2016. május 1-én az Újpesti Baptista Gyülekezet vendégei voltak a zilahi gyülekezet tagjai. Délelőtt és délután is a vendégek szolgálatak az istentiszteleten.
2016. május – Értékünk: küldetés a világért
A hónap igéje
„Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: »Nekem adatott minden hatalom menynyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. «” (Mt 28,18–20)
A hónap gondolata
Kiknek szól a misszióparancs? A lelkészeknek, a gyülekezetek vezetőinek? Sokszor úgy gondoljuk, hogy a lelkesebb, „elhivatottabb” testvérünknek szólnak ezek az igék. „Tegyetek tanítvánnyá…” A tanítvány dolga pedig az, hogy továbbadja mindazt, amit mesterétől tanult. Vizsgáljuk meg életünket, milyen tanítványok vagyunk. Közösségeinkre különösen jellemző, hogy saját környezetükben akarnak hatni, működni az emberek javára. De a parancs nem korlátozódhat csak a gyülekezeti munkálkodásra, szolgálatra. A mindennapokban is helyt kell állnunk, családunkban, baráti és ismerősi körben. Nem könnyű, de pünkösd kapcsán is aktuális: van erőnk mind ehhez! De vajon tudjuk-e? Tesszük-e?
A hónap kérdései
A mindennapok rohanásában, az örömökben, konfliktusokban eszünkbe jut-e, hogy küldetésünk van? Szomszédaink, barátaink, ismerőseink hallják-e tőlünk valamikor is, hogy Jézus követői vagyunk? Látják-e reakcióinkon, megnyilvánulásainkon, hogy életünket, lelkületünket a feltámadt Krisztus határozza meg? Ha nem, annak mi az oka? Akarjuk hallani a válaszokat?
A hónap imája
Úr Jézus Krisztus, tudjuk, mit vársz tőlünk, mivel bíztál meg bennünket. Segíts, hogy az ehhez a küldetéshez adott ígéretedet, hogy velünk vagy a világ végéig, ne akarjuk leválasztani a feladatról magunknak! Mert a küldetésünk végzésében vagy mellettünk. Ámen.
Kapitány Zsolt beiktatási igehirdetése
Kapitány Zsoltot beosztott lelkésznek iktatta be Papp János egyházelnök a pestszentimrei baptista gyülekezetben április 24-én. A gyülekezet lelkipásztorával, Háló Gyulával együtt végzik a gyülekezet pásztori szolgálatát. A gyülekezet, a társegyházak képviselői, fiatal szolgatársai és kollégái, valamint az önkormányzat vezetése köszöntötte Kapitány Zsoltot beitatása alkalmából a testvéries és közvetlen hangvételű ünnepségen. A frissen beiktatott lelkész ünnepi igehirdetését ebből az alkalomból közöljük. (A szerk.)
Jézus és a graffiti
Különösen az 1960-as évektől kezdett divatirányzattá válni a graffiti, ami sokak számára a rongálás, elcsúfítás szinonimájává vált, míg művelőinek az önkifejezés eszközévé. De lehet-e az evangélium továbbadására is használni? Laura Bronson kanadai keresztény missziómunkással és graffitiművésszel beszélgettünk – szerinte a válasz természetesen: igen.
Jövőre hazánkba látogat Gary Chapman
„Amilyen mértékben a digitális eszközök egyre nagyobb befolyást gyakorolnak az életünkre, kommunikációs szokásainkra, olyan mértékben silányulnak el a személyesemberi kapcsolatok. És a tendenciát látva a helyzet exponenciálisan romlik” – nyilatkozta dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója.
Az erőszak témájáról tartottak szimpóziumot
Az erőszakról tartott nyilvános szimpóziumot a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theológiai Szemléjének szerkesztőbizottsága 2016. május 3-én a MEÖT székházban.
Interjú Friebert Tiborral
Minden ember életpályája egyedi, megismételhetetlen és a maga nemében különlegesen izgalmas történet. A kezdetek útkeresése, az állomások és útkereszteződések, találkozások emberekkel, eseményekkel mind fontos és formáló erőt jelentő elemek. A honnan hová olykor egykönnyen nem megválaszolható kérdése egészen biztos, hogy az élet végéig kitartó feladatot jelent. Az adásban Friebert Tiborral, a baptista gyülekezet pásztorával beszélgetünk arról a különös útról, amelyen elérkezett ehhez a hivatáshoz.























