutatások, kihallgatások, zsarolások, megfélemlítések, kísérletek a beszervezésre. Több ezer oldal missziós anyagot koboznak el tőle „népi izgatás” címen. Teológiai tanulmányait befejezve Jánoshalmán kezdi meg lelkipásztori szolgálatát. Egyelőre igazolvány és az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulása nélkül, az első padsorban ülve prédikálva. Szamizdat missziós jellegű iratokat terjeszt, és tagja egy felekezetközi missziós társaságnak. Ezekben a politikailag is nehéz időkben köt életre szóló barátságot dr. Nádosy Ferenc orvossal. A 60-as évek második felében a szentendrei gyülekezet így emlékezik vissza rá: „1966-ban a tahitótfalusi gyülekezet és körzet, valamint a Tahi Tábor élén Balog Miklós, a jó orgánumú, nagy tudású és művelt, tanár-költő lelkipásztor a rímes-időmértékes versírás mestereként kezdi meg szolgálatát.” A fiataloknak gyülekezeti szavalóversenyt és kerekasztal-beszélgetéseket szervez. Roppant erős fizikumát keserves fájdalmakkal járó betegség töri meg. Fiatalon botra támaszkodva látja el gyülekezeti szolgálatait, igehirdetéseit költői képekkel, idézetekkel szemlélteti érces, mély orgánumán.
A kórházi kezelések ellenére sokáig nem enyhülnek fájdalmai, mígnem egy műtét állítja helyre megtört egészségét.
Cikkei jelennek meg a Reformátusok Lapjában, az Új Emberben és a Békehírnökben. Fiatalon tagja lesz A hit hangjai énekeskönyv szövegírói bizottságának, ahol Jobbágy István, Hetényi Attila, Bányai Jenő, Szak Antal társaságában alkot. Az ő kezdeményezésére az egyház fontolóra veszi a lelkészi munkaközösség szervezését, mégpedig önállóan a korabeli négy egyházkerület munkásai körében.
Bölcsészi végzettsége, irodalmi vénája az ebben az időszakban megjelent Egymás hite által füzetekben, a Hozsannázó napok verses antológia köteteiben, valamint Az Ige tükrében válogatott prédikációk gyűjteményében teljesedett ki.
1976-ban az immár ötgyermekes családot a miskolci körzet hívja meg lelkipásztorául, Miskolc, Szirma, Diósgyőr és Ónod körzetekben szolgál, ekkor már mint missziókerületi elnök is.
Az örömmel végzett igei szolgálat egész életének hivatása volt.
A legkisebb gyülekezetben, a családban is ezt tartva szem előtt nélkülözhetetlenné vált a reggeli közös áhítat, melyet harmonikusan egészített ki a munkára nevelés, a zene és a sport szeretete. Irénkétől örökölt zenei tehetségük alapján a fiúk csellóztak, a lányok hegedültek, s ez jó alapot adott a gyülekezeti vonószenekar újraélesztéséhez. Öt évvel később, két szívinfarktus után „Az Isten oltókése” lelkében gyönyörűséges tapasztalatokat sarjaszt és új versek megírására készteti. 1980-ban Első kéve címmel Gerzsenyi Sándor költőtársával közös kötetük jelenik meg. A hömpölygő hexameterek, a gondolati költészet szűkebb versformákat szétfeszítő gazdagsággal ajándékozzák meg az olvasót.
