A pedagógus a másik szülő

Pedagógusnapra

0
837

Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem.
Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt.
A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt.
Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.

Lukács 6,43–46

Mit várunk leginkább az iskolától?

Hogy megtanítsa írni, olvasni és számolni a gyermekeinket? Hogy megtanítsa a kritikus gondolkodásra? Hogy a ma kompetenciáit adja és fejlessze bennük? Hogy erősítse gyermekünk jellemét, tegye felkészültté az életre, tanítsa közösségi hozzáállásra, tegye élménnyé a tanulást?

Persze ezeket a szülő is képes megadni. És hogy a szülőtől vagy a iskolától függ jobban, hogy ezekkel a gyermek rendelkezik-e vagy sem, ezt nehéz megmondani.

Hogy olyan tudással és képességekkel érje el a középiskolai felvételi idejét, hogy a legjobb intézményekbe reális lehetősége legyen bejutni? A legtöbb szülő gyermeke tanulmányi és karrierjövőjét szeretné biztosítottnak látni már általános iskolás korában.

A gyermek életét egyszerre határozza meg a család és az iskola. Ezért a világ egyik legfontosabb helye a szülő számára az iskola. Ezért fontos, hogy kölcsönös szövetség legyen család és iskola között. Ezért mondjuk, hogy a pedagógus a másik szülő.

Hogyan foghat össze szülő a pedagógussal?

Mert a pedagógusok szülőtársaink. És mi történik akkor, ha a szülő nem szülőtársként gondol a pedagógusra?

Amikor nem szülőtársként gondolnak az anyukák-apukák a pedagógusokra, akkor sokszor úgy jelennek meg az óvodában, iskolában, mint áldozatok, akik nem tehetnek arról, hogy olyan a gyermekük. Vagy agresszorként, akik beolvasnak a pedagógusnak, aki semmit nem ért a gyerekekhez. Vagy stréberként nyalnak gyerekük kivételezéséért. Vagy fontoskodókként, akik hosszan fejtegetik nagyszerűnek vélt gondolataikat. Vagy hárítókként, akik tudják, hogy abból semmi nem igaz, amit a tanár állít a gyerekükről. Vagy haverkodókként, akik nem a gyerekük iránti közös felelősség alapján, hanem személyes kapcsolatba akarnak kerülni mindenáron gyerekük pedagógusával. Vagy póttanárokként lelkesedve az osztályfőnök oldalán akarnak mindenben részt venni.

Hát, igen, ha az anyuka vagy apuka nem a szülőtársat keresi a pedagógusban, akkor az óvodában vagy az iskolában a gyermeke biztos nem kapja meg azt, amire szüksége lenne fejlődése érdekében. És épp a szülő lesz ennek az akadálya.

Mit kell megkapnia leginkább egy gyermeknek?

Már sok mindent megfogalmaztunk, amit szülőkként szeretnénk, hogy gyermekeink az iskolában is megkapjanak. De a legfontosabbra sajnos sok szülő nem gondol. Hogy mi ez?

Egy pedagógustörténet felismerése jól példázza, hogy mi az a fontos dolog, amire nagyon nagy szüksége van a gyermekünknek. Everett Shostrom A manipuláló ember című könyvében írja a következő pedagógusvallomást: „Nagyszerű érzés volt megértenem, hogy egy emberpalántának nemcsak oktatásra van szüksége. Jól tudom a matematikát, és a tanításban is jártas vagyok. Azelőtt azt hittem, ennél több nem is kell. Ma már a gyerekeket tanítom, nem a matematikát. Elfogadtam a tényt, hogy egyes esetekben csak részleges sikert érhetek el. Mivel már nem akarom mindenáron tudni a választ, úgy tűnik, mintha sokkal többször ismerném azt, mint amikor még mindentudónak igyekeztem tűnni. Eddie-nek hívták a fiút, aki rádöbbentett erre. Egyszer megkérdeztem, mit gondol, miért annyival jobbak az eredményei, mint az előző évben. Válaszával új irányba fordította gondolkodásomat.

– Azért – felelte –, mert most már szeretem magamat, amikor a tanárnővel vagyok.”

Hogy mi az tehát, amire sok szülő nem gondol? Az egészséges önbizalom, az egészséges önszeretet, az egészséges személyiség. Ha ezt megadjuk egy gyermeknek, kis túlzással mindent megadtunk neki, ami az élethez kell.

Miért az önbizalom az egyik legfontosabb tényező? Mert az önbizalom adja meg azt a bátorságot, amely alapján helyesen használom a személyiségemet mint mindenek eszközét.

Miért a legfontosabb az egészséges személyiség?

Minden közösség attól jó, ha a tagjai minél jobb emberek, minél jobb és egészségesebb személyiségűek. Ez igaz a családra, egy iskolai osztályra, a munkahelyi közösségre, egy vallásos csoportra, egy településre és persze az egész társadalomra. Sok mindent meg lehet változtatni kisebb és nagyobb közösségek életében szerkezetileg, jogilag, körülményeiben, de igazi és hosszú távú változás akkor következik be, amikor a tagjai változnak belül: felfogásukban, szívükben, önképükben.

Ezért a társadalomban igazi változást sem az iskolarendszer változása hoz majd, hanem az, amikor a szülők összefognak a pedagógusokkal a gyermekek nevelésében. És amikor az egészséges személyiség lesz a nevelés fő célja, és ebben fognak össze.

Mit jelent ez a cél? Azt, hogy minden annak van alárendelve, hogy a családból és az iskolából kikerülő fiatalok személyisége érett és egészséges legyen.

A pedagógus a szülő szövetségese

Szülőként a legfontosabb szövetségesünk a pedagógus. Ezért szülő igazából minden pedagógus. Ha nincs jól működő kölcsönös bizalomra és tiszteletre alapuló kapcsolat szülő és pedagógus között, az olyan, mint egy rossz házasság a benne levő gyerekek számára. Nem tudják, kihez alkalmazkodjanak vagy kihez húzzanak. Végül senkihez.

Ahogy egy házasságban is a férjnek és a feleségnek nem a másiktól kell várnia a gyermeknevelést (mintha csak a másiknak lenne ez a dolga), hanem össze kell fognia a párjával és ebben neki kell elöl járni, ugyanúgy nem a pedagógustól kell elvárnod a gyermeked oktatását-nevelését, hanem össze kell fognod vele bízva benne, hogy neki ugyanúgy fontos a te gyermeked, mint neked.

Amikor majd a szülők újra úgy tekintenek a pedagógusokra, mint szülőtársakra, amikor majd azt keresik, mivel segíthetik és támogathatják a gyermekek iránti felelősségében, mivel segíthetik pedagógusuk feltöltődését és fejlődését, akkor nagyot fog változni a világ, mert megérzi, hogy összefogtak a gyermekek jövője érdekében azok, akiké a gyermekek.

Mi a szülő-pedagógus legfontosabb nevelési eszköze?

Már csak egy kérdés maradt: Hogyan nevelhetünk egészséges személyiségű gyermekeket? A válasz egyszerű! Ha mi is azok vagyunk! Nem lehet tehát semmi fontosabb annál, mint hogy gondunk és időnk legyen önmagunkra. Nem véletlen, hogy Pál apostol is ezt ajánlja felnőtt tanítványának, Timóteusnak, amikor levelében ezt írja neki: „Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.” Higgyük el, Isten is azt akarja, hogy a saját lelkünkre és személyiségünkre legyen időnk, hogy egészségesek legyünk. Mert az a legfontosabb eszközünk. Isten segítsen ebben bennünket.

Megosztás