Semmiségek?

Hihetetlen történetek

0
1199
Könyvek. A kép illusztráció

Azt ígérte az Úr, hogy bölccsé tesz, ha kérem. Semmi előfeltétele nem volt. Megtanít azon az úton járni, amely neki kedves…

Ezekben a napokban történt, hogy keresztény könyvtáram kinőtte már a lakásomat. A lányom arra tanít, hogy ne őrizgessek olyasmit, amihez tudom, hogy már nem fogok nyúlni, talán sose, másnak még áldás lehet. Így hát a könyvtáram 4/5 részét kigyűjtöttem, és a Facebookon felajánlottam, hogy aki kéri, viheti. Többen is jelentkeztek, de az volt a kérésem, hogy dobozt hozzanak, mert azzal nem rendelkezem. Aztán mégis dobozszükségbe kerültem, mert szortíroznom kellett, hogy melyik kupac melyik gyülekezetbe megy…

Éppen a piacról jöttem és húztam magam után a kerekes bevásárlókocsimat jó sok súllyal. Egyszer csak megláttam két nagyobb dobozt kitéve, és megdobbant a szívem. Ez az! Szerintem az Úr tette ide ezeket nekem. Köszönöm! Na, akkor meg vinnem kell! De hogyan? Annyi emberi bölcsességem még volt, hogy egyiket a másikba tettem keresztbe, de amikor megfogtam, pár lépés után a súlyánál fogva mindig kicsúszott a kezemből. Na, hogy érek ezzel haza? Hogyan tornázom fel magam a villamosra, hiszen a dobozok nélkül se könnyű. A megállóig még csak el-elegyengettem magam többszörös megállással, aztán szétnéztem.

Egy fiatalember ácsorgott ott velem. Őt kértem meg, hogy segítsen felszállni. Boldogan meg is tette. Elmondta, hogy szociálismunkás-vizsgán volt, és a gyakorlata is jól sikerült. Hát, szerintem most tette fel rá a koronát, mert ez az igazi gyakorlat, hogy nekem most ilyen kedvesen segít – feleltem. Elmosolyodtunk. Lefelé megint más fogta meg a dobozokat. Ott álltam a megállóban, és biztos voltam abban, hogy nem az aluljáró lépcsőin fogok bukdácsolni, inkább körbemegyek a téren. De az meg egy csomó gyaloglást jelentett a csúszkálós dobozokkal. Mit tegyek? Akkor jutott eszembe ez az ígérete az Úrnak: bölccsé teszlek! Máris reppent az ima az Úr elé, és egyszer csak az a gondolatom támadt, hogy az alsó doboz visszahajtott oldala alá tuszkoljam be az ujjaimat.

Meg is próbáltam, és csodák csodája, működött a dolog! Ujjperceimet visszahajtva nehezen, de mégis biztonságosan tartottam a nagy dobozokat, és boldogan indultam velük hazafelé. Meg is érkeztem örömmel és bölcsességgel telten. Nem győztem megköszönni!

Hasonló örömmel távoztam a fogorvostól is pont ezen a héten. Korábban iszonyúan begyulladt a fogam, és bizony a nemkívánatos dagadások és érzékenységek után csakis tíz nap múlva kaptam időpontot a fogorvostól. Rágni nem tudtam. Fájt a fülem, a szemem és a nyakam is. Olykor azt éreztem, hogy csillagokat látok! Koromnál fogva van egy fogpótlásom is, és mindez pont alatta mutatkozott.

El voltam készülve a legrosszabbra, hogy most aztán szét kell kapni a számat. Húzás, kezelések… sok minden. Eszembe jutott, hogy ez még egy hónapos tortúra is lehet, és mi lesz velem, hiszen vasárnap prédikálok délelőtt és délután is abban a gyülekezetben, ahová már nyolc éve hívnak rendszeresen. Ráadásul a polgármesterrel fogok ebédelni, mert egyik Békehírnök-cikkem nyomán találkozni, beszélgetni kívánt velem. Most mi lesz? Hogy oldom én ezt meg? Lecsiszolt fogakkal nem lehet sokat beszélni, mert a levegővétel is irtó fájdalmas. Mit fogok enni? Tejbepapit? – özönlöttek a kérdések bennem, de aztán úgy döntöttem, hogy mindezt az Úrra bízom, már csak azért is, mert én semmit sem tudtam tenni az ügyben.

És jól tettem. Kiderült egy áldott röntgenből, hogy a fogaimmal semmi baj, csupán a fogíny gyulladt be. Kaptam ecsetelőt és gyulladáscsökkentőt, és már mehettem is. El se tudom mondani, hogy mennyire boldog voltam. Amikor a kámforos ecsetelőt használom, mindig hálám száll az Úrhoz: elszállt a gondom, mint a kámfor!

Hogy ezek nem nagy csodák, mondhatni semmiségek? Nekem, aki mindezt átélte, azok voltak! – hisz immár nyugodtan mehettem a „dolgomra”. S higgyük el, hogy az élet a semmiségekből áll össze, és ritkán jön nagy horderejű dolog. Ha csak arra figyelünk, bajban leszünk.

Megosztás