30. TELEK Magyarországon

2377

Még most is frissen él bennem az I. TELEK találkozó élménye, amin Isten kegyelméből én is részt vehettem. Ezt az is elősegítette, hogy az idei, 30. TELEK nyitó alkalmának szintén a nagyvarsányi imaház adott otthont, március 11–13. között több mint húsz kelet-magyarországi és néhány kárpátaljai imaházban láttak vendégül bennünket kedves szolgatársaink, többnyire evangelizációs alkalmakon hirdethettük Isten győzelmes igéjét.

Kezdéskor a helyi gyülekezet lelkipásztora, Szólláth Imre buzdított imára a 4Móz 11,11–17.24–30. versei alapján, majd Cserés Attila lelkipásztor köszöntötte a jelenlevőket.

Magyarországi testvéreink erre az alkalomra a Munkatársi viszonyunk működése és tartalma a Szentlélek vezetésében témát jelölték meg, amiről péntek délelőtt két erdélyi testvér tartott előadást.

Albert I. Zsolt paptamási lelkipásztor a munkatársi közösség részeseiről, szintjeiről és annak szubjektív, majd objektív akadályairól beszélt, amihez az 1Krón 11,6–10.20–25. verseit vette alapul.

Szűcs Sándor szatmárnémeti lelkipásztor a Fil 2,25–30. versei után a téma tartalmi területeiről, megbízhatósági bizonyítványáról és a rabszolgai mentalitásról beszélt, külön hangsúlyt kapott a kompetencia és a karakter kérdése is.

A varsányi testvérnők finom ebédje után mindenki igyekezett idejében eljutni abba a gyülekezetbe, ahol este szolgálnia kellett.

Szombaton délelőtt három helyen, Nagydoboson, Debrecenben és Beregszászon beszélgettünk tovább, először a vendégek beszámoltak a szolgálati helyünkön való péntek esti tapasztalataikról, benyomásaikról, majd a moderátorok „minielőadása” után mindenkinek volt lehetősége megosztani látását és feltenni felmerülő kérdéseit az adott témával kapcsolatosan.

A vasárnap esti záró alkalmakra Szamosszegen és Debrecenben került sor, ahol a vendégek részéről hangzottak el 3-4 perces bizonyságtéTELEK, majd János Csaba, illetve Pardi Félix lelkipásztorok hirdették Isten igéjét.

Az alkalom után a helyi testvérek szeretetéből ízletes vacsora mellett beszélgethettünk a hamar eltelt három nap áldásairól, örömeiről és megtapasztalásairól.

Isten azt mondta egyik prófétájának: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismerTELEK, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszentelTELEK; prófétának rendelTELEK a népek közé. (Jer 1,5) Mert örökkévaló szeretettel szeretTELEK… (31,3)

Imádkozzunk azért, hogy Isten teljesítse be rajtunk és vendéglátóinkon népének és minden szolgáinak adott ígéreteit: Ha megtérsz, visszatéríTELEK… (15,19), mindenestől egybegyűjTELEK… (Mik 2,12) és megerősíTELEK, sőt megsegíTELEK… (Ézs 41,10) és betölTELEK… (Jer 51,14). Ámen! Úgy legyen!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!