Hallottad, láttad? – Mit, kit, hol? 

A húsvét ünnepére készülve egyre inkább előjönnek azok a kérdések, amelyek több mint kétezer évvel ezelőtt is foglalkoztatták az Úr Jézus Krisztus tanítványait és azokat, akiknek elmondták a megtapasztalásukat. Ami személyes volt és sokak számára hihetetlen, mert nekik nem jelent meg személyesen a feltámadott Úr.

Hogy mit gondolt a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé és Péter, no meg János a húsvét reggelén? – Nem sokat tudunk róla. De hogy mit tettek, arról igen! Mert ők elmondták a személyes megtapasztalásukat, amit az evangélisták megírtak a mi tanulságunkra is!

János Márk evangélista így írta meg a világot megrendítő történetet, amit Péter apostoltól hallott:

„A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Ő elment, és megvitte a hírt azoknak, akik ővele voltak, akik gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hittek neki. Azután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.” (Mk 16,2–14)

Számomra is hihetetlennek tűnt ez a történet mindaddig, míg személyesen nekem is érthetővé és világossá nem vált „az Isten üdvözítő kegyelme”. Pedig születésemtől kezdve évről évre én is ott voltam a gyülekezetben, és hallottam a feltámadás örömüzenetét!

1976 volt az az év, amikor nekem is érthetővé vált, hogy mit tett értem személyesen az Úr Jézus Krisztus.

„A kereszt az a hely, hol feltűnt reggelem,
Csodás fényre nyílt meg ott a szemem…”

– igen, a feltámadás ünnepe személyes megtapasztalásommá vált nekem is!

Hogy eloszlassa félelmeimet, és hogy személyesen higgyek a feltámadott Úr Jézus Krisztusban!

A feltámadás története így ténnyé vált a számomra is, ami megváltoztatta a kapcsolatomat Istennel és az emberekkel is. Csoda volt ez és egyben valóság is a számomra, mint ahogyan az apostolok is megélték ezt annak idején.

Hogy miért és hogyan kell ünnepelnünk 2025-ben az Úr Jézus Krisztus feltámadását? Amikor már az emberek figyelme nem arra összpontosul, hogy miért és kiért ment a mi Urunk a keresztre, és vállalta a szenvedést és a halált, hogy feltámadva elhozza nekünk azt, amiről sokan meg fognak feledkezni ezen az ünnepen is!

Hogy:

„ELVÉGEZTETETT!”

És hogy: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8,1–4)

A hogyanra tehát a válasz nem lehet más mint: Méltóan! Ezt csak akkor tehetjük, ha személyesen jelent nekünk valamit az Úr Jézus Krisztus váltságmunkája és feltámadása! Remélem, hogy az Úr Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe sokak számára személyes találkozássá válik az ünnepelttel. Úgy legyen!

Krisztus feltámadt! Igen, valóban feltámadt az Úr!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!