Miért a kereszt? – merülhet fel sokakban. Mi az oka, hogy Jézus halálának eszköze van a kereszténység hitének középpontjában, és nem az üres sír, a feltámadásának jelképe? Miért a kereszt lett az az általános szimbólum, amely sok helyen és sokféleképp emlékeztet bennünket Jézus Krisztus megváltó művére, amely ott van a templomok tetején, az imaházak főfalán, nyakláncok medáljaként, a katolikus testvérek olvasóján, sokak Bibliájának borítóján? Az apostoli levelek is hangsúlyozzák a „keresztről szóló beszéd” elengedhetetlenségét.

Ha az esemény csodálatossága felől közelítünk, akkor számunkra sokkal rendkívülibbnek tűnik a végleges feltámadás, ami senki mással nem történt meg azóta sem – sokkal inkább mint egy kereszthalál, amely rengeteg ember életét oltotta ki a történelemben.

Mégis mi teszi akkor olyan rendkívülivé számunkra Jézus kereszthalálát? Miért lett nekünk a legfontosabb hely a Golgota?

Mert Jézus kereszthalála lett fordulópont az életünk számára, hisz abban történt meg a teljes és végleges bűnbocsánatunk. A megváltás, a bűnbocsánat oldotta meg esendőségünk és tökéletlenségünk addig feloldhatatlan problémáját.

Kérdezheti bárki, hogy hogyan történik meg a teljes megbocsátás, ha még azután is követ el hibát, vétket a hívő ember. Isten titka ez, ahogy ő a látszólagos valóság és az emberi logika ellenére – mármint hogy azután is sokszor vétkezünk – megváltó módon cselekszik, újat kezd bennünk, megőriz magának, és megszenteli az életünket. Mi, emberek látszólag joggal várnánk a teljes megváltástól, a teljes bocsánattól azt, hogy tökéletessé válva többé már ne kövessünk el bűnt. Mégsem ez történik. A tökéletlenségünk megmarad, de a megbocsátás végleges lesz.

Egyes tanítók, evangélisták sokszor arra szólítanak fel, hogy újra és újra tartsunk bűnbánatot. Nem mond ez ellent annak, hogy a bűnbocsánat egyszer s mindenkorra adatott annak, aki bűnbánatot tartott? A megtérésre hívás után sem Jézus, sem az apostolok sosem hívták arra a hívőket, hogy újra és újra tartsanak bűnbánatot. Azt kérték, hogy vallják meg bűneiket, legyenek őszinték a cselekedeteikkel, a szándékaikkal kapcsolatosan – ahogy János apostol le is írja: a megbocsátást nyert bűnös képes újra és újra elismerni (megvallani) az azóta megesett vétkeit, ezáltal élni meg a véglegesen kapott megbocsátást, és ezáltal a belső tisztulást. Épp ezért mondja Jézus Péternek az utolsó vacsorán: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok.”

A mindezekről való gondolkodásunkban alapvető nehézségünk az esendő, tökéletlen állapotunk, régiesen: a gyarlóságunk. Mit értünk ez alatt? Hogy sokszor hibázunk, bűnöket követünk el, vagy épp elmulasztjuk a jót megtenni, a rosszat megállítani. Sőt még abban az időszakban sem vagyunk tökéletesek, mikor esetleg semmi rosszat nem teszünk. Miért? Mert nem minden karakterjegyünk pozitív, mert sokszor van bennünk olyan belső késztetés, amely nem Istentől van, mert sosem láthatunk mindent egyszerre egyben, mert véges mindenünk: erőnk, türelmünk, értelmünk, igyekezetünk. Ezt az állapotot érti a Biblia a testi ember kifejezést használva. Lényünknek ez az oldala megtérésünk után is azt akarja, hogy újra és újra megtérés előttiként gondolkodjunk a vétkeinkről, de még Isten megbocsátásáról is. Emiatt az ember hívőként is hajlamos lehet arra, hogy Isten kiengesztelésére igyekezzen újra meg újra, miközben már elnyerte Jézus Krisztusban a megbocsátást, a kiengesztelődést.

A Zsidókhoz írt levél szerzője ezért tartotta fontosnak olvasói számára különösen hangsúlyozni, egyértelműen levezetni a kereszten történt megváltás egyszeriségét, véglegességét és tökéletességét. Szükséges sokszor elolvasnunk a kereszt történetét, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának titkában és csodájában ámulni, gyönyörködni tudjunk – hiszen mindent ez változtatott meg bennünk!

Olvassuk csak figyelmesen és hálás örömmel sokszor a Zsid 10,10–18-at! „Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert miután ezt mondja: »Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán – így szól az Úr –: Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom, bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.« Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.”

A bűnbocsánat tehát azt jelenti, hogy egyszer s mindenkorra elengedte Isten azt az adósságunkat, amely emberi állapotunk tökéletlenségéből fakad. Ezért halt meg Jézus Krisztus csak egyszer. Bűneinket ezért csak egyszer vitte fel a fára, „Egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket!”. Ezért „nincs többé kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől” – ahogy Pál apostol fogalmaz.

Ezért ad teljes és végleges felszabadultságot a bűnbocsánat. És ezért már soha többé nem jóvátételként, nem bűntudatból tesszük a jót, mert nem kell újabb bűnbocsánat ahhoz, hogy megigazítson. Már megigazított bennünket.

Bűnbocsánatot tehát egyszer lehet nyerni. Akkor, amikor valaki elfogadja hittel Jézus Krisztus kereszthalálát a bűneiért való áldozatként, kiengesztelésként, fizetségként. Ezért fogalmaz ilyen erősen az apostol: „Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” Ezért jellemezte az első keresztények úrvacsoráját, Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezését kitörő öröm: „amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.” Az eredeti görög szó értelme szerint ujjongva úrvacsoráztak az első keresztények. Miért? Mert arra emlékeztette őket, hogy vége, végleg vége a lelkük bűntől és kárhoztatástól való szorongásának. Ha a régieknek a bűnért való áldozat, jóvátétel elegendő lett volna, akkor „többé nem éreztek volna semmi bűntudatot”. De éreztek, és ez a bizonyítéka annak, hogy a teljes felszabadulást, a lélek megváltását Jézus keresztáldozatán kívül semmi nem tudja megadni.

Ha egyszer megérted mindezt, és teljes szívvel hiszed, mindig örülni fogsz, amikor csak eszedbe jut. Akkor mondani sem kell, hogy örülj, ujjongj – mert élni fogod.