Napi áhítat

Menekülés az eljövendő harag elől

2024 - Áhítat, 2024. május 7. kedd
A hét témája: Máté evangéliuma

Mt 24,15–22

Ne maradjon le imalistánkról a menekülésre alkalmas időért való imádság!

Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.

Gondolatok az igéről

A teológusok sokat vitatkoznak azon, hogy Krisztus visszajövetele a nagy nyomorúsághoz képest mikor lesz. A hívők elszenvedik azt az időszakot, vagy még azt megelőzően kimenekíti őket az Úr? Többféle elmélet létezik. Akárkinek is van igaza, azt sem egyszerű megmondani, hogy meddig van a „csak” nyomorúság, és honnan következik a „nagy” nyomorúság. Jézus igazából nem is bonyolódott bele ebbe a kérdésbe. Egyszerűen csak figyelmezteti az övéit, hogy eljön az az idő, amilyen korábban még nem volt, amikor nagyon nehézzé válik a hívők számára az élet. Bármikor bekövetkezhet egy olyan időszak, amikor menekülni kell. Jézus arra tanított, hogy mindvégig ki kell tartanunk. De nem azt mondta, hogy egy helyben várni kell a mártírhalált, hanem lesz idő, amikor úgy kell menekülni, hogy mindent hátrahagy az ember. Ekkor nem a javak, hanem az élet megmentése lesz a tét.

Jézus imára szólít fel bennünket is. Kérjük, hogy ha bekövetkezik életünkben ez a nyomorúság, akkor az menekülésre alkalmas időben történjen! Bevallom, ez az imatéma ritkán jut eszembe annak ellenére, hogy az Úr kevés ilyen konkrét imatémát adott követőinek. Ne maradjon le imalistánkról a menekülésre alkalmas időért való imádság!

Váradi Antal



Napi áhítat e-mailben is.

Iratkozz fel, hogy naponta elcsendesedhess áhítatban!
Milyen nap van ma?
Ennek az ellenőrzésnek az a célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Ön egy valós személy, és nem egy program.
A www.baptist.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tartalmát megismertem. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat az adatkezelő a tájékoztatóban foglaltak szerint kezelje.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!