Az alábbi cikk a Veszprém megyei újságban jelent meg 2000 húsvétja előtti napokban. Takács Sándor szavai ma is nagyon aktuálisak. A Csetényi Baptista Gyülekezet a cikk újraközlésével szeretettel emlékezik a 2004-ben elhunyt lelkipásztorra.

Nagypéntek és húsvét, Krisztus megváltó kereszthalála és feltámadása a keresztények legnagyobb ünnepe. A hosszú nagyböjti előkészület, a nagyheti lelki felkészülés után emelkedett Istenre tekintő érzülettel emeljük szemünket a keresztre a Felfeszítettre, aki harmadnapra feltámadt, legyőzve a bűnt és a halált, aki a megújulás, az örök élet lehetőségét nyújtja ma is követőinek. Húsvét jelentőségéről, a keresztények feladatairól Takács Sándor csetényi baptista lelkésszel beszélgettem.

• Mit jelentett, mit jelent az ön életében húsvét üzenete?

Amikor hosszú keresés után 19 évesen egy barátság révén kapcsolatba kerültem egy baptista közösséggel szülőföldemen, Szabolcs megyében, megértettem: egyedül Krisztusnál vannak a kulcsválaszok az élet, a halál és a közte lévő munkás évek miértjeire, céljaira. Az ember a hit kegyelmében és erőterében bizalommal hagyatkozhat az Úr Jézusra, aki meghallgatja és megsegíti övéit.

Hóseáson keresztül szólított meg az Úr először: „eljegyezlek téged magamnak örökre, eljegyezlek az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával.” Az 1994-es húsvéton elfogadtam Isten elhívását a lelkészi szolgálatba, mert megvilágosodott előttem a fenti üzenet jelentése: ha Krisztus igazi követőjévé szeretnék válni, megváltó szeretetéről, a kegyelem mindenki felé nyitott lehetőségéről nem hallgathatok, küldetésként kell hirdetnem húsvét örömhírét.

• Gyakran nem érti a ma embere Krisztus keresztjét, a felfeszítés, a kereszthordozás és az áldozat összefüggéseit.

Bennem is kérdés volt kezdetben, hogy Jézus kijelentése – „Aki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel a keresztjét” – valóban azt jelenti-e, hogy tűrni kell a megpróbáltatásokat, amelyek az embert érik, vagy pedig saját erőből mindenáron meg kell szabadulni azoktól. Az Igében azonban benne van a válasz: az önmegtagadás azt jelenti, hogy az életemben az uralmat Jézus Krisztus veszi át, tölti be, az énem háttérbe kerül. A keresztjeimet Krisztus gondjaira bízva kell hordoznom. A keresztfelvétel persze nemcsak hordozást jelent, hanem napi elfogadását egy-egy újabb feladatnak, amely Krisztus követéséhez méltó, azaz keresztvállalást másokért, Krisztusért. Ha nem veszem fel naponta a keresztet, tehát annak a készségét, hogy Krisztusról való bizonyságtétel szerint éljek, nem vagyok méltó hozzá.

Nem hallgathatok például a békesség kedvéért a bűnről sehol a világon, a családomban, a közösségemben sem. Kötelességem felhívni rá a figyelmet, és küzdenem ellene. Hiszen Krisztus maga mondta: „Ha valaki engem követ, de jobban szereti anyját vagy apját, testvérét vagy bármi mást itt a földön, az nem méltó hozzám.”

• Miért adja Isten a kereszteket életünkbe, s ha nem ő adja, miért hagyja, hogy roskadozzunk alatta? – kérdezik sokan.

A kereszteket nem Isten adja, hanem a bűnös világ. Az élet nehézségei, próbái, kísértései a gonosz jelenlétét jelzik a világban. De az Isten minden pillanatban felkínálja annak a lehetőségét, hogy Krisztus-követő módon oldja meg problémáit az ember. A kereszténység, a hit tehát elsősorban bizalom kérdése. Képes vagyok-e bizalmamat Istenbe vetni, aki mindenható, s aki Jézus Krisztusban legyőzte a gonoszt, és legyőzte a halált. Mi nem tudhatjuk, milyen helyzetek elé állít az élet, nem tudunk felkészülni azokra, csak egyet tudhatunk: Isten valamilyen módon – lehet, nem úgy, ahogy mi szeretnénk vagy elgondolnánk, de – megsegíti a hozzá hajolókat. Ez a bizalmi tudat élt Sidrákban, Misákban és Abédnegóban, a három ifjúban, akik Dániel könyve szerint megtagadták a királyról készített bálvány imádását életük árán is, bízva Isten megmentő erejében.

Ez a tudat, ez a bizalom kétségtelenül a mai világban nagyon ingatag lábakon áll. Nekünk, keresztényeknek épp az a feladatunk, hogy úgy éljünk a világban, hogy példánkkal tanúskodjunk a Megváltóról, és másokat is magunkkal hívjunk.

• Ma is sokan kételkednek Krisztus feltámadásában, de abban végképp, hogy az örök életet maguk is elnyerhetik.

A feltámadás lényegét, jelentőségét a tanítványok sem hitték, értették először. Olvassuk a Szentírásban, hogy mikor az asszonyok a keneteket vitték a sírhoz, és nem találták Krisztus testét, megrémültek. Tudatukat áthatotta a halál, a nincs tovább gondolata. Nem hitték Krisztus feltámadását, annak ellenére, hogy sokszor kijelentette azt. Az ember makacs, minden kérdésre maga akar választ adni, a feltámadásban is csúsztatást sejt, úgy gondolja, svindli lehet a dologban. Péter sem akarta elfogadni Krisztus jövendöléseit, Tamás is hitetlenkedett.

A tanítványok csak pünkösdkor, a Szentlélek kitöltetésekor tettek bizonyságot a Feltámadottról. Kételkedők bizonyára mindig lesznek, mert az emberek nehezen nyitják meg magukat a Szentlélek megvilágosító erejének.

• Mik azok az erkölcsi parancsok, amelyek a keresztények hiteles tanúságtételét elősegíthetik ma Magyarországon?

A ne hazudj, ne csalj, ne lopj ma fájdalmasan aktuális parancsnak látszik. A hitvalló élet becsületes, szolgáló, áldozatvállaló élet. S különösen érzékeny pontja a mai valóságnak a tisztességes, Istenre nyitott kapcsolat megélése a házasságban és a gyermekvállalásban.

Toldi Éva

2000. április 22.

Napló