Ünnepeljünk együtt a 20 éves Wycliffe Bibliafordítókkal!

1568

„Isten igéje nincs bilincsbe verve!” – ezt ma is tapasztaljuk. Az ő élő szava most is erővel szól, megragad, helyreállít és átformál életeket, családokat, egész közösségeket.

Ezt ünnepelve hívjuk közös hálaadásra minden magyar testvérünket 2019. február 16-án 10 és 13 óra között a Kelenföld Montázs Központ Színháztermébe (Budapest XI., Vahot u. 14b, 1. emelet).

Adjunk együtt hálát azért a nagyszerű munkáért, amelyben az Atya immár 20 éve a magyar Wycliffe Bibliafordítók szolgálatát is használja a világ sok táján, s járjunk közben egy szívvel a munka folytatásáért, Isten vezetéséért!

Az elmúlt két évtized során sok csodát, kihívást és változást élt át a Wycliffe szervezete, de ma is az hajt bennünket, amit Isten a kezdetekkor célként adott elénk: hogy minden emberhez eljusson az ő szava anélkül, hogy azt nyelvi, kulturális vagy bármi egyéb akadály leláncolná. A munka máig nem ért véget, hiszen még mindig 1,5 milliárd ember él a földön teljes Biblia nélkül, s ebből 180 millió embertársunk anyanyelvén még el sem kezdődött a fordítás… hozzájuk még soha, egyetlen vers sem szólt Isten üzenetéből. Vajon milyen feladatot bíz ránk velük kapcsolatban az Atya?

Köszönet illeti a magyar küldő és támogató gyülekezeteket, egyházakat, partnerszervezeteket, de azokat az önkénteseket, egyéni ima- és anyagi támogatókat is, akik hűséggel kísérik munkánkat, sokan már a kezdetektől. Hálásak vagyunk, hogy a húsz év során sok baptista közösség és testvér csatlakozott ilyen módon a bibliafordítás mozgalmához; más kulturális és nyelvi közegben vagy épp a háttérben szolgáló főállású missziós munkatársaink odaszánt élete pedig hisszük, hogy bátorítás lehet nemcsak a jelenlegi, de a következő generációk számára is.

Meggyőződésünk, hogy csak így, együtt lehetséges ez a szolgálat, csak így, egységben és engedelmesen végezve a saját részünket használ minket az Atya arra, hogy szeretetüzenetével elérjen minden embert, legyen az közvetlen szomszédunk vagy éljen a föld végső határán.

Küldetésünk közös… legyen ünneplésünk is az! Szeretettel várjuk önt is február 16-án!
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Több információ és regisztráció: wycliffe.hu

Testvéri szeretettel és megbecsüléssel:

Zentai Zsuzsa igazgató
Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete

A Wycliffe Bibliafordítókkal az elmúlt 20 év során szolgáló baptista munkatársak:

MA IS AKTÍV TAGOK:
Ferreira (Láng) Emese
Zentai Zsuzsanna
Sz. Laura
Horváth Ádám

KORÁBBI TAGOK:
Szabó-Kis Dóra
Józsa Tímea és Gergely


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!