Kezdőlap Blog Oldal 741

Saul fia

Röhrig Géza

A napokban én is megnéztem a „Saul fia” című filmet. Nagy hatással volt rám.

Ha Isten úgy akarja

Láttam egy nagyon jó filmet a moziban. Sajnos ritkán vannak olyan alkotások, amelyen ennyire tisztán Isten mellett teszik le a voksukat. Talán évente egyszer.

A hétpecsétes könyv

Igehirdetés a Debreceni Baptista Gyülekezetben, 2016. március 6-án. Alapige: Jelenések 5:1-9. Igehirdető: Pető Albert

A házat el lehet hagyni, de a reményt sohasem

A Baptista Szeretetszolgálat biztosít átmeneti szállást annak az asszonynak, akinek el kellett hagynia március elején életveszélyessé vált házát. A végleges megoldás érdekében a segélyszervezet gyűjtést indított.

Dr. Hubmayer Baltazár

Hubmayer a reformáció anabaptista irányzatának legismertebb alakja. Reformátori életműve alapján Luther, Zwingli és Kálvin mellé sorolhatjuk. Egy dologban különbözik csak tőlük, mégpedig abban, hogy Hubmayer nem ismert megalkuvást, és hitbéli meggyőződéséért bátran fölvállalta még a vértanúhalált is.

John Milton

John Milton (1608–1674) nemcsak az angol költészetnek volt kiemelkedő személyisége, hanem joggal állíthatjuk, hogy a világirodalom legkiemelkedőbb egyénisége lett. A 17. század Angliájában élt baptista költő nevét az Elveszett paradicsom című műve tette világhírűvé.

Roger Williams

Return of Roger Williams from England with the First Charter, 1644. From a painting by C.R. Grant. Engraving from The Providence Plantations for 250 Years, Welcome Arnold Greene, 1886.

Roger Williams (kb. 1603–1683) angol protestáns teológus, aki korai támogatója volt a vallásszabadságnak és az egyház és az állam szétválasztásának. 1636-ban megalapította a Providence Ültetvények gyarmatát, amely menedéket nyújtott a vallási kisebbségeknek. Williams létrehozta az első baptista gyülekezetet Amerikában.

John Bunyan

1628-ban született az angliai Bedfordshirben. A munkásosztály szülöttjeként már fiatalkorában megismerte a nélkülözést. Ifjúkorában a folyamatos lealacsonyodás és a hadseregben végzett napi robotolás jellemezték.

Fanny Crosby

Fanny Crosby az "Üdvteli érzet" című dal kottájával.

Ha tizenöt egyházi énekeskönyv összes költeményét összeadjuk, az legalább annyit tesz ki, mint amennyi himnuszt írt Fanny Crosby egész élete során. Ezek közül sok feledésbe merült, de igen nagy számban maradtak meg azok, amelyek a keresztények kedves énekei közé tartoznak szerte a világon.

William Carey

„Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene.” (Ézsaiás 45,2–3)