Kezdőlap Blog Oldal 732

Előadás a drogfogyasztás veszélyeiről kétszáz diák előtt

A kábítószer-fogyasztás veszélyeiről és a droggal kapcsolatban számos egyéb, fontos tudnivalóról tartott előadást a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa minap kétszáz diák előtt.

Láthatatlan lemezbemutató koncert

Durkó Heléna Láthatatlan című lemezbemutatóját a Keresztkérdés kísérte. Az énekesnő gyönyörű hangjához, őszinte mondatához nagyszerűen passzolt ez a rendhagyó együttes.

Tavaszt köszöntő harangok Balatonföldváron

Régen megtervezett és várva várt alkalom volt az újpesti baptista harangzenekar egyházzenei áhítata Balatonföldváron április 3-án, vasárnap délután.

Csengődi örömünnepek

Miután a Csengődi Baptista Gyülekezet sikeresen felújította 106 éves imaházát, 2015 őszén elkezdte a kisterem, konyha és a vizesblokk teljes megújítását. A munkálatokat február elejére sikerült befejezni.

Az Új Szövetség

2016. április 10. délelőtti igehirdetés a Péceli Baptista Gyülekezetben. Szolgál: Dr. Kirk Lowery teológiai tanár tv. Tolmács: Papp Zsolt testvér.

Baptista segítség Kárpátaljára

Kárpátalján tartotta első kihelyezett ülését március 10-én a Karitatív Tanács, ahol a segélyszerevezetek képviselőin túl a kárpátaljai partnerszervezetek is megjelentek. Az ülést követően a Baptista Szeretetszolgálat 1.000.000 Ft-ot adott át kárptaljai testvéreinknek az ott élő emberek megsegítésére.

Felkérés imádságra

2016. szeptember 1-től az általános iskolák valamennyi évfolyamán bevezetésre került a hittan- és erkölcstanoktatás.

Bemerítés Pécelen

Nagy örömünnep volt Pécelen február 7-én, amikor hatan engedelmeskedtek az Úrnak és megpecsételték hitüket bemerítkezéssel. Alapigeként Uzonyi Barnabás lelkipásztor a Jelenések könyve 3:20-21 részét olvasta. Jézus az ajtó előtt áll és zörget. Le lehet élni egy egész életet úgy, hogy Jézust nem engedjük be az életünkbe és csupán távolról halljuk a hangját mindvégig. De ha ajtót nyitunk neki, akkor belép és közösségbe lehetünk vele. Erről az ajtónyitásról tettek bizonyságot a fehér ruhások is:

Bemerítés Békéscsabán

2016. április 10-én ismét megmozdulhatott a víz a Békéscsabai Baptista Gyülekezetben. Mihály Péter testvérünk tett vallást hitéről ezen a napon, és pecsételte meg bemerítéssel döntését.

Ízek, formák, barátságok: nagyszerű hazai siker a 21. gasztronómiai versenyen

Április 12-én, kedden rendezte meg a Széchenyi István Baptista Gimnázium és Szakközépiskola hagyományos nemzetközi gasztronómiai versenyét, amelyre Németországból, Franciaországból és Lengyelországból is érkeztek csapatok. A tapolcai fölény vitathatatlan volt.