Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, az érvénytelen, de ha valaki a templom aranyára esküszik, azt köti az eskü. Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ezt is mondjátok: Ha valaki az oltárra esküszik, az érvénytelen, de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, azt köti az eskü. Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az arra is esküszik, ami rajta van. Aki pedig a templomra esküszik, az arra is esküszik, aki benne lakozik. Aki pedig az égre esküszik, az Isten trónusára esküszik, és arra is, aki azon ül.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen!
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.

Gondolatok az igéről

János így írja Jézusról, hogy „nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben” (Jn 2,25). Őt nem lehetett megtéveszteni a külsőlátszattal, nem vezették félre nyájas mondatok vagy hízelgőszavak. Nem vezette félre egy logikusnak hangzó érvelés, ahogyan azt is pontosan tudta, hogy egy-egy tett mögött milyen szándék vagy indulat van.
Már-már félelmetes az az egyenesség, ahogyan leleplezte a hamisat, a megtévesztőt, ahogyan rávilágított a felszín alatt húzódó valóságra. Egyenesen bántónak (de minimum durván nyersnek) tűnik, ahogyan meszelt sírokhoz hasonlítja a farizeusokat. Miért teszi ezt? Soha nem bántó szándékkal, hanem hogy felismerhetővé tegye az emberben lévő hamisságot és önámítást, és így kizökkenthessen azokból a hamis szerepekből, amelyeket ki-ki magára öltött.
Isten téged is ismer. Látja azt, amit másoknak megmutatsz magadból, de azt is, hogy milyen szándékok mozgatnak, mi van a szíved mélyén. Ha ma veled beszélne rólad, mit mondana neked? Kellene-e azt mondania, mint a farizeusoknak: jaj neked? Vagy inkább hasonlóan beszélne rólad, mint Nátánaélről: „Íme, egy igazi izraelita, akiben nincsen álnokság.” (Jn 1,47)