Olvasom az evangéliumi leírásokat, amelyek a húsvéti ünnepkörhöz tartoznak. A tanítványokhoz csatlakozva belehelyezkedek a történésekbe, és keresem magamban azt az érzést, ami leginkább össze tudná fogni magamban mindazt, ami történt.
Az értelmem persze hamar válaszol: megtörtént a megváltás, Krisztus megnyitotta az utat számunkra Istenhez.
Na de az érzéseim! Jézus tanítványaival együtt járom az érzelmi hullámvasutat. Virágvasárnap euforikus örömétől a nagycsütörtöki vacsora bensőségességén, a Gecsemáné-kert beszorítottságán át a főpap udvarán történő összeomlásig.
A kereszt eseményeit szemlélve megtalálom magamban a magányt, a reményvesztettséget, de az értetlenséget, a csalódást és a haragot is.
A feltámadás is vegyes érzéseket hoz elő bennem, amelyek közt a félelem és a gyász fájdalma mellett ott van az öröm, a halvány remény és az értetlenség is.
Isten előtt próbálom megragadni mindazt, ami bennem kavarog. Miből fakadnak ezek az érzelmi szélsőségek? Az evangéliumok által leírtak nem csupán események sorozatát adják vissza, hanem a történéseken keresztül abba is bele tudok tekinteni, ami az emberi érzékelés számára túl van a tapasztalhatón: Isten megdicsőítette magát a Fiúban.
Hittel szemlélve a dolgokat lehet felismerni, hogy Krisztus szenvedéstörténete Isten szeretetéről és kegyelméről, a bűnből való szabadításról, a mennyei Atyához való hazaérkezésről szól.
Olyanná válik ez az egész bennem, mint Péter, János és Jakab számára a megdicsőülés hegyének élménye, ahol az emberi formában ismert Jézus istenségére is rácsodálkozhattak. Az érzékelhető történések közepette egyre inkább felragyog bennem, hogy
„ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,9–11).
Megtörtént az, amiért Jézus így imádkozott:
„Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.” (Jn 17,1–2)
Kezdek rátalálni a keresett érzésre. Egyre mélyebben eltölt a hála és a hódolat…
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