A következő időszakot a gyermekek továbbtanulását és főiskolai éveit is „figyelemmel kísérő” állambiztonsági szolgálat tevékenysége kíséri. A „csövesmisszió” kapcsán már nemcsak a lelkészcsalád, hanem a gyülekezeti alkalmakat látogató csövesek is a rendőrség fókuszába kerülnek. Megjelenik az áhítatvezetők segédkönyve, az Imádkozzunk, amely ma is ajánlott irodalom a gyülekezetekben szolgálatot végzők körében. Feladatot vállal az országos lelkimunkásképző tanfolyamok oktatásában és szervezésében, emellett szerető-baráti kapcsolatokat ápol a protestáns és katolikus egyházakkal és vezetőikkel. 1989–1996-ig pécsi lelkipásztorként hatalmas odaadással tanulja és jegyzi meg a 300 tagú gyülekezet magyar, sváb, sokác, német neveit. Családlátogatási naplót vezet, melyben minden apró észrevétel szerepel. Továbbképzéseken vesz részt, hogy lépést tartva az ifjúsággal a közös hangot elmélyíthesse. Igehirdetéseit itt is hangszalagra rögzítik, melyeket reményeink szerint archiválni tudunk az utókor számára. Meghonosítja az ifjúsági lelkipásztor munkakört. Fontosnak tartja, hogy a gyülekezetekben felnövő gyerekek is találkozhassanak a minőségi gyermekversek széles repertoárjával, ezért saját gondozásában tízkötetes, mini formátumú gyűjteményt ad ki. Szolgálati helytől függetlenül példamutatóan megbecsülte lelkipásztorelődeit, az áldott emlékű Vass Ferencet, Udvarnoki Andrást, Cserfalvi Istvánt, Miklós Istvánt, Molnár Ferencet, Patkás Gábort és Gerzsenyi Sándor testvéreket.
1994-ben a református egyház felkérésére a Szent szonettek című antológiában jelennek meg versei a világirodalmi példaképek között Petrarca, Michelangelo, Gryphius, Juhász Gyula, Tóth Árpád, József Attila, Kosztolányi Dezső versei mellett.
1997-ben visszaköltözik Miskolcra, ahol immár nyugdíjas lelkipásztorként segíti megbízott szolgatársait, és továbbra is aktív lelki munkát végez.
Örömmel vállalta el a baptista teológián a retorika tantárgy tanítását. Nyugdíjas évei is termékeny alkotással telnek, megjelenik a Második kéve, majd a Kévéim című verseskötete, melyben fiatalkori „világi” versválogatások is nyomtatásra kerülnek.
Munkásságára felfigyel a Kossuth és a Mera Rádió, ahová alkalomszerűen hívják meg riportra, igei szolgálatra. Istennek hálát adva, nagy megtiszteltetéssel élte meg, hogy a prédikátorok fejedelmeként ismert Spurgeonről elnevezett díjat elsők között vehette át. Töretlen buzgósága és elhívása útjába sem az időskora, sem a nagy távolság nem állt, fiatalos lendülettel vállalta el a békéscsabai gyülekezet, a salgótarjáni körzet és a sajószentpéteri körzet ügyintéző lelkipásztori feladatait. Élete utolsó éveiben eltemeti, meggyászolja hitbéli harcostársait, barátait, rokonait, tudva azt: „Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem…” Utolsó leheletéig a misszió szolgálatában állt. Halála előtt pár órával is arról beszélt, hogyan segíthetné Miskolc fiatal prédikátorát a szent munkában.
2024. március 24-én, virágvasárnap reggelén készen szólította őt magához Isten. „Akkor elhunyt Izsák, meghalt öregen, betelve az élettel, és elődei mellé került. Fiai, Ézsau és Jákob temették el.” Gyászolja őt 67 éve hűséges társa, Irénke, öt gyermeke, Árpád, Ágnes, Emese, Endre, Előd, vejei, menyei, 15 unokája és 15 dédunokája. Gyászolja őt továbbá húga családja, rokonai, barátai, ismerősei és mindazok, akik szerették és tisztelték őt. Emléke prédikációiban, verseiben és énekszövegeiben nemcsak szívünkben él tovább, hanem az unokái gondozásában működő weblapján is (balogmiklos.hu).
Temetése 2024. április 13-án volt Miskolcon a Deszka temetőben nagy részvét mellett, Durkó István missziói igazgató, Mészáros Kálmán BTA-rektor, Tisza Attila dunaharaszti, Macher Tivadar pécsi, Szólláth Imre Rudolf helyi lelkipásztorok, Madarász Tamás (miskolci Aliansz) és a Baptista Központi Énekkar szolgálatával. A viszontlátás biztos tudatában búcsúznak tőle szolgatársai és a baptista közösség. Emléke áldott.
